Minden jel bezárul

7. rész

Hermione úgy vetette a férfi karjaiba magát -miután eltudott szakadni a barátaitól és lement a picébe-, hogy a Bájitalmester alig bírta a lendület miatt megtartani magukat.

-El sem hiszem, hogy túl vagyok rajta! Látod ezt itt?!-nyomta a boszorkány, a másik kezébe a RAVASZ vizsga bizonyítványát. -Ki-vá-ló! Minden tárgyból, amit felvettem.-mosolya olyan széles volt, hogy a férfi most értette meg igazán a "fülig ér a szája" mugli kifejezést.

-Nagyon ügyes voltál. Gratulálok!-mosolyodott el ő is, és szorosan megölelte a lányt, majd forró csókban törtek ki.

-Nem szoktam inni, de Perselus erre bontanunk kell egy pezsgőt!-lelkendezett, és már ki is bontakozott az ölelésből.

*2 hónap telt el, mióta eldöntötték, hogy a férfi felmond a Roxfortban és új életet kezdenek. Közben több összezördülésük is volt, de mindent megtudtak beszélni -néha több napos hallgatás után-, mégis úgy érezték semmiért nem cserélnék le a másikat és azokat a lehetőségeket, amik előttük álltak.*

-Tudod még mire iszunk?-kérdezte a Bájitalmester a boszorkányt, miután öntöttek pezsgőt két pohárba. A lány kíváncsi tekintete után folytatta. -A közös életünkre. Holnap elkezdhetünk pakolni.-ezután koccintottak, és az öröm, a boldogság levakarhatatlan volt az arcukról.

Egy angliai kisváros külterületén vettek házat, a varázsvilágban. Arra a végső döntésre jutottak, hogy Hermione folytatja tanulmányait, Perselus pedig a városban fog venni egy üzlethelyiséget, amiben a bájitalait, krémeit fogja árulni, emellett a kórház, és a Roxfort már most jelezte neki, hogy szeretnék, ha oda is szállíttatna a bájitalokból -természetesen bizonyos összegért cserébe-. Ahogy a jövőre tekintettek, nagyon szép kilátások elé néztek.

Az este pontosan úgy alakult, ahogyan eltervezték: beszélgettek, iszogattak, majd olyan hévvel estek egymásnak, hogy félő volt, beszakadnak a pince falai.

A másnap reggel szinte tökéletes volt. Hermione arra ébredt, hogy a férfi szorosan átkarolja, ami egy jól eső mosolyt varázsolt az arcára. Ujjait, a férfi ujjai közé csúsztatta, mire az még szorosabban simult hozzá. Szinte pár másodperc alatt megérezte a lány, hogy a férfiben milyen vágyak tombolnak. A boszorkány nagyon lassú és óvatos, pár milliméteres mozgásba kezdett, mire válaszként csókokat kapott a nyakába: Perselus vadul kezdte ostromolni a nyakán, hátán lévő, finom bőrt.

 Nem kellett neki sok idő, hogy Hermione alulra kerülve, a Professzor fölé magasodva vegye birtokba. Miután megbizonyosodott róla, hogy a lány készen áll a befogadásra, finoman belé hatolt, s előbb óvatos, majd egyre szenvedélyesebb mozgással próbálta kielégíteni mindkettejük vágyait. Hermione, miután megszokta szerelme férfiasságát, mozogni kezdett alatta, amivel azt érte el, hogy a másik már a hajába kapaszkodva próbálja visszatartani a csúcsra jutást. Miután már nem bírta, kihúzódott belőle, s a lány karját elkapva, ujjait benyálazta, jelezve, hogy közben nyúljon magához. Nem is kellett több, Hermione tette, amire "kérték", s akkor együttes mozgásukkal -előbb a lány-, pár másodperccel utána a férfi is elélvezett. Miután mindketten lezuhanyoztak, összebújva aludtak tovább. 

-Jó reggelt!-suttogta Perselus fülébe a mellette fekvő lány, miközben végigsimította a mellkasát. 

-Jó reggelt!-jött a válasz a mosolyra húzott szájból. 

-Ma van a nagy nap! Pakolunk!-Hermione szeme annyira csillogott ezen két rövid mondat közben, hogy a férfi szemei is egyből kipattantak. Igaza van, ma pakolnak végre! Testét elöntötte az izgalommal teli várakozás érzése, úrrá lett rajta a türelmetlenség. Azonnal ki is mászott az ágyból, miután egy csókot lehelt szerelme szájára. 

Mindent összepakoltak, kicsinyítő bűbájjal mindent apró méretűre zsugorítottak, így praktikusan néhány bőröndbe belefért a Bájitalmester összes munkájához szükséges eszköze, a ruhái, a könyvei. Mindent kivittek a lakrészből üresség tátongott benne. Ennyire üresnek még sohasem látta a férfi. Eltűnődött és gúnyos mosolyra húzta a száját.

-Min gondolkodsz?-kérdezte érdeklődve tőle a lány, miközben végigsimította a hátát. 

-Évekig éltem itt. Évtizedekig, ami rettentően sok idő. Nem volt ennyire üres sosem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha fordulni fog a helyzet. A lakrészem üres, nem pedig én.

Hermione csak átkarolta a férfit, megértéséről, szeretetéről biztosítva. Nagyon boldog volt, hogy ilyeneket hall a másik szájából. Ami miatt még boldogabb volt, hogy biztos lehet benne, hogy Perselus így is gondolja, hiszen nem mondana ilyet, ha nem így lenne. 

-Indulás!-mondta kurtán, de határozottan a férfi. Nagyon lelkesen indultak el az új házunk, az új életük felé. 

------------------

Tudom, hogy nagyon rövid rész, de igyekszem visszarázódni. Sajnálom, hogy 2, azaz 2 évet kellett várni erre a rövidke kis részre. (Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok idő telt el.) Fogadjátok sok szeretettel a folytatást, és érdemes várni a jövőben is a következő részeket, igyekszem nagyon felzárkózni és belehúzni! Köszönöm mindenkinek, aki még itt van!