Csend A Vihar Előtt

𝐇𝐞𝐭𝐞𝐝𝐢𝐤 𝐑é𝐬𝐳

Péntek; ami azt jelentette, hogy egy újabb sulis hetet tudhattam a hátam mögött, és bujkálás nélkül lehettem William Henderson mellett a panellakásán. Mert igen, két héttel ezelőtt a bál utáni este után sikerült mindent tisztázni, és most már akadály mentesen lehettem a férfival, boldogan. Minden nap, egy szerelmes üzenetet kapok, vagy a Messengeren, vagy a szekrényembe bújtatott kis levél által. Soha nem éreztem még így valaki iránt, lehet, hogy rögös utat járunk be a férfival, és vannak nehézségeink, és sokszor nem értünk egyet dolgokban, de azt hiszem így egyesítjük ki egymást. Jó érzés volt, hogy semmi sem állt közénk, és szinte az utóbbi két hetem minden napját a férfi panellakásán töltöttem, az elnyűtt szürke pólójában, ami a térdemig ért le. Ezeket az órákat, hosszú csókokkal, és egymás fülébe suttogott 'szeretlekkel'  töltöttük. Persze anyáéknak minden áldott nap feltűnt hosszú órákba nyúló kimaradásom, de egy szót sem szóltak.

A mai napon is William karjai között feküdtem puha matracán, ami az enyémnél százsor kényelmesebb! A szobában a félig elhúzott fekete függönyökön beszűrődő fény még jelezte, hogy nappal van, de a szürke felhők mögött a nap már lemenőben volt. William az oldalán feküdt, ahogyan én is tettem felé fordulva. A rajtunk lévő fehér takaró alatt lábaimat összekulcsoltam, és kicsit felhúztam őket. William meztelen felsőtestét nézve arra gondoltam hogy mennyire tökéletes, majd mikor arcára nézetem, a szempillái nagyságára, a tökéletes szemöldökére. - Engem nézel miközben alszom? - szólalt meg rekedtes hangján.

- Nem - William kinyitotta a szemét, és rám nézett. Gyorsan lecsuktam a szemet, azt színlelve, hogy nem őt nézem, de nem bírtam ki mosolygás nélkül, ezért tökéletesen elárultam saját magamat. 

- Sofia Vincent - kinyitottam a szememet, mikor a férfi percekkel később hozzám szólt. - Most igazán vigyáznod kellene, mert úton vagy afelé, hogy igazán belém szeress - elnevettem magamat, és a farmernadrágomban rezgő telefonomért indultam ami a széken volt.

- Nem vagyok beléd szerelmes - makacsságom felülkerekedett rajtam és rögtön tagadni kezdtem az igazat. William a kezemet megfogva visszarántott maga mellé, a telefonom is abba hagyta a rezgést.

- Szerelmes vagy belém - mondta, miközben a karjai közé zárt. A telefonom újra őrültek módjára kezdett rezegni, én pedig akárhogy próbáltam kibontakozni a férfi erős ölelő karjai közül,  ő mindig vissza rántott.

- William - szóltam a férfira, mikor már harmadjára rántott vissza. - Csörög a telefonom.

- Mondd, hogy szerelmes vagy és elengedlek! - mikor nem szólaltam meg, William csikálni kezdett, teljesen lehúztam róla a takarót, ahogyan vergődtem a kezei között. 

A feladás határán voltam, pont akkor amikor a férfi felém kerekedve még jobban csikizni kezdett. - Jó, jó! SZERELMES VAGYOK BELÉD! - mondtam nevetve, még egy könnycseppem is kicsordult, William lefogta a kezeimet, és egy csókot nyomott ajkaimra. Lemászott rólam, én pedig kuncogva mentem a telefonomért.

- Tudtam én - mondta William, miközben betakarta magát, a kezemben lévő telefonommal megráztam a fejemet, megnyomtam a bekapcsoló gombot, azt hittem, hogy a szívroham visz el menten, ugyanis tíz nemfogadott hívásom volt anyától, ezen kívül pedig kettő SMS, hogy most azonnal toljam haza a képemet. Ajaj! A mosoly azon nyomban lehervadt az arcomról, úgy látszik mégsem volt jó ötlet ez a délutáni kis alvás. A második dolog amit megláttam ami az idő volt, 17:44-et mutatott, ilyenkor már azért általában otthon szoktam lenni. 

- William, gáz van - mondtam miközben elkezdtem öltözködni.

- Empatikus vagyok veled ezzel kapcsolatban, megnyugtatlak, én is szeretlek - mondta még mindig viccelődve William.