Chloé és Matteo

19.- A múlt hibái

Chloé mégegyszer hátrapillantott menekülő útvonal után kutatva, de szomorúan tapasztalta, hogy az eddig mögötte lévő üreg most teljesen felszívódott. Félelemmel töltötte el a bezártság nyomasztó érzése, izzadt kezét fekete köpenyébe törölte, és körbenézett.

Ahogy kitette a lábát a barlangból, rögtön tudta, hogy hol van, és azt is sejtette mi lesz itt a feladata. Előtte egy patináns régi épület tornyosult, elegáns ódon ablakokkal, szenteket ábrázoló szobrokkal és gyönyörű tornyokkal. Rögtön felismerte a polgármester hivatalát, amit gyakran látogatott kicsiként. Az anyja kezdetben közvetlenül a polgármester keze alatt dolgozott, munkája pedig már akkor is minden idejét elvette, bár még jobb volt a kapcsolata egyetlen gyermekével. Amikor hat éves volt, Chloé és a New Yorkból frissen visszatért apja meglepetésként meglátogatta Madame Gardinert. A kis Chloé izgatottan készített össze egy finom piknikkosarat, ínycsiklandó vajas baguettel, eperrel és kaviárral. Még a lány robotszerű apja arcán is mosoly csillogott, amikor behelyezte az előkelő Veuve Clicquot pezsgőt a fonott kosárba, és elindult Chloé kezét fogva. A nap ragyogóan sütött, melegítve Párizs utcáinak macskaköveit, madárcsicsergés hallatszódott a zölden vibráló széles lombú tölgyfák ágai közül, és lágy virágok bódító illata terjedt szét a frissítő levegő apró részecskéi között. Egy kellemes tíz perces séta után már ott is voltak az előkelő létesítménynél, ahova belépve Chloét rögtön megcsapta a tinta- és cigarettaszag ismerős elegye. Felsiettek a harmadik emeletre, és a pillanat hevében kopogás nélkül berontottak a képviselőnő szobájába. A fiatal lányt akkor érte először megrázkodtatás. Még abban a korban volt, amikor a szüleit még tökéletesnek és angyalinak látta, de az az idillikusnak induló nap felborította az ebben való hitét. Hat évesen nem sokat fogott fel az irodában történtekből, de már akkor is érezte, hogy amit ott látott, az mélységesen helytelen. Az apja szinte összetört. Még sohasem látta ilyennek, legtöbbször szigorú és érzéketlen volt, de a rákövetkezendő hetek sok sírást, kiáltozást, haragot és bánatot hoztak magával, az apja részéről. Az anyja hideg volt, mint mindig, higgadtan kijelentette, hogy már nem érez semmit a férfi iránt, és a fiatal polgármester sokkal jobban foglalkoztatja, mint ahogy a férje valaha, ugyanakkor azt is közölte, hogy nem áll szándékába elválni, mivel az ártana a politikai karrierjének, amit végül partnere is elfogadott, mivel Chloé apja a világon a legjobban a feleségét szerette, és semmi áron sem akarta elveszíteni. Azonban abban az időszakban olyan szavak hangoztak el, amelyet egy fiatal lánynak sem kéne hallania, illetve olyan részletekkel is megismerkedett a szülei nemi életének hiányosságaival kapcsolatban a még kiskamaszkorban sem lévő ártatlan kislány, hogy azt még a mai napig nem tudta sem elfelejteni, sem pedig feldolgozni. Később, akárhányszor meglátta a harmincas évei eléjén járó képviselőt a televízió széles képrnyőjén, rögtön elfogta az émelygés, és szörnyű rémképek keltek életre a lány fejében, amelyek szereplői mindig ugyanazok voltak; a hiányos öltözetű anyja dühös arckifejezése, és a köztiszteletnek örvendő polgármester bűnbánó kinézete.

