Minden jel bezárul

3. rész

Hermione fülébe beleültették a bogarat, azzal kapcsolatban, hogy miután vége a tanévnek hivatalosan is, mit is fognak csinálni... Ott van a továbbtanulás lehetősége, ami nagyon vonzó volt számára. Mindenképpen szeretett volna továbbtanulni, de volt egy 'bökkenő': Perselus Piton. Nem Perselus Piton, mint Bájitalmester és a Roxfort rettegett professzora, hanem Perselus Piton, mint a szerelme, szeretője és már-már társa. Szeretett volna vele élni, vele lenni. Mellette ébredni és hozzá hazamenni. Ha elmegy tanulni, akkor erre nem lenne lehetősége. Ha nem megy tanulni, akkor is... a férfi professzor, itt kell élnie a kastélyban. Mégsem költözhet ide hozzá! Nem gondolta egy percig sem, hogy a férfi feladná az állását. De ha jobban belegondolt, nem volt annyira esélytelen. A világ egyik legjobb Bájitalmestere volt, rengeteg lehetőség állt előtte, akár saját üzletet is nyithatna, és kialakíthatna egy vállalkozást. Vagy elmehetne olyan egyetemre tanítani, ahová nem kell beköltözni, hanem minden nap bejárna, mint a mugliknál.

A férfi annak idején azért vállalta el ezt az állást, mert Dumbledore rákényszerítette. Tudták mindketten, hogy sehová sem vennék fel, és Voldemort halálfalójaként, Doumbledore kémeként nem tudott volna normális kapcsolatokat, normális életet kialakítani, így ez volt akkoriban a legkézenfekvőbb megoldás, hogy itt kezdett tanítani, hiszen így tökéletesen tudta hozni a háborúban betöltött szerepét.

Ha esetleg összeköltöznének a kastély falain kívül, ő is tudna továbbtanulni anélkül, hogy egy napig is nélkülöznie kellene a férfit. Többféle remek megoldás is a rendelkezésükre áll, attól függően, hogy a férfi hogy gondolja, mibe menne bele és hogyan tudnak egymáshoz alkalmazkodni.

Este, a takarodó után már úton volt a hűvös, dohos pincébe. Furcsa szag lengte be a folyosókat, de mégis... valahogy imádta ezt a szagot, a magáénak érezte, és vonzódott hozzá. Mint nagyon sok ember, ő is személyekhez, élményekhez kötötte a szagokat.

Az ajtó előtt megállva, bekopogott, és csak arra a pillanatra várt, hogy kinyíljon az ajtó, és szeretett professzora karjaiba vethesse magát. Egész nap vágyta a férfit, csak erre az estére várt. Tudta, hogy nagyon sok mindent meg kellene beszélniük, de most félretolta ezeket a gondolatokat, csak az erős kezek szorításában akart lenni.

Nem kellett sokat várnia a kopogás után, a férfi erős sziluettje megjelent az ajtóban, majd félreállva kezével jelezte, lépjen beljebb. A lány belépett, s mihelyst becsukódott az ajtó, és a Bájitalmester felé fordult, szinte a nyakába ugrott. Szorosan ölelte, és a világ legjobb érzése járta át, amikor megérezte az erős karokat maga köré fonódni. Percekig csak néma csendben ölelték egymást, egyre jobban szorítva a másikat. Ebben minden benne volt, ez volt a végső, végleges kibékülésük, ahová nem kellettek szavak, üres semmitmondó ígéretek, vallomások. Ezzel kifejezték összetartozásukat, egymáshoz való ragaszkodásukat, szeretetüket, és szerelmüket.

Perselus kicsit elhúzódott, majd kezeit, amik eddig a lányt tartották, most az arcára helyezte, s úgy húzta magához, hogy megcsókolhassa. Percekig forrtak össze csókokban. Még sosem voltak ennyire izgató, szédítő csókok, mint amik most csattantak el köztük. Nem volt követelőző, sürgető, inkább lassú, kíváncsi, felfedező. Mindketten érezni akarták a másik minden apró milliméterét. Olyan vágy keletkezett a testükben, amit már nagyon rég éreztek, s az összhang, ami köztük volt, felért mindennel.

Hermione mosolygott bele először a hosszú percekig tartó csókokba, s a Professzor is követte példáját. Csukott szemmel, homlokukat összeérintve álltak pár másodpercig, mígnem Hermione ráemelte mogyoróbarna szemeit.

-Szeretlek.-suttogta bele a hűvös pince levegőjébe. Hiába volt már majdnem nyár, mégis hűvös volt a pincében, de egy pillanatig sem fázott, inkább kellemesnek mondhatta. A férfi nem felelt, csak megfogta párja kezét, majd a hálószoba felé vezette. Innen nem volt visszaút, nem voltak rájuk váró terhes megbeszélések, vagy egyáltalán semmilyen terhek.