Régi ismerős

597 37 12
                                    

Neo szemszöge

Itthon vagyok.
Egyszerűen alig bírom felfogni, hogy olyan sok idő után hazatértem.

Skyyal magunk mögött hagytuk az űrsiklót. Ami egyből szembetünt az a levegő minősége volt. Egy óriásit szippantottam belőle.

Csodálatos. Ennél jobb nem is lehetne.

Láttam Skyon, hogy egy kicsit meg volt szeppenve és óvatos kíváncsisággal nézte a körülötte történő eseményeket.

Elhagytuk a dokkoló szektort, majd felszálltunk egy járatra, ami a fővárosba vagyis Elixbe vitt. Mi most a bolygó másik felén voltunk, szóval beletelhetett 10 percbe is, hogy megérkezzünk a célállomásunkhoz.

-Mit fogunk Elixben csinálni? - kérdezett meg Sky kíváncsian.

-Megkeresünk egy személyt, aki régen az életem része volt. - mondtam, miközben megfogtam a kezét.

Annyira természetesen jött ez a mozdulat, hogy meglepődtem, amikor több Xhanteoni utas is rosszalva méregetett a cselekedetem miatt.

Sky?

Igen?

Ha rám gondolsz, akkor Nelex vagyok oké?

Öhmm rendben... De miért?

Majd később elmagyarázom, amikor megtaláltuk a barátomat.

Nem akartam, hogy bárki is meghallja Sky fejében a nevemet... Még a végén rosszul sülne el.

Pár perc után leszáltunk a vonatról. Nagyon sokan voltak az utcákon. Mindenféle faj keveredett egymással. Elixnek megvolt a maga ritmusa. Óriási égigérő épületek kaptak helyet amerre a szem ellátott. A földszinten, ahol most mi is voltunk leginkább szórakozóhelyek, piacok, kocsmák, és ilyesmik működtek. Itt éltek a szegényebb rétegek. Az épületek szintjei jelentették azt, hogy mennyi pénzed van és mekkora befolyásod. A felhőkarcolók tetején foglaltak helyet a leggazdagabb és leghatalmasabb xhanteoniak. Például: a Hellex család tagjai, vagy akár a szenátus. Az effélék soha nem jöttek le a "mocsokba".

Felnéztem az egyik ilyen monstrum tetejére és egy nagy sóhajt eresztettem meg.

Hogy fogok én oda feljutni? Az egy rejtély...

-Ez elképesztő! - nézett körbe Sky. - Imádom!

Próbáltam úgy szemlélni az utcát ahogy ő láthatta. Mindenfelé színes hologrammok kínálták a szolgáltatásokat, utcai árusok próbálták eladni a termékeiket. A fajok kavalkádja áramlott mindenfelé amerre csak néztem. Tényleg megvolt a maga hangulata azt beismerem.

Sky izgatottan belém karolt és elkezdett húzni az egyik hologram felé, ami valami nyaralásról akarta meggyőzni az arrafelé járókat.

Amikor odaértünk, az adás hirtelen átváltott híradóba.

-A Hellex örökösödési kavalkádjában, még mindig döntésképtelen a szenátus. Hessan Hellex újabb katonai egységeket küld Akartára, nagy valószínűséggel újabb bolygó birtokosa lesz, jelentette ki a szóvívője.- mondta a híradós hölgy. - Az uralkodó fia nem tágít az őt illető pozíciótól. A szenátus újabb 3 hónapos gondolkodási időt kért a trónörökösödési kérdésben.

Megfeszültem Hessan neve hallatára. Utáltam a sznob pöcsöt. Az hogy most még egy bolygót elfoglal csak hab a tortán.

-Sky igyekeznünk kéne. - mormogtam.

A lány csak bólintott, majd követett amerre elindultam.

Körülöttem mindenki kisebb volt. Nem is értették, hogy mit kereshetek itt lent.

Veled a végtelenben✔Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora