A sᴢᴇʀᴇʟᴍᴇs ɪᴅőᴜᴛᴀᴢᴏ́ - ᴀᴢ ɪᴅő sᴏᴅʀᴀ́sᴀ́ʙᴀɴ

𝑨𝒛 𝒆́𝒍𝒆𝒕 𝒄𝒔𝒂𝒑𝒂́𝒔𝒂

𝚃𝚘𝚗𝚢 𝙷𝚘𝚕𝚖𝚎𝚜

Továbbra is a forró vízben ültem és élveztem a csendet, ami körülvett, most nyugalom van a lelkembe.

Azonban a fejembe minden pillanatban a baleset hangja játszódott le, bűntudatom volt, és úgy érzem megérdemeltem ezt a csapást az élettől.

Elizának hazudtam Emily-t pedig megszégyenítettem a viselkedésemmel hogy a tulajdonommá nyilvánítottam őt, akárcsak egy tárgyat.

Emily segíteni akart, hogy túl tudjam élni a szörnyű napokat Eliza nélkül, én pedig csak a saját fájdalmammal törődtem és folyamatosan löktem magamtól őt és a segítséget, amit adhatott volna nekem.

Kinyitottam a szemem és a plafont bámultam, miközben egy könnycsepp folyt végig az arcomon, amit azonnal letöröltem.

Oldalra fordítottam és az ablakot figyeltem, ahogy a felhő alján kezd lemenni a nap.
Úgy éreztem mintha valaki figyelne, hátra néztem, de nem volt ott senki, ahogy visszafordítottam a fejem az apró sámlira vetettem egy pillantást, a szívem majdnem kiugrott az ijedtségtől.

- Ugye tudod, hogy amit bevettél gyógyszert azzal idéztél meg a fejedbe? - ült a sámlin Eliza miközben a könyökét az állához szegezte.

- Muszáj volt, sajnálom - sóhajtottam miközben Elizának az árnya kezdett halványodni.

- Nem kell ahhoz gyógyszert szedned, hogy ide képzelj engem - guggolt le hozzám és átölelte a nyakszirtemet.

- Másképp nem látlak, csak álmomban - érintettem meg bársonyos puha kezét, ami újra homályosodni kezdett.

- Mindig melletted vagyok, még ha nem is látsz - tette a fejét a vizes nyakamba.

- Hamarosan itt az éjszaka és nem vagy velem - döntöttem a fejem rá miközben a kezét simogattam.

- Itt leszek veled, ne félj - lehelt csókot a nyakamra és lassan a szellem pedig eltűnt.

Kiszálltam a kádból magamra tekertem a törölközőt és a tükör előtt álltam. Figyeltem az arcomat, ami az utóbbi időben megtört a sok trauma miatt, egyre dühösebben néztem magam a tükörbe.

A komódra néztem ahol a nyugtatómat tároltam a kezembe öntöttem öt darabot és minden nélkül bevettem, újra a tükörbe néztem és mögöttem Emily véres arca jelent meg, haraggal nézett rám.

- Miattad van, gyűlöllek - suttogta a fülembe, egy mozdulattal megfordultam, de nem volt mögöttem, a kezemet az arcomba temettem és legszívesebben ordítottam volna hangoktól, amiket hallok.

- Kuss legyen! - kiáltottam mire a zajok a fejembe elhalkultak.

- Fáj a tudat, hogy miattad kerültem korházba? - szólt Emily a sarokban állva.

- Sajnálom - mondtam miközben a kezemet a fejemhez szegeztem és imádkoztam, hogy az árnyak, amiket látok tűnjenek el, hiszen ez mind a gyógyszer miatt van.

- Ez nem elég, a tulajdonom vagy, valahogy fizetned kell - lépett közelebb.

- Elég legyen! - üvöltöttem újra mire Emily árnyképe eltűnt előlem.

A levegőt kapkodtam és csak körbe forogtam a fürdőszobába kétségbeesett tekintettel, újra a tükör felé fordultam Eliza jelent meg mögöttem.

- Ne hallgass rá, mindig itt leszek neked - szólt angyali hangján.

- Csak miattad vettem be a gyógyszert, hogy lássalak - hunytam le a szemem.