8. Götze & Reus

130 8 10
                                    

A Signal Iduna Park hazai öltözője még órákkal később is az ünnepléstől volt hangos. Szinte hihetetlen volt, hogy annyi év után ismét egy Bajnokok Ligája trófeát szereztek. Marco Reus el sem tudta hinni. 10 évvel ezelőtt az utolsó pillanatban foszlott szerte ez az álmuk, és Mario-val mindketten nagyon csalódottak voltak. Most viszont győztek. Habár Szoboszlai betartotta az ígéretét és a játék 23. percében tényleg gólt rúgott, a második félidőben a hazai csapat 3 gólt szerzett - közülük Marco és Mario is egyet-egyet.

Marco és Mario úgy képzelték, ha egyszer valaha ilyen fontos győzelemben lesz részük, akkor mindketten 3 napig folyamatosan részegek lesznek utána. Most pedig - akármennyire is boldogok és érzelmesek voltak - legszívesebben búcsúzkodni kezdtek volna, hogy mindketten életük legfontosabb személyével lehessenek.

- Rosalie írt, Lola elaludt; ha fuvar kell később, szólhatunk neki. - Marco közölte Mario-val.

Igazság szerint nem akarta, hogy Rose miattuk éjszakázzon, főleg nem állapotosan.

- Elmegyünk az iRoom-ba? - kérdezte Mario hatalmas vigyorral. - Megbeszéltem Lolával, hogy nem csapom szét magam túlságosan. - kacsintott mindenttudóan.

Marco csak egy fáradt mosolyt küldött Mario felé.

- Hidd el, ha még tudnék normálisan járni, akkor veled mennék. De... annyira kibaszottul elfáradtam, és... - Marco gyorsan körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy senki nem hallja őket, majd bizalmasan közelebb hajolt Mario-hoz. - Ma megtudtam, hogy apa leszek, szóval igazából csak Rosalie-val akarok lenni.

Mario szemei elkerekedtek egy pillanatra, majd hatalmas vigyorral ugrott Marco nyakába.

- Gratulálok, tesó! Remélem kislányotok lesz, és akkor a fiam feleségül veheti.

- Remélem, ez a téma az elkövetkező 30 évben nem fog előkerülni. - Marco mosolyogva veregette vállon Mario-t.

- Oké, meglátjuk. - kacsintott. - Hívd a csajodat, és ünnepelj vele, megérdemled.

- Rendben. - ölelte meg utoljára országos barátját Marco. - Igyál helyettem is, és kerülj haza egyben.

*

- Tudod, hogy halálosan szeretlek, de nem tudtál volna közelebb parkolni? - Marco fájdalmas fintorral kérdezte, miközben Rosalie-ba karolva sétált saját parkoló sportkocsija felé.

Rosalie egy bocsánatkérő puszit nyomott a focista arcára.

- Nem gondoltam át teljesen. Még Loláéknál voltam, amikor hívtál, a VIP parkolóhoz pedig azt mondtad hogy ennek az autónak a rendszámára van szükségem. Szóval... gondoltam, miért kellene hazamennem és felvennem a sajátomat. Nem számítottam rá, hogy ekkora felfordulás lesz, és ha megjelenek a rendszámoddal és a feltűnő kocsiddal a stadionnál, akkor megnehezítem a dolgom. - sóhajtott szomorúan. - Ha hazaértünk, kiengesztellek.

Marco elnevette magát.

- Oh, és mégis hogyan tervezed? - kérdezte sejtelmesen.

- Mondjuk... - Rose megnyomta az autó távirányítóját, a fényszórók pedig felvillantak egy pillanatra. - Megmasszírozlak ott, ahol fáj.

Mindketten megálltak a sofőr oldali ajtónál, Rose pedig széles mosollyal fordult Marco felé.

- Hm... - Marco tettetett gondolkodásba kezdett. - Azt hiszem... mindenem fáj. - lehelte a szavakat, már-már érintve Rosalie ajkait sajátjával.

Rosalie akaratlanul is elnevette magát, egyrészt azért, mert valamennyi igazságalapja biztosan volt a dolognak, másrészt pedig, mert ennek ellenére Marco-nak mindig sikerült minden helyzetbe szexualitást vinnie.

- Akkor jobb ha alaposan felkészülsz, Reus. - Rosalie ártatlanul pislogott Marco-ra miközben kissé szorosabban magához húzta. - Ilyen játék után királyi elbánásban kell részesítenem téged... minden testrészeden.

Marco nagyot nyelve nézett Rosalie szemeibe.

- Szeretlek, Rose. - mondta annak ellenére, hogy Rosalie ettől valami pikánsabbra számított.

Ajkaira halvány mosoly kúszott és lábujjhegyre állva orrát játékosan Marco-énak érintette.

- Én is szeretlek, bajnok. - suttogta, majd óvatos csókolt lehelt a férfi ajkaira.

Nem sokkal később mindketten beszálltak az autóba, s Dortmund ünneplőkkel teli utcáin indultak el életük új fejezete felé.


Nos, drágaságok: ez volt az utolsó, rövidke rész ebben a történetben. Köszönöm, hogy velem tartottatok és olvastátok :) 

Rózsatövis // Marco Reus // Mario GötzeDonde viven las historias. Descúbrelo ahora