You're Still The One /HUSBANDS/(Larry Stylinson Ff) BEFEJEZETT

9.

- Miről beszélsz? - kérdezte Harry felháborodottan.

-Ne játszd a hülyét, Harry! Egyértelmű, hogy tolsz valamit. Mi az, halljam? Mivel mérgezed magad? - Louis úgy érezte, még életében nem volt ilyen dühös. Harry ellenkezése pedig csak tovább rontott a helyzeten.

- Nem! Én... Ez nem az, aminek látszik. Úgy értem... Jó oké, néha egy kis port, de... Nem vagyok függő vagy ilyesmi – győzködte Harry. Hangját felemelve élénken gesztikulált. Egyszer majdnem sikerült orrba csapnia Lou-t, aki csak a reflexeinek köszönhette, hogy nem sérült meg.

- Néha egy kis port... Eszeden vagy te, a jó Isten áldjon meg??? Kokózol? Komolyan? Drogos lettél? Ezt nem hiszem el, ez nem... Ez nem te vagy! A kurva életbe! Basszus! Egy kibaszott drogos lettél? - fröcsögte a férfi felindultan. Mindkét kezével a hajába túrt, elfordult Harrytől és fel-le járkált a tágas nappali padlóján. Harry csak a szemeivel kísérte, de hamar beleszédült, inkább a csukott ablakon át bámult ki a patinás hátsó kertbe.

- Nem így akartam, de ... Néha muszáj kiengedni a gőzt. Ha ott lennél, ha ebben élnél, megértenéd. Hatalmas a nyomás, mindig a legjobb arcodat kell mutatnod, akkor is, ha fáradt vagy, ha ideges, vagy épp szomorú. Ez senkit nem érdekel, ők azért fizetnek, hogy azt kapják, amit látni akarnak. Nyolc óra kötelező alvás, akkor, amikor mondják. Nem lehet karikás a szemed, nem lehet gyűrött az arcod, nem ehetsz, ihatsz, ami jól esik, mert folyton a kalóriákat kell számolni. A kokó segít. Ellazít. Olyankor nincs semmi gond, nincs semmi nyomás. Éhes sem vagy. Olyankor csak lebegsz és minden szép... Érted?

- Erre éppenséggel egy kiadós orgazmus is képes – bökte oda Louis. Ő legalábbis az egész világról megfeledkezett, mikor Harryt a karjaiban tartotta és nem érezte úgy, hogy bármi másra szüksége lenne, ha túlterhelte magát olykor. - Mióta vagy a rabja?

- Nem vagyok a rabja, Louis! - csattant fel Harry. - Nem vagyok függő. Bármikor le tudom tenni, ha akarom. A kokó egyébként is csak enyhe drog, nem addiktív, és még legális is.

- Ezt mondta neked az, aki először rávett, hogy próbáld ki? Nyugi, ez semmiség, csak egy kis mámor? Istenem, nézz már magadra! Egy napja nem szívtál és már rosszul vagy! Mi ez, ha nem függőség? Hm? És én még azt hittem, megfázott a szegény kis Hazzy kint az esőben... Aztán meg sajnáltam, hogy milyen éhes, talán napok óta nem evett, közben meg a nagy francot, csak kibaszott elvonási tünetei vannak!

- Nem! Ez nem igaz! Tényleg nagyon fáztam, hideg van nálad. És nem megy a fűtés. Otthon legalább tíz fokkal melegebb van, ahhoz vagyok szokva. És ki ne lenne ideges, ha bezárják egy idegen helyre, ahonnan napokig nincs menekvés, holott ezer dolgom lenne?

Lou nehezen tudott csak hinni Harrynek, aki pedig láthatóan minden tudását bevetette, hogy meggyőzze. A férfinek mégis egyetlen szófordulat járt a fejében, „idegen helyre". Valaha ez az otthona volt. Igaz, ebben a házban nem lakott soha, de annak idején, mikor lángolt a szerelmük, Harry mindig azt mondogatta, „Az én otthonom a szívedben van, Lou. Szeretlek". Változnak az idők...

- Ki volt az? - kérdezte vészjóslóan nyugodt hangon.
- Ki volt ki? - fordult felé Harry.
- Ki adta neked a kokaint? Ki vitt bele ebbe a baromságba? - sürgette a választ Louis. Ősi indulatok tomboltak benne, kész lett volna a saját kezével kivégezni azt a szemétládát, aki rászoktatta Hazzyt a kábítószerre.
- Nem kellett belevinni. Nálunk mindenki ezt csinálja. Ez olyan belső dolog, kapjuk, mint a ...
- Mint a katonák az ellátmányt? Ó hello, Harryke, meghoztam a túlélő csomagodat! Itt vannak a krémek, a púderek, a vitaminok és a kokó... bravó, csak gratulálni tudok! - kezdett teátrálisan tapsolni.

