"Bármi Van, Én Szeretni Foglak..." {SasuNaru}

Hetedik rész [Menekülés egymás érzéseitől]

Ma, szinte ugyan így voltunk. De egy dolog kivételével, mégpedig avval a dologgal, hogy, nem szóltunk egymáshoz.

~Sasuke szemszöge~

Ugye tegnap, a hirtelen besötétedés híján járhattunk. Lefeküdtünk aludni, de hirtelen Naruto felkapcsolta a lámpát. Aztán eszembe juttatta, hogy, túl korán van. Így ő fent maradt. Én meg leszartam és elmentem aludni magamnak.

Másnap:

~Naruto szemszöge~

Keltegetem már Sasukét itt egy ideje. De se hang, se beszéd. Tudjátok azt az érzést, hogy mintha valaki a falnak beszélne? Na így érzek most én is. És még azt mondta hogy én vagyok az idióta. Hát persze, szerintem, ennél a résznél magára ismert.

- Ahjjj, Sasuke, az ég áldjon meg téged, vagy ezer hurkával!! Keljél már fel!! -mondtam neki, majd árrébb mentem.

- Fúúú Te, megyek már te agyalágyult! Mivan? Megcsalt az urad?? -kérdezte. Nekem ez télleg röhögéssel esett le. De nem baj. Majd mindjárt szédítem őt egy kicsit én is.

- Jajjj, téged talán Szaszke!! -aztán, el kezdtem mondani neki ezt a mémet.
- Megcsalt az urad?! Persze, mert Te egy megvásárolható tápcsirke vagy! Azért! -aztán elkeztem hangosan röhögni. Mire Sasukénak is leesett a dolog.

Sasuke már megint a perverz mosolyra húzta a száját. Úgyhogy én inkább elsprinteltem, tudjátok ezzel a gyerekes, ordítós, franc tudja futással. Majd bebújtam az asztal alá, remélve hogy nem talál meg, ez a perverz állat.

- Naruto~ gyere elő~~ -mondta, én inkább csak a fejembe mertem röhögni. Mert az a legkönnyebb mód erre az egészre.

Szóval így telt az egész nap. Futkároztunk egymás után, kicsit később Sasuke levezette a kitervelt csókját, és aztán kibékültünk. Mint két óvodás.

Folytatjuk...