"Nem válaszolt csak felém fordította a képernyőjét. "
-Figyelj, én el szerettem volna mondani, csak még korainak hittem. Bár, jobb lett volna ha tőlem tudod meg. -hajtottam le a fejem. Egy cikket mutatott amiben az én interjúm szerepelt. Igen, ezt még 2 hete csináltuk. Csak, hogy lássátok miről van szó:
Legfrissebb híreink szerint Finn Wolfhard európai turnéra utazik jövő nyáron a bandájával. A fiatal tehetség elég nézettséget kapott ahoz, hogy megadják neki a lehetőséget arra, hogy 1 hónapig Európában, azon belül Olaszországban töltse a nyarat. A továbbiakat 𝙞𝙩 tudja elolvasni.
-Én azt hittem, hogy mi mindent megbeszélünk egymással. Miért kellett ezt elhallgatnod előlem? És egyáltalán mikor voltál te interjún? -záporoztak a kérdések tőle amit nem is csodállok, tényleg el kellett volna mondanom neki. Csak még korainak gondoltam mivel hé még csak november van.
-Sajnálom oké? De nyár még nagyon sokára van, addig bőven lett volna még időm megbeszélni ezt veled. Kérlek bocsáss meg! -mondtam és befeküdtem mellé az ágyba, jó erősen magamhoz szorítottam.
-Megbocsájtok neked, de akkor mostantól nincsen titkunk egymás előtt. -és szemei már boldogan csillogtak. Ez akkor azt jelenti, hogy tényleg megbocsájtot.-És ha már ilyen jóban vagyunk, akkor csinálhatnánk is valamit. -néztem rá azzal a nézéssel aminek tudom, hogy nem tud ellenállni és megpróbáltam róla lehúzni a pólóját.
-Finn, nem ezt már megbeszéltük. Ma nem jó. Idióta -a végét már halkan mondta, de hála az én remek füleimnek meghallotam.
-Tudod ki az! -nevettem.*****
-Szerintem én elindulok haza, mert már kezd sötétedni. Nem muszáj hazakísérned ha nem szeretnél. -mondta, felállt az ágyról és elindult az ajtóm felé.
-Mindenképp jövök! -futottam utána.
Kéz a kézben sétáltunk a barátnőm háza felé. Rá pillantottam. Valamin nagyon gondolkodhat mert teljesen elbambult.
-Min gondolkozol? -érdeklődtem.
-Eszembe jutott, hogy holnapra kéne egy beadandót csinálnom társadalom ismeretre.
-Uh, basszus tényleg, teljesen elfelejtettem. -kaptam a fejemhez.- De amúgy ha szeretnéd megírhatjuk együtt is. -mondtam el az ötletemet.
-Igen, az szuper lenne! Csak ki kéne választanunk a megfelelő témát. Mondjuk lehetne az a... Megvan! Legyen a házasság. -ötletelt.
-Ez most vicc volt? -nevettem.
-Persze, persze hogy az volt!-legyintett
-Valld be, hogy ezt egy kicsit még sem viccnek szántad. -karoltam át a vállát.
-Jó lehet. -kuncogott.
-Akkor úgy tűnik ma sem otthon alszok. Mert ha holnapra kell akkor kizárt, hogy én korán reggel megírjam.
-Rendben, akkor most este megcsináljuk.Fél óra múlva már megvoltunk kb. a háromnegyedével. Alice írta a szöveget én meg nyomtattam hozzá a képeket.
-Szerinted ennyi elég lesz? -kérdezte.
-Igen, bőven. A többiek ennél csak rövidebbet csinálnak. -helyeseltem.
Rárakta az asztalára a lapot és elővette a pizsamáját.
-Elmegyek fürdeni, utána jöhetsz. -és már be is csukta az ajtót.Odasétáltam az éjjeli szekrényéhez amin az egyik könyv kinyitva hevert.
"Piszkos Tánc" volt a címe. El kezdtem olvasni, de ez nem nagyon az én stílusom.
-Tetszik? -ült le mellém.
-Hát nem nagyon értem. Miről szól?
-Van egy lány aki nagyon "jó kislány" és a legjobb barátjának az ikertestvére segít neki abban, hogy hogyan váljon igazi lázadóvá egy lista segítségével. Nagyon jó, de te ezt nem bírnád.
