Nyikhaj Istenke (Loki ff.)

A sötétség ereje

Leah pov.

Jó volt végre újra az otthon melegét érezni, nagyon utáltam a kórházba lenni főleg úgy, hogy Loki nem minden nap látogatott meg. Már megszoktam a magányt életem során, de most az egyszer nagyon hiányzott a társaság, vagyis inkább csak ő. A lábam nagyjából rendbe jött, szerencsére sikerült kihevernem a traumát is, amit a Chitaurik okoztak, kezdtem megbarátkozni a tudattal, hogy elég sok féle univerzum létezik.
Végre a karjaiban lehettem, végre újra érezhettem a csókját és az a dolog is megtörtént köztünk, ami már kétszer félbe maradt. Az elképzelésemhez képest ezer százalékkal jobb volt, nem hagyott bennem rossz emlékeket, élveztem minden pillanatát az együttlétünknek.

Hazaérkezésem napján volt az első éjszakája, amit velem egy ágyban töltött, én szinte semmit sem aludtam, sőt feküdni se bírtam, már iszonyodtam a gondolattól is majdnem egy hónap kényszerpihenő után. Loki viszonylag gyorsan elszundikált mellettem, én ülve figyeltem őt, közben a telefonomon nézegettem az időjárást és kicsit elkalandoztam az interneten, hogy több mindent megtudjak a világukról és róluk, mert eléggé tudatlan volna még velük kapcsolatban. 
Már majdnem hajnali 4 óra volt, mikor elfáradtak a szemeim, szorosan mellé feküdtem, ő átölelt, majd megpuszilta a homlokom.
- Nem kell korán kelned, nyugodtan pihenj ameddig akarsz, ellátom az állatokat. – mondta suttogva, mire én csak bólogatni tudtam.
Mikor reggel magamhoz tértem még alig múlt el nyolc óra, iszonyatosan fájt a fejem, úgyhogy siettem meginni a kávémat, közben magamra öltöttem fájdalmasan a ruháimat, majd kinéztem az ablakon és majdnem elsírtam magam a látványon, ami a szemeim elé tárult. Ennyi havat két tél alatt nem láttam, sőt szerintem a meteorológusok sem számítottak erre, mivel a weboldalon mindenhol az áll, hogy két nap múlva már tavaszias idő lesz, ami nem épp tűnt reálisnak a jelenlegi időjárás alapján. Mikor megpillantottam Lokit a kertben, éppen háttal állt és csak a keze mozgott, apró köröket rajzol ujjaival a levegőbe, amitől a hó szépen lassan elolvadt, ámulattal néztem a cselekvését, hisz most láttam először így varázsolni. A poharamat gyorsan a mosogatóba tettem, felkaptam a kabátomat és a mankómat, majd kimentem hozzá, mikor észrevett átváltotta átlagos öltözékét a zöld palástos páncélra.
- Remélem nem bánod. – mutogatott körbe a kertre, utalva arra, hogy egy centi havat sem hagyott itt.
- Abszolút nem, szép a hó télen, de már itt az ideje, hogy tavasz legyen. – mosolyogtam fülig érő szájjal.
- Egyébként miért ezt a ruhát választottad most? – kérdeztem értetlenkedve.
- Van egy megérzésem és ha nem csal, akkor nemsokára vendégeink lesznek. – mutatott a szántóföld felé.
- Oh, csak nem a Bosszúállók, jesszus, akkor át kell öltöz... – szakította félbe a pánikomat.
- Nem, nem ők, a ruha pedig tökéletes. – simogatta meg arcomat.
- Akkor kik?
- Ezt neked jobban kellene tudnod, de ha nem tévedek fosztogatóknak néznek ki. – nézett rezzenéstelen tekintettel előre.
- Stark gondolhatott volna arra is, hogy idegenek ne jöhessenek be, legalább több haszna lenne a kupolának. – puffogtam mellette.
- Legalább szórakozhatok egyet, nem véletlenül vagyok a csínytevés Istene. – kacsintott rám, majd köddé vált.
- Ne öld meg őket azért. – kiabáltam abban reménykedve, hogy még hallja, amit mondok.
