Nyikhaj Istenke (Loki ff.)

Loki terve

Mikor felébredtem a szobámban találtam magam, este fél hét volt. Megdörzsöltem a szemem és felkeltem az ágyból, egy pohár vizet és egy kis cetlit találtam az ágyam melletti éjjeli szekrényen.
- „Ne aggódj, intézem az állatokat, te csak pihenj nyugodtan” – állt rajta gyöngybetűkkel írva.
Komolyan mondom most örültem is neki, hogy egy kicsit az ágyban maradhatok, nem éreztem magam betegnek, mégis szívesebben feküdtem most a melegben. A következő pillanatban jutott eszembe, hogy valószínűleg jönnek a piros betűs napok, mert elmúlt tizedike, sose volt pontos, úgyhogy csak saccolni tudtam mikor következnek a szenvedős napok, olyankor szinte egész nap görcsoldón élek, mert megmozdulni se tudnék a fájdalomtól. Egy ideig nyomkodtam a telefonomat, elolvastam pár fejezetet egy könyvből, matek példákat oldottam meg unalmamban és ülve néztem pár vicces videót a kedvenc koreai bandámról, mikor kifogytam az ötletekből kidőltem az ágyra, mint egy darab fa és a plafont bámultam. Fél kilenc múlt, de Lokit még nem láttam amióta felébredtem, meg akartam nézni merre van, de mintha csak meghallotta volna a gondolataimat, az ajtóm előtt termett és bejött a szobámba.
- Legközelebb kopogj mielőtt bejössz. – húztam magamra ijedtemben a takarómat.
Megforgatta a szemeit, majd leült az ágyam végébe és a kezébe kapta a könyvet, amit nemrég olvastam.
- Engem az se zavarna, ha meztelenül lófrálnál a lakásban, nem izgatnak az ilyen dolgok. – közölte halál nyugodtan, de ezúttal tudtam, hogy hazudik, mert eszembe jutott a tegnap este.
- Aha és akkor az előző esti akciót mire véljem? Csakúgy becsúszott az a csók, meg véletlenül a földre terítettél és véletlenül le akartál velem feküdni? Láttam és éreztem mindent! Ez nem csak véletlen volt Loki, az ilyen dolgok érzelmek nélkül nem működnek.
- Elég! – kiáltotta el magát, miközben felpattant az ágyról, a könyv a kezéből pedig a földre esett.
Zavartan elkapta fejét az irányomból és egyik kezét a szájához emelte, amolyan gondolkozó tekintetet vághatott, de sajnos csak a hátát láttam.
- Én most csak össze vagyok zavarodva. Az a kis hang a fejemben folyton azt mondogatja, hogy tegyem meg, tartsak távol tőled mindenkit, csókoljalak meg, tegyek meg veled mindent. Eddig sosem volt ilyen, sosem éreztem hasonlót, nem voltak érzéseim a feleségeim iránt, nem volt bajom azzal, hogy megcsalnak-e vagy sem, mert nem éreztem semmit, nem érdekelt mit csinálnak, hol vannak és kivel. Most meg, ha látom, hogy Stark vagy Steve közelebb lép hozzád, azonnal meg akarom őket fojtani, ha rád nézek rögtön meg akarlak csókolni és meg akarok tenni minden mocskos dolgot a világon. – fogta fejét kétségbeesetten.
- De ezzel semmi baj sincs. – felálltam és a háta mögé sétáltam.
- Félek, hogy megint irányítani akarnak. – mondta és előre ejtette a fejét.
- Megint?
- New Yorkot sem szabad akaratomból akartam leigázni, kényszerítettek, megkínoztak és a tesseract hatása alá vontak, a Chitauri bármire képes.
- Náluk van a Tesseract? – kérdeztem idegesen.
- Asgardban van, de kitudja meddig tudnak vigyázni rá.
- Ennyire erősek?
- A francokat, ők is csak bábok, mint én, Thanos irányítja őket, ő áll minden pusztítás mögött, minket csak kihasznál. – legyintett. – Lehet, hogy megint játszadoznak velem, biztos megint a Földet akarják és engem akarnak használni a mocskos terveik végrehajtásához.
