Stay With Me ! || Liam Dunbar ||

1. rész

Középiskola 1 évének első felén vagyok túl. Apa miatt elég sok barátom lett. Szokás szerint arra keltem, hogy apa kellteni próbál.

-Sophie, kicsim kellj fel! - szólógatott.
-Nem akarok! - fordultam meg a másik oldalra.
-Nem akarás kérdése. - rántotta le rólam a takarót.
-Ááhh. Rendben. - morogtam majd duzzogva elindultam készülődni.
-15 perced van! - mondta szigorúan.
-Jólvan. - még mindig mérgelődtem. Gyorsan elkészültem, mert nem akartam, hogy apa megmutassa a piros szemeit. Mivel utálok gyalogolni apa elvitt. Amikor kiszálltam a barátaim inettek, hogy menjek oda hozzájuk. Így is tettem volna, ha valaki nem jön nekem.
-Bocsi nem láttalak. - kapta el a karom, mert különben hátra estem volna.
-Annyira kicsi nem vagyok. - forgattam a szemem.
-Öhm.. Elengednéd a karom? - próbáltam felhívni a figyelmét arra, hogy már nem fogok hátra esni.
-Jah... Persze.
-Te új vagy? - kérdeztem, mert nem láttam eddig még a környéken sem.
-Igen. - mosolygott megilletődve.
-Értem. Nekem mennem kell. Szóval szia. - próbáltam minlé hamarabb szabadulni.
-Szia! - Köszönt el.
-Hát ez meg ki volt? - kérdezte meg Kira mikor értem oda hozzájuk.
-Valami új srác. - Mondtam.
-Nem mindegy ki volt?! Engem az érdekel, hogy Theo-val, hogy álltok? - hadarta Lydia.
-Lydia én meg Theo soha nem leszünk együtt. - Mire kimondtam Theo a dolgomat megnehezítve megölelt hátúlról.
-Theo. - forgattam meg a szemem.
-Csak viccelődök. - nevetett és mellém lépett.
-Lydia. Én meg Sophie akkor leszünk együtt ha majd piros hó esik. Csak jó barátok vagyunk semmi több. - barátkoztatta meg a dologgal Lydia-t.
-Akárhogy is van, nekem muszáj bemennem a terembe, mert akkor elől kell ülnöm. - Mondtam búcsúzóként és bementem. Igazából majdnem rohantam a teremhez. Mr Yukimura már bent volt a terembe. Én beülltem a helyemre. Amint elkezdődött az óra az új srác jelent meg.
-Elnézést tanár úr. Nem találtam a termet. - mondta.
-Első nap? - mosolygott a tanár.
-Igen. - mosolygott vissza a fiú.
-Mi a neved?
-Liam. Liam Dunbar. - mondta a fiú.
-Nos Liam keres magadnak egy helyet.
Hirtelen felém indult meg. Mivel csak a mellettem lévő szék volt üres ezért leüllt oda. Természetesen most sem figyeltem órán. A füzetemet firkáltam.
Mikor megszólalt a csengő összepakoltam és kimentem a teremből. A szekrényemhez mentem. De persze, hogy az új srácnak a szekrénye az enyém mellett volt.
-Szia. - köszönt.
-Helló. - köszöntem vissza kicsit flegmán.
-Ugye te vagy Sophia Hale?
-Személyesen.
-De inkább Sophie-nak hívj. - kértem meg rá.
-Az mondta az igazgató, hogy veled érdemes barátkozni leginkább. - mosolygott.
-Akkor tévedett. - zártam be a szekrényemet.
-Van egy fiú Mason-nek hívják nagyon jó fej. - Mondtam.
-A nevemet hallottam?
-Szia Mason! - öleltem meg.
-Hé, Liam! - pacsizott vele.
-Várj te ismered őt? - lepődtem meg.
-Persze gyermekkorom óta legjobb barátok vagyunk. - magyarázta.
-Remek akkor én nem is kellek. - indultam volna el de Mason visszahúzott.
-Nem Sophie! Tudod muszáj az osztálytársaiddal is jóba lenned nem csak Scott-ékkal. - mondta.
-De hiszen veled jóba vagyok! - Mondtam egy reménykedő mosollyal.
-Sophie!
-Ajhh rendben. - morogtam.
-Akkor most egésznap veletek kell császkáljak?! - nyafogtam.
-Nem. Csak addig ameddig nem vagy hajlandó Liam-el megbarátkozni.
-Így fogok megrohadni. - jegyeztem meg halkan.
-Mit mondtál? - kérdezte Mason.
-Azt mondtam jól hangzik.
-Remek.
-Nos akkor indulhatunk bioszra? - kérdeztem.
-Menjünk. - nevetett Mason.
Amikor beértünk a terembe én a szokásosan a hátsó padba ültem le. Oda senki nem üll rajtam kívül szóval nyugtom volt. Aztán Mason mellém terelte Liam-et.
-Na szóval. - kezdtem bele a mondandómba.
-Mindketten tudjuk, hogy nem fogunk szabadulni ebből a helyzetből ameddig össze nem haverkodunk. - vázoltam fel a helyzetet.
-Én nem is akarok. - mondta mosolyogva.
-Hát ezt nem hiszem el.
-Amióta Mason-el jóba vagytok minden nap mesél rólad,és elég jó fejnek tűnsz szóval megpróbálom magam meg szeretettni veled. - jelentette ki.
-Hát az első benyomást ott rontottad el, hogy majdnem fellöktél. - forgattam a szemem.
-De elkaptalak. - védezekett.
-Most mit vársz köszönyem meg, hogy igaz majdnem felborítottál de köszi, hogy a karomat elkaptad, hogy nem vágódjak hátra?! - Mondtam gúnyos hangon,mire ő csak nevetett.
-Most mi olyan vicces? - néztem rá értetlenül.
-Semmi csak... Nem is ismersz, de te eldöntötted, hogy nem kedvelsz.
-Ezt nem mondtam!
-De érezteted. - vágta azt a mindent tudó fejet.
-Jólvan tudod mit ismerkedjünk meg! - felhúztam magam.
-Na akkor Sophia vagy Sophie? - mosolygott.
-Semmi képpen sem Sophia! Úgy az apám szokott hívni ha mérges. - Mondtam.
-Akkor Sophie. - kezdte el.
-Igen? - rajozolgattam a füzetem.
-Nos,mióta élsz Beacon Hills-Ben?
-Itt születtem,és már nem apám is itt élt gyerekkorában szóval ja. - magyaráztam.
-Te melyik suliba jártál?
-A Devenford-ba. - mondta.
-És miért jöttél át ide? - furcsáltám, mert azt mondják a Devenford jó suli.
-Öhm elköltöztünk és ez a suli volt közelebb. - Olyan volt mintha hazudott volna.
-Értem.. - töprengtem el azon, hogy talán hazudik a hangjából ítélve.
-Úgy érzem, hogy hazudsz.. - jegyeztem meg.
-Miért tenném?
-Nem tudom. Titkolni akarsz valamit. Én pedig utálom a titkolózást egy barátságban. - kicsit mintha ideges lett volna miközben magyaráztam neki.