Most is eszébe jutottak mindezek, ahogy felfelé pillantott, de egy hosszú sóhajjal megpróbálta elűzni a felszakadó régi sebek gondolatát, és elindult, amerre mindig járt. Balra, le a Rue de Rivoli nevű gyönyörú úton. Maga sem tudta, miért erre vette az irányt, de olyan volt, mintha egy láthatatlan erő irányította volna, ami a régi életét akarta a szeme elé tárni. Már az első pillanatban világossá vált számára, hogy a kék út Kaliforniába vezetett volna, Hayleyékhez, ahol talán viszontláthatta volna mégegyszer szeretett barátait, és szerelmét, akinek forró csókját még mindig érezte mostanra már kirepedezett, száraz bőrén. Erre a gondolatra egy kicsit megremegett, és nekidőlt az utcán lévő kirakatüvegnek. Most szebb gondolatok ötlöttek az eszébe. Miután Jenna meghalt, minden felgyorsult. Egy hónap telt el csendben, és ez volt az az időperiódus, amely alatt Chloé elmélyítette a mára már sziklaerős barátságát Adriannel és Hayley-vel, és pechére Sophieval is, illetve ez volt az az a négy hosszúra nyúló nyári hét, amely számára meghozta a szenvedélyes szerelmet, mely akkor még beteljesületlen mivolta miatt plátói volt. A megrázó június, és a rossz híreket hozó július elindított benne valamit, ami arra ösztönözte, hogy tegyen is valamit a céljaiért. Kiismerte Hayleyt, tudta, miket tart értéknek, és miket vet meg, de nem próbálta megjátszani magát, hiszen az volt az egyik dolog, amit barátnője gyűlölt. Minden kételyét elmondta neki, de sohasem rimánkodott, amit a sokat átélt lány mindig nagyon megbecsült. Mindig készen állt újat tanulni, és nem képzelte magát mindenkinél jobbnak, ahogyan azt tette hosszú éveken keresztül, hanem beismerte olykor-olykor hatalmas baklövéseit, és szívesen vette, amikor Hayley elmondott neki valamit, amit ő nem tudott. A lázadó lány első pillantásra lelketlen keménységbe burkolózott, és rögtön megsértette a parton, de jobban a lelkébe pillantva könnyedén felfedezhető volt a tüzes szeretet, gyengéd törődés, és a gyors észjárás. Bár visszagondolva fájt Chloénak, hogy Hayley nem mondta el neki a legfőbb titkát, megértette, hogy az ő érdekét tartotta szem előtt, és csak akkor avatta be, amikor már sajnálatos módon muszáj volt. Érzékelte, hogy a lány július előtt egy héttel megváltozott, kezdetben csak máshogy sminkelt, később pedig széles vigyorral az arcán járkált, és mindenben csak a jót látta. Akárhányszor Chloé megkérdezte, minek köszönheti ezt az egetrengető jókedvet, Hayley elővette a pimasz féloldalas mosolyát, és azt válaszolta, hogy majd mindenre fény derült. Aztán az autós kiránduláson elárulta neki, hogy fülig szerelmes Adrianbe, és belegondolva ez volt a legjobb kapcsolat, amit a lány valaha is el tudott képzelni. A megtört, gyakran harcias fiú, és az erős, egzaltált lány személyisége a megtévesztésig hasonlított egymásra, és a legjobbat hozták ki a másikból. Chloé és Adrian gyakran ültek ki a naplementét bámulni egy sörrel a kezükben, és szinte sohasem beszélgettek, de mégis érezte, hogy ez sokat jelent a fiúnak. Néha elmondott magáról pár részletet, hogy mennyire haragszik szertelen édesanyjára, vagy hogy mennyire megviseli Jenna halála, vagy hogy Matteo jelenti neki a családot. Ezek a rövid alkalmak empátiát és gondolkodást tanított a lánynak, megismert egy teljesen más életet, annak nehézségeivel. Adrian legtöbbször a legjobb barátjáról mesélt Chloénak, felidézve a könnyebb idők andalító mámorát. Chloé és Matteo kapcsolata nem volt olyan egyszerű, vagy egyértelmű, mint amilyen a lány barátságai voltak, mégis a fiúval töltött idő volt a legfontosabb számára. Néha Matteo csak odament hozzá, a némaság védelmező burkába menekülve, megfogta a kezét, és a kocsiához vezette. Beültette a vérvörös járműbe, és rátaposott a kikopott gázpedálra. Mentek néhány kört a a tömb körül, hamisan elénekelt pop számokat üvöltve, megtörve a környék hátborzongató csendjét. Ez segített a legtöbbet Chloénak feldolgozni a gyászt, és ez töltötte be a legjobban a keletkezett űrt, de még mielőtt felkaphatta volna a fejét, az egész élete fenekestül felfordult azáltal, hogy megtudta ki is ő valójában.

Most az üveget támasztva visszasírta ezeket az időket, a sütögetéseket, a nevetést, a tengert, a szelet, az ismeretlen régit, és az ismerős újat. Emlékeket, amiket sohasem akart elfeledni, csak mélyen a szívébe zárni, és megőrizni az örökkévalóságig.

Ekkor érezte, hogy az eddig napos idő erősen szelessé válik, és felcsendül egy ismert francia dallam. Chloé felemelte a fejét, és értetlenül körbenézett, a hang forrását keresve, de az előbb még forgalmas utca most teljesen kihalt volt. Csak a falevelek jártak táncot, és az eldobott műanyagzacskók zörögtek a távolban. Jobban megvizsgálva, egyetlen élőlény sem volt a lány közelében, felszívódott az összes galamb, cinege, szajkó, varjú és rigó, de még egy simogatnivaló kutya sem tűnt fel. Ekkor Chloé érezte, hogy valami hozzáverődik a lábához. Lepillantott, és érdeklődve tapasztalta, hogy egy összegyűrt papírlap súrolja a csupasz lábát. Felvette a lapot, és kihajtogatta. A megsárgult pergamenen cikornyás ezüst betűkkel írt rövid szöveg állt, alatta pedig egy bélyegméretű, apró festett kép. A cédula üzenete pedig rövidsége ellenére zavaróan sokértelmű volt.

,, Ideje helyrehoznod a múlt hibáit. "

Az alatta lévő művészi pontossággal megrajzolt képen egy rá fájdalmasan hasonlító szép arcú lány egy mázsás követ cipelt a hátán. Orcáján keserves kín tükröződött, látszódott, hogy majd' megszakad cipelt terhe alatt. A kép alatt pedig egy másféle betűtípussal, arannyal ez a szöveg volt kivehető:

Renascentia per dolorem.