Csend A Vihar Előtt

𝐓𝐢𝐳𝐞𝐧𝐞𝐠𝐲𝐞𝐝𝐢𝐤 𝐑é𝐬𝐳

Tavaszi szünet másodiknapját írjuk, még csak vasárnap van de már most elfogott az unalom, pedig bőven lett volna esélyem arra, hogy tanuljak a következő hónapban lévő érettségire. De valahogy nem tudtam rá venni arra magamat, hogy feltápászkodjak a kanapéról, és ne csak a chipseket tömjem magamba. Esténkét és nappal is egyedül uralom az egész lakást, mivel szüleim úgy gondolták, hogy kivesznek egy kis szabadságot, és elmennek egy háromnapos wellness - hétvégére. Willow szeme erre természetesen felcsillant, házi bulin gondolkodva, de anya ezt megakadályozta, ugyanis kikötötte, hogy nincs buli, és piálás sem! Így nővérem is lelép esténként, és másnap  délig nem is látom.  Általában a televízió előtt kötöttem le magamat, vagy a laptopomon böngésztem az egyetemeket - bár, ha így haladok, az érettségi elvégzése is kétes!

A lányokkal sem beszéltem az iskolai utolsó napunk óta, mindkettőjüket lefoglalja az, hogy a családjukkal legyenek. William pedig iskolában sem volt ezen a héten, az üzeneteimre, és a hívásaimra sem válaszol. Egyik nap, mikor már tényleg kezdtem aggódni miatta, elmentem megnézni a panellakását, és a kis hétvégi házát is, de egyikben sem volt. A mai napon is többszőr próbáltam hívni, de telefonja mindig hangpostára kapcsol. Utoljára múlt vasárnap beszéltünk, de már akkor is furcsa volt.  Olyan, mintha az egész ember felszívódott volna teljesen, semmit sem tudtam róla, nem tudtam elérni sehol sem, ez pedig napról napra egyre jobban aggasztott. 

Az internetnek hála, megtaláltam a testvérét Facebookon, mindennap megnyitottam a chat-ablakot, mégsem tudtam egy árva szót sem elküldeni, hiszen még csak nem is ismer szerencsétlen lány. Azt se tudja ki vagyok, csak úgy nem írhatok rá, hogy a bátyja kedvese vagyok!

Most is pont ugyan ezt tettem, néztem a bátyjára hasonlító nálam pár évvel fiatalabb lány képét. Amanda Henderson a kis ikon, a kép, akit élőben még soha nem láttam. Teljesen véletlenül, ahogy leakartam zárni a telefonomat, megnyomtam a like gombot, és elküldtem neki egyet. A homlokomra csapva átkozódtam, ha már eltávolítom az üzenetet, akkor se lesz jobb. Percekkel később még mindig majdnem felrobbantam az idegtől, és próváltam nem meghalni, amikor az üzenetet láttamozva lett, a szívem hevesen vert, mikor a kis buborék megjelent. 

Amanda Henderson: Ez egy köszönésféle akart lenni?😂

Én: Véletlenül nyomtam meg a like gombot... Bocsánat :/.

Innen már nincs vissza út, most vagy soha, súgta valami belülről. Bár, nem így képzeltem el a bemutatkozásomat, hát, az Univerzum is így akarta!

Én: Tudom, furcsa lesz amit most írni fogok, és nem ismerjük egymást személyesen, én mégis tudom, hogy ki vagy.

Hosszú percekig csak láttamozva volt az üzenet, már teljesen azt hittem, hogy szegény letiltott és elkönyvelt magában egy teljesen félnótásnak, amikor...

Amanda Henderson: Én is nagyon jól tudom, hogy ki vagy. A bátyám már mesélt rólad. És ha azért hívtál, mert nem érted el a napokban, ne aggódj, haza jött, mert lebetegedett, anya pedig kikapcsoltatta a telefonját, hogy senki ne zavarja.

Én: Köszönöm!

Amandával még egy ideig elbeszélgettünk, a lány elég közvetlen volt, és elmondta, hogy honnan tudja, hogy ki vagyok. Mint kiderült cserfes bátyja már az elejétől fogva beszélt erről húgával, aki csak kiderült, hogy két évvel fiatalabb nálam. Amanda volt annyira kedves, hogy leírta a címüket is, ha netán kedvem támadna meglátogatni Williamet - egyfajta meghívás is volt a lány részéről, mivel győzködött, hogy menjek el hozzájuk a tőlünk nyolcórányira lévő Minneapolisba.