easiert to run away. -taekook (befejezett)

~hiányoztál~

Az elmúlt pár napban nem mentem iskolába. Az ágyból is csak akkor másztam ki, ha vécére kellett mennem. Anyám persze próbált megmozdítani, kérdezgetett, hogy mi bajom, de azt mégsem mondhatom el neki, hogy szakított velem a pasim, aki a tanárom és amúgy vonzódok a férfiakhoz. Szóval egyedül szenvedtem.

Egy szokásos fájdalommal teli reggelemen éppen üveges szemekkel bámúltam a plafont, amikor kopogtak az ajtómon. Fura. Egyrészt azért, mert egyedül vagyok itthon, tehát az a valaki, akivel most csupán egy ajtó választ el minket, random besétált a házba. Másrészt pedig, ki keresne? Egyébként Suga egy párszor bepróbálkozott, de nem hagytam, hogy idejöjjenek. Nem akarom, hogy így lássanak.

-Kookie... -ezer közül megismerem ezt a hangot. Jimin. Ráfogott a kilincsre és beengette magát. Egy ideig csak néztük egymást, majd megszólaltam.

-Miért vagy itt? -kérdeztem, mire sóhajtott egyet.

-Nem láttalak mostanában a suliban. Hiányoltalak. -fájdalmasan felnevettem.

-Dehát ott van a bandád. Meg a pasid. És még engem hiányolsz? Nehogy megtudják, hogy itt voltál, még megvernek, ha elhagyom a házat. -tettem kezeimet a fejem alá.

-Fejezd be.

-Tessék? -vontam fel szemöldökömet.

-Hagyd abba Jungkook. Te mondtad, hogy tartsunk szünetet. És még én vagyok a hibás, amiért inkább nem fordultam magamba, hanem boldog akartam lenni? -ült le a székembe.

-Igazad van. -sóhajtottam, majd a fal felé fordultam.

-Mi történt? -kérdezte.

-Miért érdekel? -szkeptikus voltam.

-Mert fontos vagy nekem, gondolhatsz bármit.

-Szerelmi csalódás.

-Ki volt az? -nem válaszoltam. -Mr. Kim., igazam van?

-Honnan veszed? -fordultam felé.

-Egyértelmű volt. Ismerlek. -mosolyodott el. -Egyébként nincs pasim. Csak barát. Nem mintha közöd lenne hozzá. -húzta fel orrát. Kuncogtam rajta.

-Jimin...

-Hmm?

-Itt maradsz? 

-Igen, csak ne sírj többet. -feküdt mellém és simított bele hajamba.

-Hiányoztál.

-Te is nekem.