Kíváncsi voltam mit tervez szóval elővettem az istállóból a távcsövemet, felmásztam a tyúkok fölött lévő padlásra és leselkedtem utána. Tényleg tolvajok közeledtek felém, hárman voltak, az egyiknél puska is volt, szóval mondhatni eléggé betojtam, hogy Loki egyedül nem fog elbírni velük. Egyre csak jöttek és már nem sok választotta el őket a kerthatártól, mikor a földre zuhant egy füstbomba és mindent fehér köd borított be. A három fickó köhögni kezdett, aztán megjelent Loki és mindhármukat kigáncsolta, csakúgy puffantak a kemény földön, mint a liszteszsákok.
- Mi a büdös franc volt ez? – kérdezte a legsötétebb hajú a többitől.
- Honnan tudjam, he? Inkább menjünk tovább, nem érek rá egész nap. – puffogott a másik, miközben felállt és leporolta magát, majd felkapta a puskát.
Mikor nagyjából elült a füst Loki tekintélyteljesen állt tőlük pár méterre és elmosolyodott.
- Ez meg ki a fasz? – suttogta az egyik a másiknak.
- Nem tudom ki maga, de álljon arrébb, mert nem jelmezbálra jöttünk. – nevettek fel erre mindhárman.
- Hát ezt most kár volt mondanod, de én is örvendek a találkozásnak. – mondta Loki és intett az kezével, amitől mind a földre estek.
- Ne idegesíts fel minket, mert mint látod fegyverünk van. – fenyegetőzött a fekete hajú puskás csávó. – Úgyhogy inkább jobb, ha félre állsz.
- Azt hiszem nem jól mértétek fel az erőviszonyokat. – mondta nevetve Loki, aki látszólag nagyon jól szórakozott a buta embereken.
- Nézz már magadra, tiszta nyikhaj vagy, mint valami pálcika ember. – nevettek a bűnözők, mire Loki nagyon mérges lett.
- Hát jó, én nem szerettem volna ezt... – sóhajtott egyet, majd felemelte őket a levegőbe és fejjel lefelé a fára lógatta mindegyiküket.
Nem akartam, hogy hülyeséget csináljon, ezért lemerészkedtem hozzá és próbáltam egy kicsit hatni rá több kevesebb sikerrel. A rabjai a fán ordítoztak, mint a fába szorult férgek.
- Mit csinálsz velük?
- Épp egy illúziót látnak a félelmeikről. – nevetett fel gonoszan.
- Biztos jó ötlet ez? – kérdeztem az ujjaimat tördelve.
- Nem lesz bajuk, csak nem lesz többet kedvük szórakozni másokkal. Nézd, már magukhoz is tértek. – vigyorgott önfeledt boldogsággal, ahogy rájuk nézett.
- Engedj el minket te sátánfajzat! Már az elejétől fogva tudtam, hogy valami nem oké veled. – ordibálta a világosabb hajú.
Loki közelebb sétált hozzájuk, vetett még pár gyilkos pillantást rájuk, majd elővarázsolt egy kést és levágta őket a fáról, de még egyszer jól megfenyegette őket.
- Csak a tisztán látás végett, ha még egyszer erre mertek jönni szépen lassan foglak titeket megölni, úgy, hogy a legjobban fájjon, először szépen lassan a kezeiteket töröm el, majd a lábaitokat és amikor már egy ép végtagotok sincsen kitépem a szíveteket és megetetem a dögevőkkel, értve vagyok? – vigyorgott a képükbe, a három bolond meg úgy bólogatott, hogy szerintem elszédültek a végére.
Eloldozta őket azok pedig úgy futottak, hogy el is botlottak közben, de nem álltak meg egy pillanatra sem úgy megijedtek Lokitól.
- Ez igen. – mondtam hüledezve.
- Szeretem, ha félnek tőlem az emberek, olyan viccesek olyankor, ennél jobb móka nincs is a világon. – mosolygott még mindig.
- Hát az biztos, hogy nem kímélted meg őket a részletektől. – válaszoltam bólogatva.
Mankómra támaszkodtam és elindultam a lovakhoz, Loki mellettem sétált és figyelte minden mozdulatomat, biztos aggódott, hogy elesek, de szerencsére ez a veszély nem fenyegetett, mivel már majdnem teljesen meg volt gyógyulva a lábam.
