easiert to run away. -taekook (befejezett)

~jimin~

Jogos a kérdés, együtt vagyunk e Jiminnel? Egyszerű a válasz; nem. Nem, mintha én nem lennék benne, próbálkoztam is már nála, de ő nem szerette volna elsietni. Nem értitek, igaz? Hagy meséljek egy kicsit Chimről.

Tíz éves voltam, amikor megismertem. Csak pár hónap különbség van köztünk; ő idősebb. Általános iskola, negyedik osztály.
Korábban nem Szöülban laktam, tíz évesen költöztünk ide. Értelem szerűen iskolát is váltanom kellett. Nem ismertem senkit, semmit. Jimin volt az egyetlen ember az osztályban, aki hajlandó volt hozzám szólni. Már elsőre szímpatikus volt.

A családi hátterem nem a legfényesebb. Nyílván nem ok nélkül jöttünk el otthonról.
A szüleim már egészen kicsi koromban elváltak. Édesapám európába ment, édesanyám maradt itt velem. Valójában apám felajánlotta egy párszor, hogy menjek hozzá, lakjak vele. Nem igazán vonzott a dolog.
Na de miért is költöztünk anyámmal? Egyszerű; a nagymamám már hónapok óta elég rossz állapotban volt. Sajnos elveszítettük. Nagyon megviselt. Muszáj voltunk változtatni. Hát ez elég erőteljes változás volt.

Jimin összekapart a földről.

Tizenhárom éves voltam, Chim pont aznap lett tizennégy. Megbeszéltük, hogy ott alszok náluk. Felnyalábóltam a nasikat és az egyéb szükséges kellékeket. Jól gondoljátok, már akkor is többet éreztem iránta, mint puszta barátság. Ő ezt nyílván nem tudta, azt sem, hogy nem vagyok heteró.
Teljesen jól elvoltunk.

-Fiúk, be kell szaladnom dolgozni! -kiáltott fel

Egyedül voltunk otthon. Most jön a java.
Rendeltünk pizzát és tévéztünk; egész este.
Menjünk aludni.
Megszokásból egy ágyba feküdtünk, mindig ez volt a módi.
Egymással szemben, egy ágyban feküdtünk. Eufória. Gondolkodás nélkül tapadtam az ajkára. Visszacsókolt. Aztán ellökött magától és megütött.

-Mi a francot csinálsz?! -kiabált rám.

-Én azt hittem... -dadogtam zavaromban.

-Leszarom, hogy mit hittél, takarodj ki az ágyamból!

-J-jimin... -hajtottam le a fejem. -Sajnálom.

-Menj haza Jungkook.

És ezzel a mondattal lett vége a nagy szülinapozásnak. Később rám írt, hogy nem úgy gondolta, másnap menjek át, beszéljük meg.
Így is volt.
Kifejtette, hogy nagyon megleptem ezzel, habár valamilyen szinten sejtette. Fura.
Az ajtójában támaszkodtam, míg ő az ágyán ült. Egy masszív tizenöt perc téma kifejtegetés után odaállt elém és megcsókolt. Autómatikusan fogtam derekára és húztam magamhoz, ő nyakam köré kulcsolta kezeit.

-Szeretlek Jungkook.

-Nem értelek. -néztem szemeit.

Ennyi. Nem történt semmi, nem vallott szerelmet. Legalább arról megbizonyosodtam, hogy nem heteró.

A tizenötödik szülinapom; menjünk Busanba, csak mi ketten.
Vonattal elszenvedtük magunkat a hotelbe. Igen, foglaltunk egy szobát.
Az egész éjszakát a belvárosban töltöttük; bulik, szórakozás.
Még mindig tisztán emlékszem rá.
Elvettem a szüzességét. Habár inkább adta nekem ő, mintsem elvettem.
Gyönyörű volt. Magamon éreztem csókjait, simítottam mézédes bőrét. Az első alkalom, a tökéletessel.

Soha többé nem beszéltünk róla.

Akkor mégis, hogyan maradtunk ennyire jóban? Szeretem, szeret. Szükségem van rá az élethez, ahogy neki is rám.

Hogy-hogy nem akartam apámhoz költözni? Nem akartam itt hagyni. Ezen a nyáron erősen elgondolkodtam, hogy menjek e hozzá, de végül nem tettem.
Nem hagyom el.

466