Nyikhaj Istenke (Loki ff.)

Bevallatlan érzések

Loki pov.

Miután visszatértünk Asgardba, beültem a már megszokott cellámba és olvasni kezdtem a könyvet, amit épp az előbb hozott be egy őr.
- Az összes könyv ugyan olyan, legalább valami köze lehetne a mágiához. – mormogtam az ajtó előtt álló katonának, aki figyelemre sem méltatott.
Az elmúlt napok történésein járt az eszem, amit szépen lassan kezdtem feldolgozni, de szerintem örök trauma marad az életemben. Még, hogy egy midgardinál akarnak őrizni. - Nevetséges.
Az első adandó alkalomkor megszököm, de először kiagyalok egy tervet. Egyébként a lány rövid távon elviselhető, de hosszú távon eléggé idegesítő, munka mániás, nem tudja elfogadni, hogy ereje véges és ez felettébb bosszantó.
Thor jelent meg a cellám előtt és kopogással próbálta a tudtomra adni, hogy itt van, bár most nem igazán vágytam a társaságára, szóval elküldtem.
- Menj el, nem akarok beszélgetni. – dőltem le az ágyamra és elfordultam az üres fal irányába.
- Beszélgessünk arról a midgardiról, elvégre nála fogsz raboskodni. – kérésem ellenére bejött hozzám és az arcomba bújt.
- Naaa, most először voltál kedves egy halandó társaságában, megleptél testvér! – mosolygott rám.
- Nem szívesen tettem, de apánk megkért, hogy ne essen bántódása, pedig szívesen végig nézném a halálát vigyorogva.
- Pedig nem úgy tűnt, hogy csak Odin miatt teszed, elég jól ismerlek már Loki. – nézett mélyen szemeimbe. – Anyánkon kívül egy nőt sem öleltél még meg!
- Először is ő ölelt meg engem, hirtelen jött, lefagyott az agyam. Másodszor pedig semmi különösebb oka nem volt. – próbáltam kimagyarázni magam.
- De te vissza ölelted Loki! Mi történt az alatt, hogy ott voltál, csak nem?! – nézett perverz mosollyal az arcán.
- Thor, mi a franc!? Egy midgardival? Elkap a hányinger, inkább menj ki, nincs szükségem rád. – hessegettem el a kezemmel arra ösztönözve, hogy elhagyja a cellám.
Igaz, ami igaz, a lány nem keltett bennem annyi ellenszenvet, mint a többi ember, de még így sem kedvelem, a legkevésbé sem.
- Reggel visszaviszlek Midgardra, de egyelőre a főhadiszálláson maradsz, amíg mi elintézzük a tanyát. – sétált az ajtó felé.
- Mit vársz, mit mondjak? Nem fogok repdesni az örömtől, ha már ott leszek, nem sokáig fog elviselni a lány, az biztos. – ültem karba tett kézzel.
- Ne csináld ezt Loki! Megint jöhetsz vissza ide és játszadozhatsz az illúziós képességeddel életed végéig tök egyedül és ha sikerül is újfent megszöknöd ismét ide fogsz kerülni. Legyél kedves a lánnyal! - paskolta meg a vállamat.

Abban igaza volt, hogy sehogy sem tudok elmenekülni innen, az a halandó gondomat viselheti, végül is kedves volt velem, lelkiismeretes, finom volt a kávéja, nem zavart mikor kértem, hogy hagyjon magamra, egész nap az állataival foglalkozott és a földjein dolgozott. Este már kiszállni nem tudott a traktorból, csoda, hogy elkaptam, mielőtt a talajba csapódott volna. Kedves hanggal megköszönte, majd bement a házba, evett, lefürdött és elment aludni. Láthatatlanul egy ideig az ablakon keresztül figyeltem, de mivel olyan békésen szundikált bementem hozzá és az ágyára ültem egy kis időre. Simán megölhettem volna álmában, de a szívem most az egyszer nemet mondott az agyamnak. Zavarodottan mentem ki a szobájából az ajtón keresztül és a földszinten vártam meg a reggelt. Mikor hallottam az órája csörgését kiugrottam az ablakon és varjúvá változtam, hogy az ablakába repülhessek, a lány nyújtózkodott, forgolódott, de nem mozdult ki az ágyból, ezért arra gondoltam, hogy megsimogatom az arcát, hogy magához térjen. Vajpuha, csillogó fehér bőre szinte isteni volt, mikor hozzáértem úgy felpattant az ágyból, hogy már majdnem én is megijedtem. Szerencse, hogy csak illúzió ez is, így a valódi énem az ablakból nézte végig az egészet.
A következő érdekes dolog vele kapcsolatban az volt, hogy mikor látta a gyenge énemet Thor előtt, szorosan magához ölelt és késztetést éreztem arra, hogy én is hasonlóképp tegyek vele, mert a szívem azt súgta megkell tennem.
Olyan hosszasan és mélyen gondoltam vissza a történtekre, hogy Thornak már se híre se hamva nem volt, sokszor még magamon is elcsodálkozom milyen erősek a képességeim.