Zajra lettem figyelmes a szántóföld felől, egy ideig semmit se láttam a felhőktől, de nemsokára megpillantottam a Bosszúállók repülőjét a levegőbe, ami szépen lassan a kupolán kívül landolt. Thor, Tony, Steve és Natasha szállt ki a gépből, majd idesétáltak hozzánk és üdvözöltek minket, közben Loki ismét ruhát váltott.
- Üdv néktek ezen a csodálatos napon! – mondta boldogan Thor, majd szerintem azonnal meg is gondolta magát, ahogy eszébe jutott milyen sötét borús nap a mai, mert elég fancsali ábrázatot vett fel az arca.
- Nem jöttök be egy teára? – kérdeztem kedvesen. - Szívesebben ülnék most a melegben.
- Elfogadjuk a teát, siessünk is be, hogy ne erőltesd sokáig a lábad. – jött oda hozzám Steve, de Loki ellökte tőlem.
- Ne érj hozzá, majd én segítek neki. – mondta Loki gyilkos tekintettel.
- Odin szakállára, össze ne vesszetek a lányon! – kiabálta Thor, közben Tony megforgatta a szemeit, Natasha meg csak kuncogott.
- Egyedül is be tudok menni, köszönöm. – mondtam, majd elindultam és magam mögött hagytam őket.
Egész befele menet azt hallgattam, ahogy egymásra puffognak, a nappaliban is a két legtávolabbi helyre álltak, hogy véletlenül se lássák egymást. Sorban kiszolgáltam mindegyiküket, aztán leültem a kanapéra, Loki még mindig a sarokban állt, mint egy hisztis óvodás, a többiek mind helyet foglaltak velem a nappaliban.
- Van egy rossz és egy jó hírem. – mondta Tony, miközben a bögrét az asztalra tette.
- Na, kezdődik. – szólalt meg a sarokból Loki.
- Ne csigázzatok már, mondjad Tony. – mondta Thor torkát köszörülve.
- Meglehet az ellenszer azokra az izékre.
- Gondolom ez volt a jó része, szóval mi a rossz? – sétált közelebb Loki.
- Csak tartsd a távolságot, nem szeretném, ha idegből rajtam csattanna a kezedből valami. – nyugtatta Stark Lokit.
A többiek nyugodtan iszogatták a teát, de egyre csak nőtt a feszültség köztünk, úgyhogy én is beszédre bíztattam Tonyt.
- Ne aggódd már túl Tony, csak mond el. – simogatta meg Natasha a vállát.
- Akkor majd elmondom én. – Steve felállt és kihúzta magát.
- Maradj már nyugton, ura vagyok a helyzetnek. – mutogatott idegesen a kapitányra Stark. – Szóval arról van szó, hogy valószínűleg durva mellékhatásai lesznek.
- Mégpedig? – kérdezte haragosan Loki.
- Durva fejfájás több napon keresztül, remegés, hallucinációk és... - akadt el a szava Tonynak.
- Mond már, mert tényleg a falra kenlek! – szorongatta meg idegesen a nyakát.
- Nagy az esély rá, hogy a képességeid végleg elvesznek. – ekkor Loki elengedte és kikerekedett szemekkel nézte egy ideig, majd elfordult és mikor a kezeit ökölbe szorította egy elég erős lökéshullám hagyta el a testét, amibe a ház is beleremegett.
- Tőlem senki sem vesz el semmit! – kést varázsolt a kezébe, odasétált Tonyhoz és a nyakához szorította. – Tudom mire megy ki a játék. Elveszitek az erőmet aztán el van intézve. Azt hiszitek ilyen egyszerű, azt hiszitek ezzel megoldjátok a fájdalmat, amit érzek?
- Nyugodj meg, nem erről van szó. – rohant oda hozzá Thor.
- Ne érj hozzám, mert most megbánhatod, testvér. – mondta vicsorogva Loki.
- Csak kérlek tedd el ezt a kést, mert még a végén megsérül valaki. – nyelt egy nagyot Tony és eltolta a nyakától a kést.