- Nyugodj meg, szólunk a többieknek, én nem engedem, hogy több bajt csináljanak! – fogtam meg karját.
- Mi lesz, ha elsőnek téged akarnak majd megölni? Ki állít meg engem? Hogyan állítom meg magam, hogy ne bántsalak? – erősen megragadta a csuklóimat és úgy magyarázott.
- Először is nyugodj le teljesen, másodszor pedig tudok magamra vigyázni. – mosolyogtam rá.
- Ez most nem olyan lesz, mint amikor ki akarnak rabolni az utcán, te meg kiáltasz egyet és rárohannak hatvanan arra, aki fut a táskáddal. Ez rettentően veszélyes lesz. – rázott meg párszor.
- De, pontosan ilyen egyszerű lesz. – mondtam, majd magamhoz öleltem, amit viszonzott is, újra.
Éreztem, ahogy légzése nyugodtabb lett, szívverése kezdett lassulni, állát a fejem tetején pihentette, közben simogatta a hátam, a parfümje kellemes illatú volt, nem fojtogató, szóval elég sokáig el lettem volna ebben a helyzetben, de hátrálni kezdett és az ágyra esett én pedig egyenesen rá. Ruhája átváltozott egy sima pólóvá és egy melegítőnadrággá, ami már rögtön kényelmesebb lehetett, mint a bőrszerkó. Elmosolyodott és ettől szerintem úgy elpirultam, mint egy paradicsom, égett az arcom és a szemeim, de neki valószínűleg nagyon tetszett, mert le se vette rólam a szemét.
- A kamera. – süllyesztettem mellkasába a fejem.
- Mi van vele? Legalább valami jót is látnak ma. - suttogta.
- Én nem akarom, hogy lássanak. Valahogy nem tudod kikapcsolni? – kérdeztem a pólójába beszélve.
Jobb kezével elhintett valami varázslatot, amitől a kamera kikapcsolt és nagyon reméltem, hogy úgy is marad, különben nagyon kínosan érezném magam.
- Biztos, hogy nem tudják visszakapcsolni? Azt hiszik majd, hogy meg akarsz ölni és iderohannak. – mondtam durcás tekintettel.
- A kamera kikapcsolva marad, amíg én akarom, keresni pedig nem fognak, mert az illúzióink éppen konyhában vannak és vacsorát csinálnak. – nyugtatott meg, még mielőtt ideges lettem volna.
- Így simán meg is szökhetnél, megbabrálod a kamerákat, meg a pajzsot és már itt sem lennél.
- Csakhogy nem akarok elmenni, ők komolyan azt hiszik egy ilyen egyszerű dolog állna az utamba, ha meg akarnám hóditani a világot? – felnevetett jólesően.  – Ha meg akartam volna szökni, már rég megtettem volna és nem lennék most itt veled.
Fejemet elemeltem a mellkasáról és ő rögtön megcsókolt, egyik kezével magához ölelt a másikkal arcomat fogta, annyira beindított már ennyitől, hogy belenyögtem csókunkba és beleharaptam alsó ajkába. Pólómat letépte és a földre dobta, nem örültem neki, mert a kedvencem volt, de pótolható, úgyhogy nem említettem most meg. Nyakamba harapott, amit csendben tűrtem, fájdalmas volt, de annyira elvakított a vágy, hogy most ez sem tántorított el a folytatástól, de a következő pillanatban már alig láttam valamit aztán teljesen eltűnt a világ, mintha csak elaludtam volna.
