A hős homálya...(AizawaxOC)

5

Most, most mit csinál?

-A-Aizawa... ezt ne folytassuk. Mert semmi értelme... hisz nem is ismersz...-válltam el tőle le sütött szemmel, majd ki rántottam magamat a szórításából és ki szaladtam

Könnyebbnek láttam, hogy köddé válljak nehogy utánnam jöjjön.

Köddé válltam és rögtön haza indultam.

Mikor már az ajtónál voltam egyszerűen csak át csússzantam a kulcs lyukon. 

Le dobtam a cuccom és le  dobtam magamat a kanapéra. Ki fújtam a levegőt és a TV irányítójáért nyúltam majd be kapcsoltam azt. A TV-ben épp az én "csoda tettem" ment, vagyis csak az egyszerű megoldás amit szolgáltattam a bűnőzőknek. Ki is kapcsoltam, nem érdekelt. Helyette inkább be kapcsoltam valami zenét és el mosogattam, de a telefonom meg csörrent. Gyorsan oda siettem és fel vettem csakhogy a szám ismeretlen volt.

-Miben segíthetek?-kérdeztem a készülékbe

-Te vagy az Kasumi?-hallottam egy ismerős hangot amit rögtön le is vettem ki az

-A-Aizawa? Te hogy?

-Kasumi, beszélhetnénk?

-Most nem érek rá. Lehetne később?

-Ka— le tettem

Hogy miért? Magam sem tudom. Minden olyan zavaros. Fogalmam sincs miért teszem ezt. De komolyan. Mint ha nem is én lennék.

Ezt félre téve be fejeztem a mosogatás aztán a mosógéphez igyekeztem. Be tettem a szennyest és el indítottam az első kanyart.

Ezt követően még el végeztem az egyéb házi munkákat azután pedig le dőltem a kanapéra.
De nem sokáig élvezhettem a kanapé kényelmét mert kopogtak az ajtón. Ki nyitottam, de lehet ez hiba volt.

-Ház számot tévesztettél, Aizawa...-sóhajtottam-Honnan szerezted meg a házszámom?

-Tudod nem vagy jó vendég látó...

-Kösz.-mosolyogtam gúnyosan-Mond, miért jöttél?

-Kasumi, kérlek halgass meg.-kezdett bele

Úgy érzem ez hosszú és fárasztó lesz... Nem is beszélve arról, hogy milyen kínos...

-Korábban azt mondtad ne folytassuk mert nem ismerlek. De akkor hagyd, hogy meg ismerjelek.

-Hidd el nem akarod te azt...-nevettem hisztérikusan

-Dehogynem. Akarom. Meg akarlak ismerni.

Most mit mondjak erre? Ilyet korábban nem mondott senki...

-Há-Hát jó...-csak ennyi tellett tőlem-Akkor, gy-gyere be...-álltam arébb az ajtóból amire be jött

Le ültünk a kanapéra, tisztes távolságban beszélgetni kezdtünk.

Igazából jobban lehet vele beszélni mint hittem.
Végig beszéltük az időt egészen estig, késő estig.
Meglepően sokat nevettem és nagyon jól szórakoztam. Igazából nagyon örülök neki, hogy meg akar ismerni...

-Nos, nekem mennem kell.-állt fel

Ki engedtem és mosollyal az arcomon intettem utánna. Ezután el mentem gyorsan le tusolni utànna pedig aludni...

Ismételten az ébresztő robaja keltett fel édes álmomból, így neki kényszerűltem a reggeli "rutinomnak". Rendbe tettem magam, reggeliztem, fel öltöztem és egyéb tehendőimet elvégeztem.
El készültem majd ki mentem az ajtón. Próbáltam el kerülni a feltűnést de ha te vagy a 2. legnagyobb hős akkor ezt nem lehet megtenni. Az utcán megint le rohantak a rajóngók akik lassan veszélyesebbek mint a gonosztevők. Mindenki körém gyűlt, esélyt se adva arra hogy el hagyjam a helyszínt. Természetesen ha a rajongók körbe vettek akkor a riporterek sem maradhattak ki.

-Kasumi-san! Kérhetnék egy képet!-kiáltották

-Kasumi-san, meg tisztelne az aláírásával?

Egyéb más is el hangzott amire nem is figyeltem már.

-Kasumi-san mikor fog beszélni a múltjáról és a családjáról? A riporterek csak ezt mondogatják!-hallottam lelkesedő hangokat

-Sajnálom, de én egy szóval se mondtam, hogy mesélnék erről.-szórítottam ökölbe a kezemet

-Kasumi-san!

-Kasumi-san!

-Fog hős ügynökséget alapítani?

-Mit gondol a U.A-t érő nehézségekről?

Folyton folyvást hozzám beszéltek amit én most nem bírtam idegileg. Nem bírtam így gyáva módon szó nélkül köddé válltam.

Bár én vagyok a 2. számú hős, ezt még mindig nem bírom. Sokszor vagyok kedves és mindig mindenre válaszolok de valahahogy ma ez nem ment.

A U.A-hez vezetett az utam. Amikor be értem rögtön Éjfél fogadott.

-Kasumi! Szia!-integetett mint egy esze-veszett

-Üdv.-adtam rövid és komor köszönést

-Megint elkaptak?-nevetett

Hát igen. Nem hiába ő az egyetlen és legjobb barátnőm. Minden arcrezzenésemet észre veszi és tudja mit érzek.

-Igen...-sóhajtottam fáradtan, fájdalmasan és sokat mondóan

-Tessék.-tolt a kezembe egy üveg vizet amit el is fogadtam

-Köszönöm.-mondtam gyors köszönetet és bele ittam a hideg vízbe, ami nagyon jól esett. Újra tisztán láttam mindent.

-Na mi volt tegnap.-lökött kicsit oldalba

-Fogalmam sincs, hogy mire gondolsz.-vontam vállat aztán be ugrott-Te voltál az?-húzódott össze a szemöldököm

-De-De végülis jól sült el a dolog...-nevetett kínosan

-De meg adtad egy idegennek a számom, úgy hogy, én nem kértelek meg erre.

-Gondoltam jó ha meg van neki a számod a táborhoz.-hazudott-Amúgy meg milyen idegen? Hisz ismered őt, meg a száját is...-tört ki a nevetés belőle

-Ezt muszáj volt hozzá tenni?-sóhajtottam

-Igen. Na! Mesélj, mi volt?-csillogtak a szemei

-Azt mondta meg akar ismerni.-zártam volna le a témát de persze nem tudtam

-Részleteket!-kiáltotta határozottan amire sok diák ránk kapta a fejét ezért meg fogtam Éjfél egyik kezét és félre húztam.

Ahogy kérte be avattam mindenbe.