Szégyen- Tekergők ff.

4. Fejezet

1971. Augusztus 5. Délután

-Marie! Az ég szerelmére, gyere le!-kiáltott fel anyja. A lány észre sem vette mennyire elidőzött a tekintete a tükörképén. De amikor meghallotta anyja vészjósló hangját, rájött, hogy hát nem csak kettő percig állt a tükre előtt. Nagy lendülettel fordult az ajtó felé majd sebes léptekkel ment el a lépcsőig. Amikor rálépett volna, visszahúzta a lábát. Felsóhajtott. Tudta, hogy ettől a perctől kezdve újra belefoghat a színészkedésbe. Keze még egy kicsit fájt, de türhető volt... az előzőkhöz képest. Egy szelíd mosolyt varázsolt magára, majd magabiztos lépekkel indult le a lépcsőn. Amikor leért a nagy asztalnál találta őket.

-Áh Marie, de szépen kicsinosítottad magad.-jegyezte meg Walburga Black.

-Köszönöm Mrs.Black,-mosolygott szelíden- ön sem panaszkodhat, szép, mint mindig.- kezdett bele a hibátlan színjátékába már a beszélgetés legelején.

Marie lassan az asztalhoz sétált majd leült Sirius mellé aki az öccsével egyetemben feltűnően végigmérte. Az idősebbik Black fiú azért mert nem értette, hogy miért van rajta kesztyű mert ahogy a fiú mondta volna ,,még crucioval sem lehetett volna rád erőltetni azt a szarságot". A lány mintha megértette volna, csak a fejével nemlegesen intett, hogy nem fogja elmondani neki, hisz az edzések még mindig titokban folytak.
Ellenben a fiatalabbik fiú nem ezért mérte végig. Ő azért mert egyszerűen gyönyörűnek gondolta a lányt, de a lány nem vette észre mer csak a bátyával, névszerint Sirius Orion Blackkel foglalkozott. A fiú már megszokta. Mindenből kihagyták, bár néha nem bánta, például amikor hajnalok hajnalán kiszöktek. Sosem értette, hogy hogy lehet ennyi energia bennük, vagy, hogy tudnak ilyen összhangban lenni. Hogy egészíthetik így ki egymást. Hogy különbözhetnek, de mégis hasonlíthatnak egymásra.

-Őszinte sajnálattal hallottam, hogy a drága Jeant- Marie ebben a percben nem egy ártást szórt volna a nőre, mindenki tudta, hogy ő ugyan úgy mint Sirius Black utálta a második nevét- nem a Roxfortba vették fel.-kezdett bele a nő- Nem tudom, hogy történhetett, hisz Eduard fiad is Roxfortos volt.-fejezte be.

A gyerekek mind döbbenten néztek rá. Nem sokszor hallatszott el Eduard neve, ha elhangzott akkor is csak szidták.

-Walburga tudhatnád, hogy ő már nem a fiam. Nem kívánom, hogy veled is megtörténjen az, hogy valamelyik édes fiadat ki kelljen tagadnod.- szólalt meg a döbbenetéből feleszmélve Jennifer összeszorított állkapoccsal.

Hát igen. Eduard William Valet, első szülött gyermek, megtagadta az aranyvérűek elveit és tizenharmadik születésnapján 1967. Március 13.-án megszökött az egyik barátjához mikor Marie még csak hét éves volt így nem vihette magával. Azóta nem látták. Vérárulónak titulálták be amit a fiú nem is próbált lemosni magáról.

-Oh, sajnálom Jennifer, csak arra akartam kilyukadni, hogyha Jeanne a Roxfortba menne talán Sirius nem követne el annyi olyan dolgot amivel szégyent hozna a Black család hírnevére.- Walburga pontosan tudta, hogy miért nem akarta a Roxfortba küldeni a lányt, nem akarta, hogy ugyan az legyen vele mint Eduarddal. Erre a dologra Marie és Sirius is rájöttek, pont ezért esett le az álluk, hogy az a nőszemély kit Walburga Blacknek hívnak Marls mellett állt ki. A nő nem volt szörnyeteg mindenkivel  valamiért a kis Ariana sorsát mindig a szívén viselte. Persze meg volt a maga hátsószándéka is, a jövőben a lányt valamelyik fiának szerette volna, hisz igen jó feleség válhatna belőle. Gondolta így Walburga Black. Így nem csak azért állt ki a lányért mert a szívén viselte a sorsát, hanem, hogy az eddiginél is több időt töltsön a fiaival a lány. 

Jennifer tudta, hogy mire megy ki a játék. Hogy Marie Roxfortos legyen. De ha csak a Roxfortba vették volna fel akkor vagy otthon tanította volna a lányát, vagy épp magához a Beauxbatons igazgatójához ment volna, hogy vegyék fel a lányát.

-Én magam akartam így.-sziszegte Jennifer, igen, itt Sirius és Marie összenéztek, ismerték szüleiket, már ha lehetett őket egyáltalán szülőnek nevezni, hogy ebből baj lesz.

Ahogy megjövendölték, pár percen belül fel is küldték a három gyereket. Marie neki dőlt a falnak, Sirius ledőlt az ágyra Regulus pedig érdeklődve nézett körbe.

-Amúgy mondtam már, hogy hangszigetelt a szobám, mármint nem csak úgy, hanem ki sem hallatszik semmi és be sem hallatszik semmi. - kezdett bele a mesélésbe a lány.

-Felhozták Eddset mint témát.- bámultameredten a plafont Sirius a lány előbbi monológját figyelmen kívül hagyva majd hirtelen felnevetett- Ilyen se lesz többet kb egy évszázadig. - adott ki kutya szerű hangokat de amint meglátta, hogy senki sem értékeli a viccét abba hagyta és sértődötten nézett barátaira. -Most mi van?

-Egy téma.- válaszolta lekicsinylő hangon Regulus.

-Na velem így ne beszélj öcsi.- állt fel fenyegetően az idősebbik, de hallatszódott mosolyog.

-Szerintem inkább élvezzük ki, hogy úgy lehetünk együtt amikor nincsenek velünk az ősök.-szólalt meg egy halvány mosollyal Marie amikor megunta a civakodó testvéreket.

-Esetleg kiszökjünk?- kérdezte meg Siri majd az oda futott az ablakhoz

-Regulus nem tudja hogyan kell kimászni a másodikról.- közölte a lány- Meg most fáj a kezem.

-PFFF- adott ki furcsa hangot a fiú- akkor hagyjuk itt, bocsi öcsi,- nézett a kisebbre- semmi személyes.-jelentette ki mire a "közönség" elnevette magát.- Amúgy Marie minek van rajtad az a szar?- bökött a kesztyű felé- Mármint mondtad most, hogy fáj, szerintem köze van egymáshoz.- dőlt vissza az ágyra.

Marie felhúzta a szemöldökét, lehet még sem olyan hülye mint hitte.

-Szerintem csak beszélgessünk. És a kezemről ne essen szó, nem számít.- mondta könnyedén.

-Felőlem.- szólalt meg Sirius.

-Én is benne vagyok.- mondta ki a mindent eldöntő véleményt Regulus.

-Csodás!- csapta össze a tenyereit a lány

"Mit sem sejtve a lent lezajló eszmecseréről, kezdtek el beszélgetni"