Loki nagy levegőt vett aztán kirohant a házból ránk csapva az ajtót, egymásra néztünk, de senki nem merte megkockáztatni, hogy utána megy, még én sem. Egy ideig tanakodtunk hogyan vehetnénk rá, hogy beadhassuk neki a szérumot, de egyik eshetőség sem tűnt túl biztonságosnak. Önként kell vállalnia, ha azt akarjuk, hogy senki se sérüljön meg, az ereje borzalmasan nagy, bármelyikünket könnyű szerrel megölné, ha túl erőszakosak vagyunk vele.
- Én vállalom a kockázatot, mégiscsak én állok hozzá jelenleg a legközelebb, de nem szeretném kihasználni a bizalmát, úgyhogy elmondom neki és megpuhítom. – mondtam, miközben összeszedtem a bögréket és a mosogatóba tettem.
- De vigyáznod kell vele, tudom elég ártalmatlan a kinézete, de nagyon veszélyes. – magyarázta Thor felém közeledve.
- Igen, tudom, de van jobb ötletetek? – körbe néztem, de mindenki rezzenéstelen arccal ült tovább, Thor sem szólalt meg azóta.
- Na látjátok, én nyertem. Most pedig szerintem jobb, ha mentek, én meg majd beszélek a fejével és csak semmi trükközés. Adjunk időt neki, mindegyikőtöknek trauma lenne, ha elveszítené a szupererejét. Ameddig várunk lehet eszetekbe jut valamilyen másféle anyag is, ami segíthet, de nincs ennyire drasztikus mellékhatása. – magyaráztam, miközben Tony szemébe néztem végig.
Ő csak bólogatott, majd elköszöntek tőlem és elmentek, a mankómat felkaptam és a kertbe indultam, hogy megkeressem Lokit, akit igazából nem is kellett keresnem, mert éreztem, hogy az istállóba ment.
- Ha agymosást akarsz tartani, akkor kérlek most menj ki, nincs kedvem végig hallgatni. – mondta a szalmabálán ülve.
- Az már nem is érdekel, hogy megsérültem és nem tudok egyik helyről a másikra pattanni? – kérdeztem tőle kicsit emelt hangon. – Persze nyugodtan duzzogj, te megteheted, nem érzel fájdalmat, ha lábon lőnek vagy keresztül döfnek rajtad egy kés.
- Ne légy abszurd, érzek fájdalmat, csak hozzátok képest gyorsan regenerálódok. – mondta, közben hátat fordított nekem.
Kicsit közelebb sétáltam, de nem szívesen látott itt, ennek ellenére most nem mentem el, mint a legelső alkalomkor, amikor mondta, hogy hagyjam magára. Nem akartam egyedül hagyni, el akartam érni, hogy megossza velem a fájdalmát az örömét és a haragját. Látni akartam őt teljes valójában és nem csak azt az énjét, amit mások felé mutat.
- Mond, a mai nap után mit gondolsz rólam? – kérdezte, közben kezei lomhán combján pihentek. – Egy szörnyeteg vagyok, aki képtelen megszabadulni az erejétől.
- Azt gondolom, hogy a saját világodban igen is normálisnak számítana minden, ami te vagy, de az én világomban minden varázslatod boszorkányság és veszélyt jelentesz mindenkire, köztük rám is.
- Az emberek saját magukra nagyobb veszélyt jelentenek, csak ezt senki nem veszi észre. – förmedt rám hirtelen.
- Viszont nem a te dolgod ítélkezni felettünk, ez az élet körforgása. – válaszoltam fejcsóválva.
- Ha annyira élvezitek egymás öldöklését azt is élvezzétek, amit majd én fogok veletek tenni, ha végre kiszabadulok innen. – mondta gonosz mosollyal az arcán.
- Megint nem vagy önmagad, Loki! Ők teszik ezt veled, meg kell szabadulnunk tőlük. – kiabáltam rá mérgesen, mert már nagyon idegesített az ármánykodása.
- Most vagyok csak igazán önmagam és nem fogom hagyni, hogy letaszítsanak holmi szuperhősruhás alakok. – lepattant a szalmabáláról és arcomba bújva beszélt.
- Nem, ez nem te vagy. – mondtam összeráncolt szemöldökkel közben mélyen a szemébe néztem.