Reggel, mikor felébredtem iszonyatosan fájt a fejem, lementem a földszintre, de Lokit sehol sem találtam, hiába kerestem. Hirtelen mikor kezemet a nyakamhoz érintettem éles fájdalom nyilallt belém és akkor jutott eszembe a harapás. Tehát mégis megtette, mégis hazudott és elszökött. Fejbe veregettem magam, hogy miért voltam ekkora hülye és miért hittem a hízelgésének, mikor nagyon jól tudtam, hogy ez lesz. Muszáj volt meginnom két kávét, hogy valamennyire kitisztuljon az elmém, de csak még jobban kiborultam, sírtam és földhöz vágtam a bögrémet is, amit mellesleg imádtam, de mérgemben nem vettem észre, hogy pont a fekete lovast tartottam a kezemben. Nem tudtam mit mondjak Tonyéknak, nem tudtam mit csináljak, próbáltam úgy tenni mintha véletlen lett volna szegény bögre földhöz vágása, felmentem a szobába és felöltöztem, a szétszakított pólóm darabjait meggyászoltam és a kukába dobtam, aztán kimentem az állatokhoz. A vérnyomásom nagyjából 250 lehetett, mert zsibbadtak a karjaim és még remegtek is, de muszáj volt elvégeztem a dolgom, különben éhen halnak szegény állatok, amit nem akartam. Kimentem a szántóföldre és leültem a karám mellé a lovakhoz, nyugodtan legelésztek én meg próbáltam nem idegbeteg lenni, különben őket is felhergelem és vége a jó világnak.
Gondolkoztam mi lenne a helyes döntés részemről, elmondjam-e a Bosszúállóknak, hogy hibáztam, vagy rájönnek maguktól is, ahogy Loki felbukkan valahol a világban? Rossz fényt vet rám, ha azt mondom érzelmileg gyengültem el, de ha mégis elmondom Lokit soha többé nem látom, mivel ígéretet tettem Odinnak, hogy vigyázok rá, bár nem csupán az én felelősségem az egész.
Megsimogattam Nati és Süti nóziját, ami puha és nedves volt, mint mindig, utána úgy döntöttem, hogy hosszú idő után újra ki megyek lovagolni az erdőbe. Az istállóba mentem a szerszámokért, mikor Loki hologramjával találkoztam, nem mondott semmit csak sétált kifele, aztán bement a házba, utána eredtem, de félúton meg gondoltam magam és inkább visszamentem a lószerszámokkal foglalkozni. De tényleg, hogy lehettem ekkora barom és hogy nem vettem észre mire megy ki a játék? Annyira utálom most magamat ezért, folyton csak hibázom. Kimentem a karámhoz, bementem a tucat imádni való pofi közé és kihoztam Natit, ha már ennyire tapadós a mai nap, természetesen mindegyiküket szoktam lovagolni, de a legtöbbször Nati a soros, szereti az erdőt, míg a többiek inkább a falu fele szeretnek menni, szerencse, hogy lóval is lehet közlekedni, nincs sok autó erre felé. Gyorsan lekeféltem, kipucoltam a patáit, feldobtam rá az alátétet, a nyerget felraktam, megigazítottam, beállítottam a hevedert, kihúztam a lábait, feladtam a kantárt és az ínvédőit. A legvégén lehúztam a kengyelt és egyel feljebb állítottam, ha minden igaz nem lesz túl lassú utunk, ilyenkor szeretünk száguldozni, ha épp nincs túl jó kedvem.
Nyeregbe pattantam és jó erősen oldalba böktem, amitől olyan gyorsan elindultunk, hogy majdnem elhagytam a hajam, ennek ellenére egész végig egyensúlyba maradtam.
Mikor a kupola széléhez értünk egy pillanatra felnéztem aztán el is kaptam a tekintetemet róla és a földre nézve láttam egy hatalmas lyukat, ami még tegnap nem volt ott, szóval sejtettem, hogy Loki tette. Megálltunk előtte és közelebbről is megvizsgáltam a járatot, de úgy tűnt, mintha nem is ember csinálta volna, hanem állat. Elég egyértelmű volt számomra, hogy így próbál majd megszökni, de nem hittem volna, hogy a föld alatt nem riaszt a rendszer. Mivel földből akadt bőven erre fele, elkezdtem betömni a lyukat, úgy döntöttem, hogy Loki oldalára állok, bármit is tervez és csak reménykedem benne, hogy nem minden szava volt hazugság.
Miután végeztem a föld elegyengetésével, mintha mi sem történt volna felültem a lovamra és elnyargaltunk az erdő felé.
