Veled a végtelenben✔

Ébredés

Nagyon fájt a fejem, lüktetett a tarkóm, ahogyan felültem. Valami nem stimmelt, kemény volt amin ültem.

Az ágyam nem, ilyen kényelmetlen... Hol vagyok?

Óvatosan kinyitottam a szemem, lehet kár volt, mert még a pislogás is fájt. Amit elsőre megláttam, az egy szürke acélfal volt. Megfogtam a tarkómat, hátha így enyhíthetem a lüktetést. ( Megsúgom semmenyire nem lett jobb.)

Nekidőltem az acélfalnak, amúgy mostanra rájöttem, hogy azért volt ennyire kényelmetlen amin ültem, mert az a padló volt. Körülnéztem a helyiségben, ami szinte semmivel nem volt berendezve, kivéve egy wc-vel. Nagyjából, olyan érzésem volt, mintha egy börtönbe csöppentem volna.

Ahogy a tekintetem elért a velem szemben lévő falhoz, fejbe vágott a tudat, hogy nem vagyok egyedül. Ketten voltunk a cellában.

Az alak ugyanúgy a falnak dőlt, mint én, csakhogy ő felhúzta a lábát és a térdén pihentette a kezeit. Nem láttam az arcát, mert le volt hajtva a feje. De a körvonalaiból arra következtettem, hogy egy srác lehetett az.

Annyira össze voltam zavarodva. Nem emlékeztem arra, hogy kerültem ide. Azt sem tudtam, hogy hol van az ide. Még egy kicsit kómás voltam az ébredéstől, nagyon nehezen esett le, hogy nagy valószínűsséggel elraboltak.

De ki lehet ez a srác?

Jobban ráfókuszáltam ebben a halvány fényben, ami a fejünk fölül vilagított ránk. Ahogy végigmértem a fiút, úgy fagytam le hírtelen. A bőre.. egyáltalán nem volt emberi. Kék volt egy kis lilás beütéssel és ha jól láttam, akkor csillogó pöttyök voltak rajta szét szórva. Olyan volt, mintha szeplős lett volna... vagy nem is, inkább, mintha leszorták volna őt csillámporral. Nagyon különleges hatást ért el a látványa. Az az érzésem támadt ha ránéztem, mintha a galaxist foglalták volna össze egy testbe.

Nem bírtam ellenállni, muszáj voltam közelebb húzódni hozzá. Nagyon apró neszt adtam csak ki, de hirtelen meghallotta és egyből felnézett rám. Ami fogadott az sokkal több volt annál, hogy letudjam írni. Földöntúli volt az egész lénye. Sötétkék haja oldalt felvolt nyírva, míg a homlokánál hosszabbra volt hagyva. Nem lógott bele a szemeibe, pont tökéletesen állt rajta. Ó és a szemei... hát még, ilyet soha nem láttam. Teljesen feketék volt, nem csak a pupilla résznél, hanem mindenhol. Jó persze, nyílván néztem már démonos, meg ördögös filmeket, ahol ilyen volt a gonosznak a szeme. De ez más volt. Nem tűnt tőle gonosznak, inkább csak természetfelettinek.

Hirtelen nem tudtam, hogy most félnem kéne-e tőle vagy nem. Inkább nem mozdultam meg, úgy tűnt ez lesz a legjobb döntés.

A srác vagyis űrlény... vagy mit tudom én minek hívjam, óvatosan közelebb jött hozzám. Nem mertem még levegőt sem venni, annyira megvoltam ijedve.

Mi van ha bánt? Vagy megöl? Vaaagy felfal?

Na jó Skyler, lehet egy kicsit túl sok sci-fit néztél.

De basszus, akkor is ő egy űrlény!!!!

Megállt előttem a lény. Hát nem hazudok ha azt mondom, hogy életemben nem láttam még ilyen magas emb-... khm valamit.

Szerintem simán megvolt 2 méter is. Én se vagyok alacsony annyira, na de ő mellette elbújhatok.

Nem szólt semmit, csak méregetett a szemeivel.

Mindigis utáltam a kínos csendet, ebből kifolyólag volt egy óriási probléma velem. Ha észleltem a kínos szituációt, akkor hirtelen elkezdtek ömleni belőlem a szavak, akaratlanul.

-Szia! - köszöntem neki bénán, aztán eszembe jutott, hogy mi van ha nem érti a  nyelvemet.- Hi... Hola... Zraszvutye... Hallo... Ciao... Konyicsiva? Mond hogy valamelyiket megértetted, mert nem tudok több nyelven köszönni! De végülis, hogyan értenéd meg?! Szemmel láthatólag nem vagy ember... Szóval khm..  remélem ez egy ilyen mindenki által ismert jelzés...- felemeltem a jobb kezemet, tenyeremet felé tartva majd mint a Star Trek-ben a hegyes fülű alak szétválasztottam az ujjaimat a középső és a gyűrűs ujjam között, könyörgően néztem rá remélve felfogta, hogy békések a szándékaim és csak köszönni akartam neki.

Ő egy kicsit oldalra döntött fejjel tanulmányozta a kalimpálásomat,majd a feltartott kezemet. De nem szólt semmit.

-Ahaa, jó akkor nem fogtad fel, hogy mit is akartam. Szuper! - miért beszélek ennyit? Fogjam már be! - Azt esetleg meg tudod mondani, hogy juthatnák ki ebből a cella szerűségből?- mutogattam a kezemmel körbe körbe.

Erre se válaszolt nyílván.

-Lehet bekéne fogjam? Úgyse érted amit mondok. - sóhajtottam fel.

Leültem a földre, majd magam mellett megpaskoltam a padlót, hogy foglaljon helyet ő is. Végre valamit megértett, mert nem messze tőlem leült.

Nagyon kíváncsi voltam rá. Annyira meg akartam tudni, hogy ő micsoda, meg hogy milyen a hangja. Jó lett volna ha a nevét is elárulja.

Ezért feléfordultam, majd a szívemre tettem a kezem és lassan elmondtam neki a nevem.

-Skyler.- még egy kicsit meg is veregettem a mellkasomat. Ezután rámutattam és kérdőn néztem felé.

Úgytűnt, hogy megértette, amit akarok, mert ő is a mellkasára tette a kezét, majd megszólalt. - Helnehor. - olyan volt a hangja, ahogy kimondta a nevét, mintha egy lágy szellő a lombok leveleit arra késztetné, hogy suttogják el a titkukat.

-Helneorh? - próbáltam kimondani a nevét.

Megrázta a fejét és elismételte a nevét. Megpróbáltam kiejteni mégegyszer de most sem sikerült jól.

-Nem lehetne azt, hogy inkább csak Neonak hívlak? - mondtam kérlelően, tudtam, hogy nem érti amit mondok, szóval lerövidítettem a mondandómat.- Neo? - mutattam felé.

Egy kicsit elgondolkozott, majd beleegyezően bólintott.

- Neo.- ízlelgette a neve rövidítésének a hangzását, majd mintha valami az eszébe jutott volna felém mutatott. - Sky.

Igazából fer ajánlat volt, én is adtam neki becenevet, szóval ő is adhat nekem.

-Sky. -mondtam bólintva.

Tehát most Neóval a földönkívüli sráccal, itt ültem egy cellában, valahol a nagy világban. Mostmár csak arra kellett rájöjjek, hogy hol vagyok és ki a csuda öltöztetett át szürke melegítőbe?!