A sᴢᴇʀᴇʟᴍᴇs ɪᴅőᴜᴛᴀᴢᴏ́ - ᴀᴢ ɪᴅő sᴏᴅʀᴀ́sᴀ́ʙᴀɴ

𝐇𝐚 𝐥𝐞𝐬𝐳𝐚́𝐥𝐥 𝐚𝐳 𝐚𝐥𝐤𝐨𝐧𝐲𝐚𝐭..

𝑬𝒍𝒊𝒛𝒂𝒃𝒆𝒕𝒉 𝑭𝒆𝒍𝒕𝒐𝒏

Ahogy futottam elestem egy fa gyökérzetébe, az alak egyre közelebb ért hozzám, a mellkasom a rettegéstől teljesen összeszorult, miközben a hideg levelek között kuporogtam. Az ágakon lépkedett az idegen és egyre közelebb ért hozzám óriási puskájával a kezében, én pedig már csukott és könnyes szemekkel vártam a halál pillanatát.

- Mit keresel itt ilyen hideg és késői éjszakán? - fogta rám a puskát.

- Csak menekültem - mondtam dadogva.

- Ez magánterület, de honnan menekülsz? Nem láttalak még a környéken- szólt szigorúan a fegyvert pedig az állam alá tette és felemelte a fejemet.

- Nem bízok senkibe, magam akarom megoldani a bajaimat - szóltam dacosan.

- Akkor nem tudok segíteni, kislány - erőltetett egy mosolyt az arcára férfi, miközben már a lámpájával kivakította a szememet.

Percekig néztem a vékony és rémisztő tekintetű férfira, aki próbált segíteni, de elutasító voltam vele szembe, hiszen nem bízhattam benne, viszont kételyeim voltak, szükségem volt a segítségre, hiszen másképp nem tudok kijutni ebből a titokzatos és végtelen erdőből.

- Mesélj kicsit magadról, hogy hívnak? - tette a puskáját törzse mellé, a lámpáját egy erős ágra akasztotta és a kezét nyújtotta felém.

- Elizabeth - szóltam zárkózottan, miközben a kezemet lassan felé nyújtottam.

- Ne félj, nem bántalak, itt lakok a közeli faházban, ha gondolod, nálam nyugovóra térhetsz és másnap elviszlek a rendőrségre, hiszen rossz állapotban vagy - mosolygott miközben felhúzott a földről.

- Köszönöm, de magam is megoldom - mondtam magabiztosan.

- Nem hagyhatok egy hölgyet egyedül az erdőben, tiszteletlenség és bűntudatom lenne - lépett közelebb.

- Ki maga? - hátráltam.

- Zachary Gold - húzta ki magát délcegen. - akkor hagyja, hogy segítsek magának, vagy hagyjam a sötét és rejtélyes erdőben, ahol bármi rosszféle megfordulhat? - nyújtotta a karját felém, hogy belé karoljak, de a kezemet összekulcsolva szorosan mentem mellette.

Tíz percet sétáltunk mire kiértünk az erdőből, az ég még mindig fekete és csillagos volt, fogalmam sem volt arról hány óra van, és hol lehetek, csak követtem Zachary-t és próbáltam reménykedni abban, hogy holnap már Holmes jön értem és elvisz ebből a pokolból.

- Anyukád nem tanította, meg hogy ne mászkálj sötétben egyedül? Főleg ilyen nehéz időszakokban, mint most van - sóhajtott.

- Anyukám csak azt tanította hogyan vigyázzak magamra - hazudtam, hiszen kalitkában éltem az életemet, édesanyám pedig azt csinálta, amit apám mondott.

- Még is menekültél valaki elől - fordította felém komoly arcát.

- Ez más téma - tűrtem a hajam a fülem mögé.

- Állításom szerint olyan emberhez mentél hozzá, akitől a szüleid tiltottak, de téged nem érdekelt, a férfi alkoholista lett és megvert, mert nem várta otthon a vacsora munka után - magyarázta.

- Nem teljesen, de közel jár hozzá - sóhajtottam.

- Magánügy, én csak segíteni szeretnék - mosolygott.

- Köszönöm - hajtottam a föld felé a fejemet.

- Nem kell megköszönnie, így kellett cselekednem, ez a dolgom - szólt kedvesen.