- Felesleges gúnyolódnod - húzta fel pisze orrát Harry. - Igenis szükség van rá. De mint mondtam, nem vagyok függő. Simán abbahagyom bármikor. Ez nem olyan, mint a heroinosok, akik gyilkolnak is érte, ha kell.
- Aha. Ugye hallod magad, hallod, hogy milyen szánalmas ez a magyarázkodás? Ugye tudod, hogy önmagadat is becsapod, ha elhiszed ezt a maszlagot?
- Nem! Nem önámítás, ez így van! Nem vagyok függő!

Veszekedésüket Louis telefonjának csörgése szakította meg. A férfi idegesen kapta fel a készüléket és fogadta a hívást. Aztán Harry csak annyit hallott, hogy Lou megköszöni az információt és minden jót kíván az őrmesternek.
- Akkor most bizonyíthatsz, Hazzyka. Mert még legalább két, de inkább három napot itt maradsz, ezen az „idegen" helyen ezzel a zsarnokkal, aki papíron még a férjed...

Harry lesápadt. Karamell színű makulátlan arcbőre fehérebbé vált, mint a zord falak körülötte.
- Nem... - nyögte nagy nehezen.
- De-de – bólogatott Louis felsőbbrendűen. Valahol a lelke mélyén boldog volt, hogy még pár napig élvezheti Harry társaságát. Még egy kicsit eltolhatja a végleges búcsút. Hisz jól tudta, ha az utakat rendbe teszik, a kidőlt fák nem akadályozzák tovább a közlekedést, férje újra ki fog sétálni az életéből. Ezúttal örökre.

¤¤¤¤

Kora délután volt már, mire Louis el tudta intézni az összes fontos hívást, amiket Sankara küldött át neki a pár órával azelőtt. Harry visszavonult a szobájába és fojtott hangon veszekedett valakivel. Nem lehetett hallani, pontosan mit mond, a falak és az ajtó ahhoz túl vastagok voltak és túl jól szigeteltek. De Louis a hanghordozásból meg tudta állapítani, hogy odabent nem egy baráti csevej zajlik.

Mire végre befejezte, Lou már az ebédjüket készítette. Mivel főző tudománya hagyott némi kívánni valót maga után, csak néhány csirkehúsos szendvics lett a menü, azokra azonban igazán nem lehetett panasz. Az fagyasztott bagetteket ropogósra sütötte, bőségesen megkente fűszervajjal, arra rétegezte a grillezett csirkehúst, az uborkát, paradicsomot, sajtot és japán majonézt. Szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak, de koránt sem annyira, mint a még mindig köntösben pompázó szupermodell felcsillanó smaragdjai.

- Ugye nem utasítod vissza? - kérdezte Lou reménykedve.
- Nem. Ha akarnám, se tudnám. Ezek remekművek – ült le Harry a szabad székre és jóízűen falatozott be egy egész szendvicset. Rágás közben elégedetten hümmögött és Lou-nak kőkeményen vissza kellett fognia magát, hogy ne nyalja le a szája széléről az odaragadt majonézt.

- Ez ... Isteni volt, köszönöm – mondta szégyellősen Harry, tartva attól, hogy egy újabb epés megjegyzést kap az étkezési szokásaira, ez azonban most elmaradt. Lou elmélyülten legeltette rajta a szemeit és csak az nem tudta volna megmondani, hol járnak a piszkos gondolatai, aki még sosem látott felizgult férfit.

- Arra gondoltam, kimehetnénk a kertbe, mégis csak friss levegő és közben felmérném a károkat, mit gondolsz? - kérdezte, hogy elterelje a figyelmét.
- Jó, de... Nem lát ide senki? A szomszédok vagy ilyesmi. Mégsem kéne köntösben...
- Nincsenek szomszédaim - jegyezte meg a férfi szárazon.  - Ennek a háznak az a legnagyobb előnye, hogy mindentől és mindenkitől távol van. Gyere velem! - állt fel az asztaltól és az emeletre invitálta Harryt, aki készségesen követte. A fürdőszoba melletti ajtó egy gardróbba nyílt, ott tartotta a Harry által sérelmezett fekete és sötétszürke öltönyeit. A polcokon élre vasalt fehér ingek sorakoztak pontosan ugyanúgy, ahogy az előző nap a göndör lefestette a vitájuk alatt. A polcok alatt egy gyékény-szerű anyagból készült láda állt, azt húzta elő a férfi és Harry legnagyobb meglepetésére egy halomnyi ruhája került elő belőle azok közül, amiket annak idején nem vitt magával. Mind kimosva és gondosan összehajtogatva. Az egyetlen színfolt volt a fekete-fehér térben, és Lou nem volt hajlandó a saját életére asszociálni ebből a képből, amiben viszont Harry jelentette a színeket.

- Válassz! Igazából mind a tiéd, akár át is viheted a szobádba – mondta lágyan Louis. Harry megilletődötten guggolt le és finoman végig simította a kezeit a több mint két éve nem látott ingein, nadrágjain.

- Nem hiszem el, hogy ezek még mind... - kezdte.
- Van, ami nem változik – felelte Louis és magára hagyta Harryt, hogy átöltözhessen. 

Csók, drágáim!
9. 🥰
Szeretettel:
Gotti
xx