You're Still The One /HUSBANDS/(Larry Stylinson Ff) BEFEJEZETT

5.

- Nem! - kiáltott fel Harry kétségbe esetten. - Az nem lehet! Nekem... Nekem rengeteg dolgom van és holnap délelőtt indul a gépem vissza LA-be! - Idegesen járkált fel s alá, a jobb mutatóujjának utolsó ujjpercét rágcsálva.
- Hát, akkor le kell mondanod, azt gondolom. Ne hagyj veszni többezer fontot... Bocsánat, te már dollárban számolsz, ha jól tévedek. - gúnyolódott Louis. A szarkazmus volt az egyetlen fegyvere a saját védelmére. Mert nem tehetett róla, a tény, hogy pár napra össze lesz zárva Harryvel, mélységes izgatottsággal töltötte el. Igen, még úgy is, hogy tisztában volt vele, a férje csak válni jött.

- Neeem, én azt nem mondhatom le, a stúdió, a fotózás, az edzőm, a dietetikusom, a...
- Még valaki? Esetleg egy műkörmös? Rendkívül fontos személy lettél, Hazzyka! Wow! Nélküled meg is áll a világ, ha nem figyelsz oda egy percre, vigyázz! - Lou elnézte ezt a gyönyörű férfit, aki előtte kezdett összezuhanni és azon gondolkodott, mikor változott meg ennyire. Annak idején bezzeg...

Lou hetek óta minden egyes nap órákat töltött azzal, hogy az ablakon keresztül a szomszéd házat figyelje. Az a helyes kis göndör srác odaát, ahogy térdnadrágban a kerítést festette, a névtáblát tisztogatta, a füvet nyírta... Nem került elég közel hozzá ahhoz, hogy beleszagolhasson, de biztos volt benne, hogy neki van a legizgatóbb illata a világon. Ahogy a verejték bepárásította a hátát, ahogy a haja ráomlott a széles fejpántjára, ahogy az épülő izmai megfeszültek, mikor felemelt valamit... Aznap épp egy kisebb gödröt ásott az előkertben és Lou úgy döntött, eleget várt, ideje a tettek mezejére lépni.
Gondolt egyet és szépen átsétált az úton, egyenesen Hopkinsék kapuja felé. Nem csengetett be, a kerítés mellett a szépség felé sétált, vele egy vonalban állt meg kívülről.

- Hello! - szólította meg széles vigyorral.
- Szia! – nézett fel a fiú. Halvány mosolyra húzta az érzéki, vastag száját és Lou gyomrában azonnal hemzsegni kezdtek a pillangók. „Gödröcskéi vannak. Kibaszott gödröcskéi vannak" - mormogta magában. „Még ez is..."

- Csináltam limonádét és arra gondoltam, ha van kedved átjönni... Mármint jó hideg és látom, keményen dolgozol – dadogta.
- Ohh... Ez kedves, köszönöm, deee... Be kell fejeznem ezt, mert még más is van mára, szóval nem kellene csak úgy itt hagynom.
„Na ilyen könnyen nem fogom feladni!"- döntötte el Louis. Még jobban tetszett neki a fiú, mint eddig. Kellett neki. Akarta.
- És ha áthozok egy pohárral, elfogadod? - kérdezte reménykedve.
A fiú szemeit szégyellősen lesütve mosolygott maga elé.
- Igen. Azt el, köszönöm. „Győzelem!"

- Egyébként a nevem Louis. Louis Tomlinson. - mutatkozott be később, mikor már felfrissülve kortyolgatták a hideg üdítőt. Még jeget is tett bele, gondolva arra, milyen jól eshet majd a fiú felhevült testének.
- Harry Styles – felelte a göndör, a rekedtes hangján.
- Ide jártam a Kingsbury High Schoolba, most végeztem. Szeptemberben kezdek üzleti szakon az LBS-en. Te?
- Én... Ne haragudj, de tényleg folytatnom kellene. Köszönöm szépen a limonádét. - Ezzel visszaadta az üres poharat Louis-nak és újra munkához látott.

Lou nem volt az a könnyen feladós fajta, minden nap, ha látta Harryt munkálkodni odaát, valami aprósággal megtalálta. Az anyukája házi sütijével, a kertjükből szedett málnával, egy Dr Pepper üdítővel, mert mint megtudta, az volt Harry kedvence akkoriban. A cukros és koffeines és minden szempontból egészségtelen, viszont annál finomabb cherry kóla...

Szeptember végén jártak már, Lou megkezdte a főiskolát, Harry pedig egy ideje hosszú ujjúban húzta a műszakjait Mr Hopkins háza körül. Egyre többet beszélgettek, Harry megnyílt végre a kék szemű fiú felé, elmondta, hogy ki kellett maradnia az iskolából, mert beteg édesanyja nem tudta finanszírozni a tanulmányait, nem sokkal azután pedig, hogy Harry elkezdett dolgozni egy pékségben, az asszony el is távozott az élők sorából. Harry nem tudta fenntartani a házat a fizetéséből, ezért jelentkezett a bentlakásos munkára. Louis megrendülten hallgatta a történtet és mélyen legbelül egyre komolyabban érlelődött benne az érzés, hogy ez már nemcsak szimpla vonzalom a részéről. Beleszeretett a göndör kis hercegbe.

