𝒖́𝒈𝒚 𝒊𝒈𝒂𝒛𝒂́𝒏... | 𝑠𝑧𝑜𝑏𝑜𝑠𝑧𝑙𝑎𝑖 𝑑𝑜𝑚𝑖𝑛𝑖𝑘

𝒕 𝒆 𝒏 𝒕 𝒉

A kalandos este után egy kemény és hosszú hét telt el. Dominikot nem firtattam a kíváncsiságommal az eligazolásával kapcsolatban. Nem igazán szerettem volna számonkérni, hiszen bíztam abban, hogyha megtörténik az, hogy másik országban folytatja, akkor beszámol róla nekem. Utána nemsokkal elhagyta a lakásunkat, hiszen elkezdte a rehabilitációs edzéseit, így oda volt hivatalos. Azóta nem láttam, csupán telefonon beszéltünk, illetve üzeneteket váltottunk egymással. Nem tudtam eldönteni, hányadán állunk egymással, és tulajdonképpen nem is akartam megtudni. Számomra teljesen megfelelt a tudatlanság, mivel féltem az elutasítástól. Ő egy másik világban él. Híres és keresett labdarúgó, akiért egész Európa érdeklődik. Én pedig egyszerű hétköznapi ápoló vagyok, semmi több. Viszont rettentően vágyom erre a nem mindennapi fiúra. Számomra ő nem más, mint az az ember, aki reményt adott arra, hogy van kivétel. Van kivétel a számtalan olyan férfiből, akik kihasználják a lányokat és nem törődnek az érzéseivel. Nem ismerem annyira Dominikot, viszont szeretnék mihamarabb vakon megbízni benne.

A hetet végigdolgoztam, valamikor délelőtti műszakban, valamikor estiben. Rengeteg dolgunk akadt, számtalan új beteg érkezett a pszichiátriai osztályra. A legkevésbé kedvelt helyem ez a rész, mivel mindig rettegve szállok ki azon az emeleten a liftből. Számtalan rossz élménnyel gazdagodtam már arról a helyről. Mindig csodálkozom, hogy emberek milyen dolgokra képesek. Ez alatt a pár év alatt nagyjából megtanultam kezelni a néha ijesztő, néha pedig furcsa helyzeteket. A műszakok végén hulla fáradtan estem haza, és alig bírtam eljutni az ágyamig. Egyik nap a nappaliban sikerült bealudnom, másnap pedig elgémberedett végtagokkal és fájó nyakkal keltem fel Dóri kávéfőzőjének hangjára.

Elérkezett a péntek délután, amikor délután kettőkor végre elhagyhattam a kórház területét. Mélyeket szippantva a már kissé hideg októberi időből, kerestem szemeimmel drága barátnőmet, aki elkísért vásárolni. Az Audijában vadul telefont nyomkodó lány megijedt, amint felnyitottam a gyönyörű autójának ajtaját, a mobil pedig az ölébe esett. Hatalmasat nevettem, hiszen mindig meg tudom őt ijeszteni. Ez a szokásunk soha sem fog megváltozni.

- Ennyire nem tiszta az a bizonyos lelkiismeret? - pimasz mosolyomat nem bírtam véka alá rejteni, ő pedig ölni tudott volna azokkal a jégkék szemeivel.

- Nem vagy vicces, Pataki! - mérges tekintetét az útra szegezte és a legközelebbi plázába indultunk.

Alig két órát vett igénybe Dominik ajándéka, amit születésnapja alkalmából fog tőlem kapni. Rettentően izgatott vagyok, mit szól majd hozzá. Nem vagyok nagy mester az ajándékokat illetően, de a szívemet is beleadtam. Úgyhogy remélem azért örülni fog neki.

Dóri megállt a kedvenc boltja előtt, vagyis az Intimissimi előtt. Szememet forgatva hagytam, hogy maga után húzzon, ahol csillogó szemekkel mérte végig a kínálatot. Én csak szótlanul követtem, nem tudtam hozzászólni az ő szakértő szavaihoz és az árakhoz sem. Dóri fehérnemű szakértő hírében áll. Szerinte az határozza meg az embert, hogy milyen alsóneműt visel.

- Ez hogy tetszik? - vett le az akasztóról egy fekete csipkés melltartót, hozzá pedig a passzoló bugyiját. Semmi csicsa, pont ízlésesen csipkés. Mintha nekem találták volna ki.

- Nagyon tetszik! - fogtam meg az anyagát én is és megvizsgáltam a puha szabását. - Raul odáig lesz érte.

- Kár, hogy ezt Dominik fogja látni, mégpedig rajtad! - sóhajtott, majd a kosarába helyezte a megfelelő méretű darabokat. Először nem is fogtam fel, milyen mondat hagyta el a száját, de aztán ahogyan eljutott az agyamig, szemeim elkerekedtek.

- Mivan? - értetlenkedtem még mindig. - Egyrészt Dominik és én csak barátok vagyunk, másrészt pedig tedd vissza azt a fehérneműt, mert rettentően drága - kicsit ingerültebb lettem. Nem emeltem fel a hangom, viszont éreztem, hogy barátnőm jót akar ugyan, de nekem ezzel kimeríti a bankkártyámat.