A nap hátralévő részén különösebb dolog nem történt. Ebédnél Mason volt olyan kedves és megengedte, hogy Kira-ékkal ehessek.

*Délután*

-Ma miért kerültél minket? - kérdezte Kira miközben leülltünk a lelátón. Megígértük Stiles-nak és Scott-nak, hogy megnézzük az edzésüket.
-Mondtam. Mason azt akarja, hogy barátkozzak össze azzal a gyerekkel aki reggel majdnem fellökött, mert nincs elég barátom az osztályban. - forgattam a szemem.
-Értem.. Hát biztos jó fej lehet. - mondta.
-Ja. - vontam vállat.
-Hé,nézd azt a srácot. - mutatott a kapuban álló alakra.
-Nagyon jó. Eddig minden lövést kivédett. - mondta.
-Fantasztikus. - Mondtam érdektelen hangon.
-Ahogy látom nem nagyon érdekel.
-Nem tévedsz.
-De miért nem érdekel az, hogy a barátaid, hogy játszanak?
-Kira. Egyik sem a pasim.. Majd akkor fog ha lesz köztük egy ember akibe szerelmes vagyok. - indokoltam meg a kérdését.
Az edzés végén aggódva jöttek oda hozzánk a srácok.
-Miért vagytok ilyen feszültek fiúk? - furcsáltam.
-Azért, mert szerintünk Liam is farkas. - mondta Stiles.
-Mi? Nem, biztos, hogy nem. - cáfoltam meg.
-Sophie éreztem, hogy rajtam kívűl van még egy farkas. - mondta Scott.
-Nem csak Liam az új fiú... Van nálatok valami Isaac azt hiszem. - vetettem fel az ötletet.
-Mi is tudunk róla. - mondta értetlen hangon.
-Ha eddig nem volt ez a fura érzésed és most itt van az, az Isaac meg Liam. - magyaráztam.
-Inkább a helyetekben Isaac-ra gyanakodnék. Egész nap összevoltam konkrétan zárva Liam-el. Észre vettem volna, ha farkas. - világosítottam fel őket.
-Jó reggel kívánok. - nem maradhatott el nálam ez a gúnyos mondat.
-Én azért nem bízom benne. - jegyezte meg Stiles.
-Te kiben bízol?! - kuncogtam.
-De tudjátok mit. Én indultam haza. Nem akarom, hogy apa mérges legyen. - Mondtam majd mindenkitől elbúcsúztam és haza indultam.
Vagy is indultam volna, ha valaki nem szólít le.
-Hé, Sophie! - kiáltott utánam valaki. Mikor hátra fordultam Liam futott utánam.
-Oh, szia Liam. - köszöntem neki.
-Te is erre laksz? - kérdezte.
-Igen. - Mondtam.
-Akkor megyünk együtt? - mosolygott.
-Miért is ne.. - indultunk meg.
-Szóval te is ott volták az edzésen? - kérdezte, pedig tudta a választ.
-Igen.. Tudod megígértem Stiles-nak, hogy megnézem az edzést. - mondtam.
-Együtt vagytok? - húzta össze a szemöldökét.
-Nem, dehogy is! Ő csak egy jó barát.
-Értem...

