Shooting Star

7.fejezet

Hangos csipogás rántott ki szép álmomból, próbáltam megkeresni a zaj forrását, hogy megszüntessem, sajnos nem sok sikerrel. Fáradtan nyitogattam ólomsúlyú pilláimat, majd megláttam az éjjeliszekrényemen a villogó telefonom, nagy nehezen felemeltem az egyik karom, hogy elhallgathassam végre álmaim megrontóját, de még mielőtt arcomat a párnámba nyomva újra elmerültem volna az álomvilágba, ismételten pityegni kezdett az az átkozott ketyere.

- Franc. – húztam arcom elé a telefonom, azzal a szándékkal, hogy kikapcsolom mind a tíz ébresztést, de aztán sajnálatos módon észre vettem, hogy már legalább öt ébresztőt át aludtam, így eléggé késesben voltam.

Hirtelen ültem fel az ágyamban, ezért a fejem jelezte, hogy ez nem lesz túl jó.

- Soha többet nem iszom ennyit. – morogtam az orrom alatt, miközben kezeimet a halántékomra nyomtam, hátha ezzel megszűnik a hasogató fejfájásom.

Mikor már biztos voltam benne, hogy nem esik le a fejem a helyéről, és a szoba sem forgott már körülöttem annyira, megmertem kockáztatni, hogy ki vánszorgok az ágyból, és elindítom a kávéfőzőt, hátha egy, jó erős fekete elűzi ezt a szörnyű másnaposságot.

A konyhapult előtt ülve számoltam a fekete nedű cseppjeit, amint azok lassacskán telítik meg a bögrémet. Szinte elfolytam a hamuszürke márványlapon, miután ledöntöttem az első adag élet elixíremet a torkomon, aztán még vagy két bögrével le küldtem, biztos, ami biztos alapon.

Lassan a fürdőbe vonszoltam fáradt testem, ott pedig elvégeztem a reggeli teendőimet, aztán a szekrényemből kirángattam az első kezem ügyébe akadó ruhadarabokat, és magamra kapkodtam őket. Az íróasztalom alatt heverő táskámba bele dobáltam minden tankönyvet és jegyzet füzetet, majd nagy nehezen lejutottam a parkolóba, hogy a kocsimmal el száguldozzak az egyetemig.

** ** **

Az első két órát végig szenvedtem, alig bírtam ébren maradni, ráadásul minden apró zajra is azt hittem, hogy lekaparom mindkét fülem a helyéről, annyira irritált minden hang.

Éppen a biokémiáról haladtam az udvar fele, hátha egy kis levegő jót tesz a zúgó fejemnek, mikor beleütköztem valakibe. Éreztem, hogy megimbolygok, majd hogy zuhanok hátrafelé, próbáltam megkapaszkodni akármibe, persze sikertelenül, ezért lehunytam a szemem majd vártam a becsapódást. De az elmaradt, csak a kezemre fonódó ujjak erős szorítását éreztem. Lassan kinyitottam smaragdjaim, és felpillantottam a megmentőmre.

- Rendben vagy? – kérdezte a hang amit bárhol felismernék. Kitágult pupillákkal néztem fel a számomra oly kedves személy mosolygos arcára, majd egy aprót bólintottam, válasz gyanánt, mire Kakashi engedett a karom szorításán. – Elnézést, hogy neked mentem, - vakarta meg szabad kezével a tarkóját. – tényleg nem kéne a folyosón is olvasnom. – nevette el magát, elengedte a kezem, majd lehajolt a földre ahol egy zöld borítású könyv hevert. – További szép napot. – biccentett miután szorosan magához ölelte a könyvet, majd odébb állt.

Még pár pillanatig követtem szemeimmel a távolodó alakját, de aztán valaki megkopogtatta a vállam, ezért elszakítottam smaragdjaim Kakashiról.

- Látom téged is megviselt a tegnapi buli. – vizslatott jég kék íriszeivel Ino elemzően, miközben az állát vakargatta.

- De látom téged nem viselt meg annyira. – húztam el ajkaim, majd egy lépest hátráltam, mivel zavart a közelsége.

- Nem, már hozzá szoktam. – vont vállat kacarászva, majd a hátam mögé pillantott. – De a barátodról ez nem igazán mondható el. – húzódott ravasz mosolyra ajka, jómagam pedig értetlenül pislogtam rá.