- Figyelj csak, Harry! Meddig tart a munkaidőd ma? - kérdezte azon a szeptemberi délutánon. KFC csirkeszárnyakat majszoltak a beton tömbökön ülve ebéd gyanánt.
- Hatig. Tízkor kezdtem. Ma nem volt annyira kemény nap, igazából hamarabb is kész lehetnék a feladatokkal, de akkor nem lesznek meg az óráim.
- Mondd, volna kedved utána eljönni velem valahová? Beülhetnénk egy pubba, vagy moziba, ilyesmi...

Harry egy szempillantás alatt fültőig vörösödött.
- Én...
- Semmi kényszer, nyugi. Csak lazulunk egy kicsit, rád fér. Rengeteget dolgozol és sosem láttalak elmenni sehová – már késő volt visszavonni a szavakat, Lou saját magát buktatta le az elhamarkodott beszédével.
- Mármint... Nem figyellek vagy ilyesmi, csak...
- Rendben.
- Hogy?
- Rendben. Elmehetünk, de nem pubba, még nem vagyok tizennyolc.

- Rendben... Szuper... Izé... Oké, akkor hétkor a kapuban – nyugtázta Louis és el sem tudta volna rejteni a boldogságát.

- Igen, képzeld, vannak kötelességeim, és emberek, akik foglalkoznak, törődnek velem! Akik nemcsak arra használnak, hogy a céges vacsikon mutogassanak, mint egy trófeát! Megbecsülnek és megfizetnek! Nem a férjemtől kell kuncsorognom, ha szeretnék egy új ruhát!
Ahogy Harry egyre inkább belelovalta magát a kiborulásába, úgy érezte Louis egyre idegenebbnek. Los Angelesben sem lehetett volna ennél távolabb tőle. Viszont össze lesznek zárva ha tetszik, ha nem, ezért úgy gondolta, talán célravezetőbb lenne, ha mindketten lehiggadnának. Louis praktikus ember volt, megoldásokban gondolkodott. Persze, ha maga Harry a probléma, az némileg árnyalja a dolgokat.
- Vacsoráztál már? - kérdezte békülékenyebben.
- Mi? - nézett rá értetlenül Harry.
- Haz... Ez nem olyan nehéz kérdés. Ettél vagy dobjak össze valami salátát neked?
- Nem, köszi. Nem szoktam vacsorázni. - Louis csak megforgatta a szemeit, de nem szólt semmit.

- Akkor nézz körül, melyik szobát szeretnéd! Az enyém a folyosó végén balra. A másik három közül választhatsz.
- Nem maradok itt. Nem tehetem, nem érted, Louis? - Harry bár nyugodtabban, de döntésében megingathatatlanul indult a kijárat felé. - Postázd utánam, ha aláírtad! - kiáltott még vissza, mielőtt becsapta maga után az ajtót. Lou ruháiban, amik pillanatok alatt átáztak, zakatolt a kocsija felé, de nem jutott messzire. Jéghideg vasmarok szorult a karjára és Lou most már igazán dühös, fortyogó óceánjaival nézett farkasszemet.

- Megőrültél? - Louis hangja fenyegetőbb volt a Harry névrokonaként hömpölygő viharnál is. - Nem jutsz ki innen, a fenébe is! Fák dőltek az útra!
- Kell, hogy legyen valami más lehetőség! Földes út, vagy akármi! - erősködött Harry.
- Földes út... Harry, mondd, látod te is azt, amit én? Nézz már körül, húsz méterre se lehet ellátni, a sárba simán belemumifikálod a flancos autódat is! Gyere vissza a házba, mielőtt megfázol!
- Akkor... Akkor felhívom Vincentet, hogy küldjenek értem egy helikoptert!

Louis-nak itt szakadt el a cérnája. Vészjóslóan felmordult, majd abban a pillanatban a hátára kapta Harryt és meg sem állt vele a nappalija közepéig.

- Tegyél le, hallod? Azonnal tegyél le, Louis, a fene essen beléd! - követelte Harry, de csak azt érte el, hogy a férfi még mérgesebben szorította magához, amíg a dívány elé nem ért vele. Ott aztán cseppet sem gyengéden a földre állította, majd nagy levegőt vett, hogy jól beolvasson a hisztériázó férjének. Nem számolt azonban azzal a látvánnyal, amit a teljesen átázott, Harry izgató testére tapadó, szinte mindent megmutató pólója mutatott. A levegője bent rekedt és újra húszéves kis sihedernek érezte magát, aki eszelősen megkívánta a csonttá ázott fiatal fiút, akivel együtt rohantak az autója felé a mozi után. És akit aznap kapott meg először, csaknem egyévnyi udvarlás után.

- Szeretlek, Harry!
- Szeretlek, Lou!
- Örökké?
- Örökké... 

Csók, drágáim!
Ha ébren vagytok még, akkor egy kis szeletke a két kis husband életéből...
Szeretettel:
Gotti
xx