Sarkon fordultam és elindultam kifele, elkapta a karomat, de kiszakítottam magamat a szorításából és folytattam az utamat az ajtó felé. Nem követett és nem mondott semmit, a következő 2 hónapban pedig még egy pillanatra sem láttam, minden nap hagytam neki ételt az asztalon, ami mindig akkor tűnt el, mikor nem voltam a házban. Gondoltam egyszer csak elmúlik majd ez az időszak, de egyre jobban kezdett aggasztani az, hogy egy szót sem szólt hozzám, kicsit hibásnak éreztem magam, de nem különösebben emésztettem magam ez miatt, csak bántott, hogy kommunikálni sem hajlandó velem. Lehet, hogy csak féltett engem és nem akart kár tenni bennem, ezt már sosem tudjuk meg. Ebben az időszakban rengeteget voltam a Bosszúállók főhadiszállásán, Lokival ellentétben ők mindig kedvesek voltak velem, Steve minden héten elvitt a kórházba gyógytornára, Tonyval rengeteget tudtam beszélgetni a fizikával kapcsolatos dolgokról, köztük a szérum létrehozásáról is, Thor még Asgardba is elvitt, hogy megcsodálhassam azt a gyönyörű vízesést, amiről mindig úgy áradozott. Sikerült csökkentenünk a szérum mellékhatásainak számát és már rég készen álltunk rá, hogy Loki megkaphassa, a probléma csak az volt, hogy sehogy sem tudtam előcsalogatni, hiába beszéltem hozzá vagy nem hallotta, vagy nem akarta hallani, amit mondok.
Egyik nap teázás közben támadt egy hatalmas ötletem, amivel reméltem, hogy végre sikerül felkeltenem a figyelmét és abba hagyja a bujdosást. Úgy tettem, mintha már nem is érdekelt volna, hogy mi van vele, az istállóba mentem, felkaptam a lókefét és szépen sorban mindegyik lovamat lepucoltam.
- Jaj Éjfél, Tony mostanában nagyon jó fej velem, de igazából Steve is és mindketten olyan jól néznek ki, nem tudok közöttük választani. – teljesen beleéltem magam a színjátékba, de Loki továbbra sem bukkant elő ezért folytattam.
- Tegnap, mikor elvittek a főhadiszállásukra Stevetől kaptam egy puszit én meg fülig pirultam, olyan zavarban voltam, hogy majdnem elsírtam magam. – kuncogtam egyet halkan. – Tony a homlokomra adott puszit, mikor elköszöntünk egymástól, már most tiszta féltékenyek egymásra, pedig még semelyiküknek sem mondtam igent.
Mikor kiléptem Éjfél bokszából nagy zaj közepette megérkezett Loki és olyan mérgesen nézett, hogy nevetnem kellett rajta.
- Mi olyan nevetséges? – kérdezte közelebb lépve.
- Semmi, semmi, jó, hogy végre újra látlak, már hiányoztál. – mondtam miközben megöleltem.
- Nem úgy tűnt. – tolt el magától. – Steve és Tony biztos sokkal jobb társaság volt, mint én valaha is.
- Nem panaszkodok, nagyon kedvesek voltak. – mondtam mosolyogva.
- Döntöttél már melyikük mellett kötelezed el magad? – kérdezte vérben forgó szemekkel, ami arra késztetett, hogy húzzam még az agyát egy kicsit, de azt sem akartam, hogy elpattanjon egy ér a fejében.
- Azt hiszem már igen. – nagyot fujtatott, mire kicsit összerezzentem.
- Stevet választottad, ugye? Ő sose vette le rólad a szemeit, mindig is rád volt tapadva, nem meglepő. – mérgelődött.
- Nem, az én választásom rád esett, visszautasítottam mind kettejüket. – mondtam elkomolyodva.
Úgy állt előttem, mint aki szellemet látott és láttam rajta, hogy össze van zavarodva, szóval nyomatékosítottam benne az érzéseimet.
- Téged szeretlek, nekem nem kell más, Tony és Steve pedig nem mászott rám, csak kitaláltam, hogy végre elő gyere, mert hiányoztál és aggódtam érted.
A meghatódottság jeleit láttam rajta, közelebb sétált hozzám és megölelt, jól esett végre érezni az érintését és hallani a szuszogását, abban pillanatban semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy soha többet ne engedjen el.