Minden jel bezárul

5. rész

Az ébredés nem hozta a kívánt megváltást. Mindkettejükre ránehezedett a tegnap éjszakai beszélgetés. Hermione még mindig nem tudta elfogadni, hogy egyetlen esélye a normális életre, ha nincs az életében az az ember, akit a világon a legjobban szeret. Felfogta, megértette, de... elfogadni nem tudta.

Perselus tisztában volt vele, hogy az előadásmódja elérte a célját, a lány most már reálisan látja a helyzetet, de ha tehette volna, inkább visszacsinálná. Csak most szembesült vele, hogy nincs jövője. Hermionénak van nélküle, de ő nem szaladhat el saját maga elől, nem hagyhatja el magát, nem tud megváltozni. Keserű szájízzel kelt fel a kanapéról. Szembesülni azzal, hogy egy börtön az élete, amibe saját magát taszította, nem volt könnyű.

-Kérlek, most menj el. Este találkozunk.-guggolt le a lány mellé a kanapéhoz, míg végigsimította az arcát. A Griffendéles egy szót sem szólt, csendben felkelt, összeszedte magát, majd kilépett a lakosztályból. Az ajtó hangja visszhangot vert Perselus elméjében. Ez a visszhang rádöbbentette, hogy túl üres az élete, gyakorlatilag nincs is élete. Már nem először, de véglegesen arra jutott, hogy egyetlen lehetősége egy normális és talán boldog életre az a boszorkány, aki most az ajtó túlsó felén van.

Az élni akarás hosszú évek óta, most először lobbantott benne, mindent elsöprő vágyat, és pontosan tudta, hogy kifog szabadulni ebből a börtönből.

Percekkel később már az Igazgatónő irodája előtt állt. Kimondta a jelszót, majd belépett.
-Perselus! Micsoda kellemes meglepetés! Gyere csak, foglalj helyet. Miben segíthetek?-invitálta kedvesen.
-Hagyjuk a formaságokat, Minerva! Komoly ügyben jöttem.-mondta mogorván, s állva maradt.
-Ne legyél már ennyire modoros! De rendben, hallgatlak.-nézett rá szemüvege fölött. Piton pár másodperc hezitálás után megadta magát, majd helyet foglalt a nővel szemben. Jobbnak látta, ha nem annyira távolságtartó, és inkább mint baráthoz fordul, mintsem a Roxfort igazgatójához, így hamarabb célt érhet.

-Új életet akarok kezdeni.-jelentette ki röviden, tömören. McGalgonynak kikerekedett a szeme, s még a szava is elakadt pár másodpercre. A férfi megpróbált nem tudomást venni barátja reakciójáról. A vele szemben ülő gyorsan rendezte vonásait, majd a komoly helyzetet mérlegelve kezdte el felmérni a szituációt.

-Ezt hogyan értsem, Perselus?
-Úgy, ahogy mondom!-csattant fel a férfi, majd idegesen kezdett el járkálni a szobában.
-Új életet akarok kezdeni, a kastély falain kívül, Hermioneval!-tessék, kimondta. Most először hangosan is kimondta.
-Rendben. Ha jól értem, akkor elakarod hagyni a Roxfortot, és összeakarsz költözni Miss Grangerrel.-mondta komolyan az idős boszorkány.
-Igen, Minerva, pontosan ezt akarom... magas intellektusra vall ez a gyors észjárás.-forgatta meg a szemeit, miközben hangsúlya gúnyos volt.
-Perselus Piton! Ha megkérhetnélek fejezd be ezt a viselkedés, mert így nem fogunk egyhamar boldogulni.-nézett rá mogorván.
-Igazad van, de te is tudod, hogy milyen idegen tőlem ez a helyzet.-ült vissza, miközben elnyomott egy frusztrált sóhajt.
-Természetesen.-nyugtázta a nő.

-Milyen lehetőségeim vannak?-kérdezte tárgyilagosan, már kezdte unni a bájcsevelyt, a lényegre akart térni.
-Úszol a lehetőségekben! Tudom, hogy most azt gondolod, hogy a varázslóvilág elkönyvelt egy hidegvérű gyilkosnak, és sehol sem kapsz állást. De ez nem teljesen így van...
-Ezt hogy érted?!-vágott közbe a Bájitalmester, s a szemében most először ott csillogott valami... valami, amit McGalagony először el sem akart hinni: a remény.