-Hát nem. Apropó nekem van itt ruhám? Mert nem hoztam.
-Igen, maradt itt egy póló. Több szerintem nincs. -rántotta meg a vállát.Alice szemszöge
Finn elment fürdeni, én addig folytattam az olvasást. Utána megmostuk a fogunkat és elmentünk lefeküdni. Reggel Finn karjaiban ébredtem. Ő még aludt, szuszogása betöltötte az egész szobát.
-Jó reggelt! -köszönt az álmos(aranyos) hangján.
-Reggelt! -köszöntem én is és elindultam a szekrények felé. Egy fekete "no problem" feliratú pulcsit vettem fel egy fekete-fehér kockás nadrággal amibe egy vastag ezüst övet fűztem be. Mint egy pingvin. A hajamat laza copfba kötöttem, elől két tincset kihagytam. Sminknek csak spirált és egy nude színű szájfényt tettem fel. Ki lépve a fürdőből, (mivel természetesen bent öltöztem) Finnt kerestem a szememmel. Ott ült az ágyamon és az instát pörgette.
-Fel szeretnél öltözni egyáltalán Finn vagy így maradsz egész nap? -kérdeztem nevetve.
-Ja nem! -mondta, levette a pólóját és felvette a fürdő szobában talált pulcsiját. Még az ajtóból is jól láttam az izmos felsőtestét. Te atya ég!
-Mehetünk? -nézett rám.
-Persze. A táskádért meg majd beugrunk úgy is. -helyeseltem felkapva az én táskámat.
A konyhában csináltam mindkettőnknek két-két szendvicset és elindultunk.
Suliba menet, Finn még bement a táskájáért.******
Egy buli. Egy karaoke buli. Hol vagyok? És kik ezek az emberek? Itt mindenki teljesen idegen nekem. Egy rémes zene szól a hangszórókból vagyis inkább egy rémes énekhang. Ki nézek az ablakon és korom sötét az ég. Aha, tehát éjszaka van, mondjuk gondolhattam volna mert napközben nem igen szokás bulit tartani.
-Alice gyere! -rángatott el a nappaliba Jamie.
-Mi az? -mentem utána de nem kellemes látvány fogadott. Finn és az exe ott nyalták egymást.
-Finn, ez meg mi? -csordultak ki a könnyeim. Válaszra sem méltatott csak rám nézett és folytatta tovább.
-Finn! -szólongattam, de a hangom már rekedt volt, könnyeim csak úgy folytak.
-Mi folyik itt? -ordítottam sírás közbe.
Még mindig nem figyeltek rám. Leültem és összekuporodtam.-Jó reggelt!-keltett fel a t.i. (társadalom ismeret) tanárom nem túl boldogan.
-Öhm, elnézést én csak..
-Legalább a házi feladatot elhozta? -rá néztem a mellettem ülő Finnre aki ártatlanul mosolyogot. Ez csak egy rossz álom volt. Huuh.
-Persze! -kotortam elő a táskámból a papírt. Itt van! -vittem ki a tanárnő asztalához Finnel az oldalamon.
-Ketten csinálták? -vette a fel a szemüvegét és átnézte. -Rendben! El fogadom. Biztos sokáig készítették! Ötös! -nagyon örültem mert tényleg elég sokáig tartott elkészíteni. Finn örömébe egy csókot nyomott az ajkaimra.
-Na, de fiatal ember! -ráncolta össze a homlokát a tanárnő.
-Elnézést! -vigyorgott és vissza mentünk a padunkhoz. Rá hajtottam a fejem a vállára. Boldog vagyok, hogy itt van nekem!Sziasztok! Ez a rész egy kicsit unalmasabb lett, de hosszabb mint szokott. Ide most több dolgot nem tudok írni. Bye🍕💞
YOU ARE READING
Gyűlöletből Szerelem /Finn Wolfhard fanfiction/
Fanfiction-Én, szeretlek téged! -hangja már halkabb volt. -De Finn, közöttünk nem lehet semmi. Annyi lány van aki a barátnőd lehetne én egyszerűen kilógok a sorból. -De nekem te vagy a tökéletes!SZERETLEK! Egy lány történet aki sosem hitt az igaz szerelemb...