Egy 10 perc múlva a házunhoz értünk.

-Amúgy te hol is laksz? - kérdezte meg.
-Pont itt. - fordultam a kapuhoz.
-Igazából ez a második otthonom.. Az első sokkal menőbb. - Mondtam.
-Hát úgy látszik nagyon kicsi a világ,mert én pont szemben lakom. - vigyorgott.
-Hát így ha tanulótárs kell, csak átsétálok a túl oldalra. - Mondtam.
- Hát lehet róla szó.
-Ezt majd még megbeszéljük. Viszont nekem most bekéne mennem, mielőtt apám jönn ki. - Mondtam.
-Hát tudod szembe lakom szóval ha társaságra vágysz itt vagyok.
-Köszi az ajánlatot. - Mosolyogtam.
-Hát akkor szia. - köszönt el.
-Szia. - Mondtam majd bementem a kapun, ő pedig még azt is megvárta, hogy az ajtót becsukjam.
-Szia apa! - léptem be az ajtón.
-Szia kincsem. - nyomott egy puszit a homlokomra.
-Milyen volt a napod?
-Egész jó. - Tudtam le ennyivel a dolgot.
-És ez mit takar?
-Hogy egész jó nap volt. - Mondtam majd felmentem a szobámba.
Nekem az ablakomnál volt egy ki párnázott rész. Általában ott szoktam ülni. Most éppen ott találtam jónak a házi írást.
Kb 6 óra lehetett amikor Stiles felhívott.
-Szia Stiles. - szóltam bele a telefonba.
-Szia Sophie. Ugye van ez Liam gyerek. - kezdett bele.
-Igen.. Mi van vele? - nem értettem mit akar kihozni a dologból.
-Lehet, hogy szerinted nem vérfarkas, de van egy rossz hírem.. - mondta
-Mondjad már Stiles! - türelmetlenkedtem.
-Kicsapták a sulijából. Düh kezelési problémái vannak. Megrongálta az egyik tanárja kocsiját. Több verekedése is volt. - sorolta a rosszabbnál rosszabb dolgokat.
-Uramisten. - nem tudom mást kinyögni, mert teljesen lesokkoltam.
-Így barátkozz vele.
-Stiles ne legyél ilyen! Lehet, hogy csak barátokra van szüksége. - Mondtam.
-Sophie. Nem tudja kezelni az indulatait!
-Akárhogy is van, nem fogom tudni elkerülni mivel velem szemben lak. - közöltem Stiles-al.
-És ahogy látom a szobája az enyémel szemben van. - állapítottam meg, mivel, hogy pont a pólóját vette át. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem akadt meg a felsőtestén a szemem. Nem volt csupa izom, de azért szépen ki volt dolgozva itt-ott.
-Itt vagy Sophie? - szakította félbe a bámészkodásom Stiles.
-Ja persze. De figyelj adjunk neki egy esélyt. - javasoltam.
-Sophie.
-Stiles.
-Rendben. - valahogy éreztem, hogy nem örül az ötletemnek, de megpróbálkozik.
-Akkor holnap találkozunk. - mondta.
-Rendben szia. - köszöntem el.
-Szia. - nyomta ki a telefont.
Döbbenten ültem a párkonyomon és bámultam ki az ablakon. Nem tudtam elhinni, hogy Liam ilyeneket tett. Nagyon sokat agyaltam ezzel a dologgal kapcsolatban,kb 11 óra körül nyomott el az álom