-Úgy, Perselus, hogy kemény munka árán betudnál illeszkedni a varázslótársadalomba. Az emberek minimum fele tudja a háborúban betöltött szerepedet, és a fele ugyanúgy hősnek tart, mint Mr. Potteréket, még akkor is, ha nem mutatják ki. Tudom, hogy nem rajonganak körbe, de ennek a legfőbb oka te vagy! Nézz magadra, a modorodra, senki sem merne odamenni hozzád, de még rád mosolyogni sem. Kivéve persze, Miss Grangert, de nem sok ilyen bátor kisboszorkányt nevelt ki a Griffendél-ház...-nyomott el egy mosolyt. A viccelődésre csak egy éles szemvillanást kapott.

-Ha nem akarsz tanítani, akkor nyiss egy vállalkozást!-bíztatta lelkesen Minerva.
-Pff... mit gondolsz, ki vásárolna tőlem?-húzta fel komoran az egyik szemöldökét.
-Vannak, Perselus. Mint mondtam, komoly munka lenne, mire beindulna úgy igazán, de egy idő után, kitartással, beindulna, hidd el nekem! Vannak, akik vásárolnának tőled, és szájról-szájra terjedne, így egyre többen bíznának meg benned.-a nő nem akart tágítani, és teljesen meg volt győződve az igazáról. A férfi viszont nem látott benne túl sok reációt, hajthatatlannak bizonyult. A remény eltűnt a szeméből, és szinte magába roskadva ült ott.

-Van még egy lehetőség...-igazította meg az idős boszorkány a szemüvegét. Perselusnak nem tetszett ez a hangsúly, valamiféle félelmet hallott ki belőle.
-Essünk túl rajta, mondd csak.-sóhajtott idegesen.
-Teljesen új életet kezdhetnétek a mugli világban. Ez is egy lehetőség, arról nem is beszélve, hogy ott biztosan senki sem ismer titeket, a múltatokat. És akármikor visszajöhettek a varázsvilágba, hosszútávra is, vagy csak meglátogatni egy magányos öregasszonyt, akinek hiányoznátok.-félve kezdett bele az ötlet felvázolásába, hiszen tudta, mennyire utálta mugli apját a férfi. Mégis szája mosolyra húzódott, mert a Bájitalmester szemében ismét megjelent az a bizonyos csillogás.

-Tudod mit, Minerva... azt hiszem, ez egy reális ötlet. Lehet jót tenne nekem is, ha egy teljesen új életet kezdenék. Félek, hogy Hermione nem menne bele.-sóhajtott.
-Perselus, ez a lány... a világ végére is elmenne veled! Ráadásul a mugli világban nőtt fel, ahogyan te is, nem idegen tőle ez a dolog. Próbáljátok meg, ráadásul tudjátok a szabályokat: amíg nem leplezitek le a varázsvilág létezését, vagy nem ébresztetek gyanút, addig még varázsolhattok is. Perselus! Te jó ég! Ott is alapíthatnál egy vállalkozást!-sipított boldogan és lelkesen a nő. -A muglik odáig lennének azokért az árukért, pl. kenőcsök, balzsamok, gyorsan rákapnának, és még gyanakodni sem lenne okuk, hiszen gyógynövény keverékekként árulnád!-a széles vigyort le sem tudta volna törölni az arcáról.

-Rendben. Azt hiszem, hogy sokat segítettél... köszönöm, Minerva!-mondta egy fél mosollyal az arcán.
-Most megyek, nem tartalak fel. Este megbeszélem Hermioneval.-ezzel felállt, majd elindult kifelé.
-Időben add be a felmondásodat.-mosolygott a nő, s hogy barátját szinte boldognak látta, szemeiben az öröm táncolt.
-Úgy lesz.-ezzel elhagyta az irodát.

Megkönnyebbültebbnek érezte magát, és bízott benne, hogy ez nem csak egy álom marad, és a lány is legalább annyira lelkes lesz, mint ő.

——————————————————-
Instagram: Cicakak97