Veled a végtelenben✔

Visszatértem

Neo szemszöge

Elvitték...
Elvitték tőlem Skyt. Ő volt az egyetlen örömöm már nagyon régóta. És még tőle is elszakítottak.

A szüntelen sípolás a fülemben megsüketített. Már megint egyedül voltam. Az üres tér és a magány érzete kezdett belűlről felemészteni.

A gondolat, hogy Skyt eladják, olyan volt mint egy gyomorszájon rúgás. Ahogy a kis lényre gondoltam megszakadt a szívem, olyan kis védtelen. Nem fog tudni megbírkózni a kinti mocskos szörnyetegekkel.

A cella közepén térdeltem a fejemet fogva. Megőrített a tudat, hogy tehetetlen és gyenge vagyok.

Csak képes lennék kizárni a tudatomból a blokkoló hangot! Mit meg nem adnék ha valahogyan sikerülne...

~Visszaemlékezés~

-Helnehor, fiam meg kell tanulnod erősnek lenni! - mondta az apám, miközben a vállamat fogva végig sétáltunk az árkádián.

-Igen apám! - bólintottam határozottan.

-Igaz csak 9 éves vagy és még előtted a jövő, de tudnod kell, hogy nem fog minden, olyan könnyen menni, mint te azt hiszed. Az élet nehéz.. - sóhajtott fel gondterhelten az az ember akire a legjobban felnéztem.

-De hisz apám, mi Xhanteoniak vagyunk! Miénk az egész világ! - tártam szét a kezeimet.

Lelasított, majd megállt és felém nézett összehúzott szemöldökkel.

-Az hogy nagy hatalom van a kezünkben, nem azt jelenti, hogy mi istenek vagyunk. Ezt jól jegyezd meg! Bármikor megfoszthatnak a földeinktől, a tulajdonainktól vagy akár az erőnktől is... - mondta komolyan.

Nem tudtam erre mit mondani. Megrémisztett a komolysága. Soha nem gondoltam még abba bele, hogy megfosztanának az erőmtől.

-El tudják venni az erőnket? - képtelennek tűnt a gondolat. Ez olyan volt mintha egy madárnak azt mondanák, hogy többet nem szárnyalhat.

-Bonyolult dolog ez egy olyan fiatal ifjúnak, mint te vagy. Majd ha nagyobb leszel elmagyarázom neked, most csak annyival elégedj meg, hogy az erőnket letudják tompítani, ne adj A'helle talán még teljesen blokkolni is képesek, de elvenni azt nem tudják. - nézett fel a sötét csillagtalan égre a gondolataiba meredve az apám.

-Apám én nem szeretném ha megfosztanának az erőmtől! - mondtam aggódva.

-Helnehor senki nem fog bántani téged, amíg én élek! - mondta, majd egy szoros ölelésbe vont. - Emlékezz rá, az erődet senki nem veheti el, az benned él!

~Visszaemlékezés vége~

Az erőmet senki nem veheti el, az bennem él!

Jutott hirtelen eszembe egy régi beszélgetés foszlánya.

Ökölbe szorítottam a kezem és arra gondoltam, hogy Skynak szüksége van rám. Nem tétlenkedhetek itt, miközben őt eladják valami szaros fajgyűjtőnek!

Helnehor szedd össze magad és légy erős!

Szólalt meg az apám hangja a fejemben.

Becsuktam a szemem, kitisztítottam a tudatom, majd az erőmet kezdtem el keresni a bensőmben. Tudtam, hogy ott van még, valahol nagyon mélyen szunnyad, arra várva, hogy előtörjön.

A sípolás az elmémben egyre hangosabb lett, ahogy egyre mélyebbre ástam az erőmet keresve. Nem foglalkoztam vele, nem koncentráltam rá, próbáltam kizárni.

Erősebb vagyok, mint azt a Traveniek hiszik! Egy Xhanteonival nem baszakodhatnak.

Ebben a pillanatban megéreztem ott mélyen belül. Először még csak egy kicsi bizsergés járta át a testem, majd ahogy mélyebbre hatoltam és rákoncentráltam, mint egy villámcsapás úgy árasztott el az erő és a hatalom érzése. Minden eggyes milliméterét a testemnek átjárta a
az energia. El is felejtettem, hogy milyen az amikor a bőröm teljes valójában ragyog.

Már nem hallottam a blokkoló sípilolást. Különös érzés volt. Olyan csendes... Évek óta nem volt ilyen csend a fejemben.

Felálltam a földrőről. Hirtelen fagyos nyugalom szállt meg. Tudtam, hogy nincs előttem semmi akadály. Szabad vagyok.

Ránéztem az acélajtóra, ami egyből kinyílt. Utat engedve nekem.

15 éves voltam, amikor beléptem a cellába. Most 21 évesen végre átléptem a szabadság felé vezető küszöböt.

Nem sietve, szépen megfontoltan haladtam Sky irányába. Tudtam, hogy senki nem fogja elvinni őt előlem.

3 Traveni fegyverekkel a kezükbe szaladt felém. Ahogy a szemükbe néztem mindannyian megdermedtek, nem tudtak mozdulni.

Imádtam ezt a képességemet. Elme kontroll, azt tehettem velük, amit csak akartam és még beszélnem se kellett hozzájuk.

Hallottam, ahogy felnyögnek fájdalmukban. Megszólalni nem tudtak, arra nem adtam nekik engedélyt. Lassan egymás felé fordultak, majd egyszerre szimplán lelőtték egymást.

Átléptem a holttestükön és folytattam az utamat Sky irányába.

Neooo segíts! Én nem akarok nélküled sehova menni!

Hallottam meg Sky kétségbeesett gondolatait.

-Jövök már drágám, ne aggódj. - mondtam csendesen.

Végig mentem az üvegfalú folyosókon. Ahogy megláttak a bezárt lények, félelem tükröződött a szemükből. Nem foglalkoztam velük, csak a célom érdekelt.

Mégtöbb Traveni jött, hogy megállítson, de mindegyik úgy járt, mint a nemrégiben elhunyt társaik.

Az óriási ajtó előtt megálltam, tudtam, hogy emögött van az én Skyom. Halk zene áramlott ki a teremből.

Milyen belépőt válasszak? Végülis fontos vendégnek, komoly színrelépés jár!

Végül a robbantásnál maradtam. Az mindig, olyan elegáns.

Az óriási zajra még a zene is leállt. Mindenki visszafolytott lélegzettel nézett az irányomba. A füsttől keveset láthattak belőlem, ezért előre léptem egyet. Hallottam, hogy páran elkezdtek szörnyülködve suttogni. "Ez lehetetlen!", "Xhanteoni?", "Hogy kerül ide?"

Mégegyett előre léptem, majd megköszörültem a torkomat.

-Hölgyeim és uraim! Elnézést a kellemetlenségért, amit okoztam. Itt van egy személy, aki tudják nagyon fontos számomra. Nem hagyhatom, hogy ilyen alljanép, mint.... maguk, bántsák őt!