Shooting Star

3.fejezet

A felismerés szikrája hírtelen csapott le elmémre, majd össze szűkült pupillával vizslattam a mellettem lévőt, aki valószínűleg nem ismerhetett fel, vagy csak nem mutatott semmi érdeklődést afelé, hogy pár órája még rajtam hevert.

- Hello. – köszöntem neki enyhe éllel a hangomban, mire rögvest elkapta rólam a tekintetét, és lejjebb csúszva a műanyag ülő alkalmatosságon dünnyögött valami köszönés féleséget, kissé elborult az agyam és már nyitottam volna a szám, hogy leteremtsem a bunkó fejét, Naruto közbe szólt.

- Tudod, hogy hova tűnt a cuccod Sasuke? – kérdezte tőle a szőke energia bomba, miközben egy nagy adag tésztát tömött a szájába.

- Pasz, - vont vállat a fekete – torna előtt még megvolt, aztán már nem találtam.

- Biztos valamelyik rajongód nyúlta le. – merengett el Ino, s közben mutató ujjával alsó ajkát babrálta. – Nem ez lenne az első eset. – vonta meg vállat, a többiek pedig helyeslően bólogatni kezdtek.

- Valamit kikéne találni, hogy a hölgyek abbahagyják, Sasuke zaklatását. – morfondírozott Suigetsu, de mielőtt bárki előállhatott volna a remek ötletével a csengő megszólalt, ezzel jelezve, hogy vége az ebéd szünetnek.

***

Mikor az utolsó órámnak is vége lett, sietve szedtem lábaimat a parkoló fele, hogy hazaérhessek, és kipihenhessem a nap fáradalmait. Elhaladtam egy csoport vitatkozó lány mellett, amire megforgattam smaragdjaimat. Ez sem másabb mint a középsuli. Épp a táskám legaljáról próbáltam elő halászni a kocsi kulcsom, mikor a fejemen landolt valami szoros cucc.

Ijedten kaptam le magamról, az szőke parókát, majd körbe vizslattam, hogy ki vághatta hozzám.

- Mekkora idióta vagy? És ha tönkre megy, mit csinálsz? – visított az egyik lány a csoportból.

- Hé, az a miénk, add vissza. – rohant felém egy másik, hosszú barna haja csak úgy lobogott utána, miközben hozzám szaladt.

- Semmi bocs, vagy ilyesmi? – vontam fel a szemöldököm, mire az csak vállat vont és a kezemben pihenő póthaj után nyúlt volna, de én a magasba emeltem. – Majd ha kimondtad a bűvös szót.

- Ne szórakozz pinki, inkább add vissza a Herceg parókáját.– álltak körbe a lányok.

- Aha értem már. Szóval ti nyúltátok le a hercegeket cuccait. – állapítottam meg a tényt, mire mindenki összeszűkült szemekkel kezdett méregetni.

- Igen, és keményen megdolgoztunk érte. – fonta keresztbe maga előtt karjait az egyik lány, miközben kissé előrébb lépett a tömegből, rövid vörös hajába bele bele kapott a lágy szellő, lilás szemeit pedig haragosan meresztgette felém. – Fogalmad sincs milyen nehéz volt kilopni az öltözőből. – kissé megremegett a hangja, mintha bármelyik pillanatban sírva fakadna.

- Fogd már be Akari. – húzta vissza egy másik lány, aki elég ismerősnek tűnt, főleg a zöld haja miatt.

- Tudjátok ez annyira gyerekes. – sóhajtottam, mire szebbnél szebb szitok szavakkal illettek. – Akkor most legyen az, hogy nem mondom el a srácnak, hogy ti voltatok, ha szépen ideadjátok őket.

- Mit képzelsz, még is ki vagy te?

- Jaj, de modortalan vagyok. – csaptam magam homlokon. – Haruno Sakura vagyok, elsőéves orvostan hallgató.

***

Unottan vizslattam magam a vissza pillantó tükörben, egykét karmolás körül szépen feldagadt az arcom, de szerencsére annyira nem látszanak, csak ha valaki nagyon közelről nézi, és a lényeg, hogy sikeresen megszereztem Sasuke álruháját. Igaz nem nagyon kedvelem a bunkója fejét, de azért ez mégis csak felháborító, hogy így zaklatják csórikát.

Holnap szépen odaadom valamelyik barátjának, ezek a lányok meg nagyon remélem, hogy kicsit vissza vesznek most már magukból.

Gondolataimból az anyós ülésre hajított telefonom zenélése rántott vissza a valóságba. A kijelzőre emeltem tekintetem, amin anyukám mosolygós arcképe jelent meg.

- Szia kicsikém. – hallatszott anya vidám hangja a telefonból. – Na milyen volt az első napod? – érdeklődött.

- Szia anya. - engedtem meg magamnak egy aprócska mosolyt. – Elég hosszú volt, és fárasztó, de egyébként, nagyon tetszett.

- Az egyetem már csak ilyen.

Amíg hallgattam anya csacsogását, hogy otthon mi történt mióta el költöztem, ami cirka egy napja volt, de lényegtelen, neki egy évnek tűnt, addig kikászálódtam a kocsimból, a hátsó ülésről kiszedtem a háti táskám, és a papír zacskót, amibe a Herceg cuccait pakoltam, majd lezárva az autóm, a lakás felé indultam.

- De egész gyorsan tanul, szerintünk egy hét és bele rázódik. – mesélt lelkesen az újonc lányról.

- Örülök, hogy végül mégis felvetetek valakit helyettem. – értem a lifthez, majd megnyomtam a hívó gombot, par másodperc után már nyikorogva nyílt is az ajtóként szolgáló fémlemez.