A hős homálya...(AizawaxOC)

2

Csak vigyázz meg ne öld őket... mint a többieket!

Hagyjál már!-próbáltam ki taszítani a rossz gondolataimat

Mivel szünet van, készültem el menni az irodába viszont valakik az utamat állták.

-Sensei! Igaz, hogy ön a képessége után kapta a nevét?-tette fel a kérdést Midoriya

-Igen. A szüleim tudták, hogy ez lesz a képességem...-sóhajtottam

A család téma tabu...-jegyeztem meg magamban

-Most gyakorlat lesz, ugye sensei?-kérdezte Ashido lelkesen

-Igen. Szóval menjetek öltözzetek fel.-mondtam-Ha meg bocsátotok mennem kell.-ezzel át törtem az engem körül vevő "falat"

A család témától hányingerem van. Sose volt igazi családom és sose lesz...-gördült le egy könnycsepp az arcomon-Sírok? Sose sírtam ezért...

Vissza mentem az irodába és le ültem az asztalomhoz.

-Tessék.-csúsztatott elém egy papírt Aizawa

-Ez mi?-mutattam a papírra

-Kérdőív. Ma le kell adnod, délután 5-ig.-vont vállat

-Köszönöm.-mondtam monoton hangon-Ha nem haragszol nekem mennem kell.-álltam fel a székből

Ki mentem a béta edző pályára és meg láttam a gyülekező kis hős tanoncokat.

-Mindenki itt van?-néztem körbe

-Igen!-válaszolta a többség katona rendben

-A gyakorlat a következő, én leszek az ellenfeletek. Velem kell meg küzdenetek.

-A-Az egész osztály?

-Igen. Az egész osztály. Csak is ellenem.-húztam kihívó mosolyt az arcomra

-Tch. Csak nem azt hiszi hogy egyedül lesz esélye ellenem?-kérdezte Bakugo fenn hangon, ahogy azt szokta

-Csak ne legyél ilyen nagyképű, Bakugo Katsuki. Mert a végén nagyot fogsz szégyenkezni.

-Majd meg látjuk.-állt támadó pózba majd nekem rontott amire el nevettem magam.

Köddé váltam és mögé suhantam és egy kést szorítottam a torkának.

-Nem mondtam még, hogy mehet.-mondtam poker arccal amire láttam, hogy mindjárt fel robban, a többiek meg teljesen kétségbe esve álltak engem nézve-Oh! Sajnálom, sajnálom! Kissé túlzásba estem.-távolodtam el a fiútól miközben a tarkómat vakartam zavaromban-Éjfél hamarosan meg jön, ő lesz a bíra. Addig senki sem támad senkire. Értve?-erre csak hevesen bólogattak

Hamarosan meg jött Éjfél és el kezdhettük a kis "verekedést".

-1! 2! 3! Mehet!-kiáltotta el magát Éjfél

-Hallottátok.-hangoztattam

Nekem rontottak valamennyien de mi se volt egyszerűbb, köddé váltam.

Ez így könnyű lesz. Pedig azt hittem már lesz valami szórakoztató is a mai napban...

Gyorsan el intéztem őket. Egyikük se bírta sokáig, mindegyiket ki ütöttem.

Még nem túl erősek... lehet nagyra tettem a mércét.-néztem rajtuk végig

-Pedig azért nagy volt a szátok. Különösen neked Bakugo, mégis te estél ki szinte a leghamarabb.-szinte érezni lehetet a hangomon, hogy csöpög belőle a gúny-Azért ennyire ne legyetek le törtek. Sok gyakorlás vár még látok, sokat fogtok még fejlődni.-erre csak fájdalmas nyögéseket hallattak-Oh! Aki meg sérült az jöjjön ide.-jelentettem ki-Ugyan is nem csak a köd a képességem.-mosolyogtam lágyan

Kétféle képességem van. Az egyik a köd, ami után a nevemet is kaptam. A másik valami genetikai véletlen lehetet, de igazából örülök neki. Tehát a másik képességem a gyógyítás... Semmi különöset nem takar, csak gyógyít. Viszont azt nagyon is jól, képes vagyok akár azt is be gyógyítani ha át szúrták a szívét, bár nehéz de sikerül.

Be gyógyítottam a sebeiket, semmi komoly sérülés nem volt, úgy hogy nem aggódtam egy cseppet se.

-Menjetek, pihenjetek. A második óra ma el marad.-fordítottam hátat és el mentem, mellettem Éjféllel

-Kicsit kemény voltál velük, de pezseg tőle a vérem!-újjongott Éjfél

-Ez semmi volt.-vontam vállat-Van valahol tea?

-Uhum.-bólintott és a kezemnél fogva rángatott be az épületbe

Váltottunk pár szót, de utánna egy tea kíséretében az irodába indultam.

Be nyitottam és le ültem a kanapéra.

-Le adtad?-kérdezte Aizawa

-Ig— Nem! Elfelejtettem!-nyomtam össze a papír dobozt ami egyenest Aizawa ruhájára ment

Ohh! Na ne mááár!

Ne haragudj!-kezdtem el törölgetni a ruháját egy zsebkendővel de ő csak lazán le kapta a pólóját és félre dobta, a hasa ki dolgozott volt, kockás...

Igazából nem vagyok ilyen de most, most úgy éreztem mint ha kényszerítenének, kényszerítenének arra, hogy meg tapintsam azt a kidolgozott hasat...

Ne! Ne! Ne!-harapdáltam a szám szélét de a kezem végül hozzá ért én meg azt hittem el süllyedek szégyenemben...

A kezem a hasán, az eszem a fán...-elemeztem a helyzetet

Hirtelen érintést éreztem a csuklómon...

Ki nem találnám hogy kié ez az érintés...-oldtam magamban a feszültséget, vagyis próbálkoztam

-Kasumi?-kérdezett amire észbe kaptam

-I-Igen?-vörösödtem el

-Hol a kezed?-mosolyodott el egyszerre kajánul és gúnyosan

-H-Hát i-izé...-mentegetőztem

Végem! El ásom magamat szégyenemben! Te jó ég! Milyen észszerű magyarázattal tudnék elő állni?-a gondolat menetemet megint meg zavarták, hirtelen az a kéz amely a csuklómat tartotta rabul, magához rántott, magához rántott és az a személy akihez tartozott az a kéz egyenest a szemembe nézett mélyen... amit félig-meddig álltam is, már amennyire ez egy ilyen helyzetbe lehetséges egyáltalán...