Na ennyit ér a jól meg tervezett börtönötök, simán megszökött Loki belőle és én nem tudtam semmit tenni. – pusmogtam az orrom alatt.
Reménykedtem benne, hogy nem fagy le a kezem a vékony kesztyűmben, mivel nem találtam a télit, muszáj volt a vékonyabbat felvennem, jobb, mint a semmi. Szélsebesen száguldottunk a kis erdei ösvényen, hál istennek gyönyörűen sütött a nap, úgyhogy rengeteg képet is tudtam csinálni a tájról és magunkról, a tisztásnál feltörtem a jeget egy kis helyen, hogy Nati inni tudjon, aztán tovább sétáltunk a régi malom felé, a madarak csiripeltek, reménykedtem benne, hogy nemsokára elmúlnak a mínuszok és vastag kabát nélkül jöhetek ki ide, ebben a dunyhában mozogni nem valami kellemes. Lövéseket hallottam, de nem voltam benne biztos, hogy merre, ezért kiáltani kezdtem a tipikus „Itt vagyok, ne lőjenek” szavakat, hogy nehogy véletlen engem érjen a golyó.
- Kisasszony, mit keres itt? Nem hallotta a híreket? Egy nagyon veszélyes bűnöző szökött meg ma reggel és nem tudják merre van. – mesélte idegesen. – A családomat is ő ölte meg, azért költöztem erre a kietlen vidékre, hogy engem ne találjon meg, erre most itt van, azért lövök a semmibe, hogy az állatok is meneküljenek, nehogy a markába kerüljön egy is. Megfogadtam magamnak, hogy lelövöm, ha megtalálom. - mondta vehemensen a vadász.
Én csak álltam egyhelyben és szidtam magam a tegnap este miatt és csak remélni tudtam, hogy nem Lokiról beszél, de amikor személyleírást kértem tőle, teljesen egyezett minden egyes részlet a kinézetére. Fekete, félig hátrafésült haj, fekete öltöny, fekete ing, fekete nadrág, fekete lakkcipő, kék szemek és sápadt, fehér arc. Basszameg, miért kell pont ennek is velem történnie? Hogy engedhettem ki a kezeim közül?
A vadász gyorsan hazazavart, de nem volt kedvem otthon tétlenül várni, hogy mi történik, ezért felültem Natira és mikor eltűnt az öreg, a szomszéd város felé lovagoltam, ahol már teljes volt a káosz. A Bosszúállók néhány tagját láttam, de látszólag ők sem tudták mi a franc folyik itt, mikor Tony repült el mellettem hangosan kiabálni kezdtem és reménykedtem benne, hogy meghall a levegőből.
- Mi történik itt Tony? Ki áll ezek mögött? – kiabáltam felé, ő leszállt a földre és a lovam előtt megállt.
- Jobb lenne, ha inkább otthon lennél Lokival, nehogy megszökjön, amíg te nem vagy otthon. – mondta, mire én elképedtem és majdnem visszakérdeztem miről beszél, de ekkor esett le, hogy Loki hologramja a házban van, szóval nem keveredett gyanúba, de akkor az öreg vadász kiről beszélt?
- Sose láttam még ilyet, végig akarom nézni az akciótokat, Loki meg jó helyen van, nem megy sehova, megígérte. – hazudtam kicsit idegesen, de nem vette észre rajtam a feszültséget.
- Te tudod, de a te felelősséged is az egész, plusz vigyázz itt magadra, lehet házak is röpködni fognak. – kacsintott rám, majd elrepült a messzeségbe.

Sokáig hezitáltam, mire erőt vettem magamon és lepattantam Natiról, egy ideig egyhelyben vártam hátha feltűnik Loki valahol, de mivel nem a türelmemről vagyok híres, körülbelül öt perc várakozás után a ló farára vágtam, hogy hazaszaladjon és ne essen bántódása, én pedig  berohantam a tömegbe. A város minden négyzetcentiméterét próbáltam átkutatni a szememmel Loki után, de csak a lövöldöző rendőröket és idegeneket láttam mindenhol. Próbáltam kikerülni őket, hogy ne essek csapdába, de jó páran megláttak és futottak utánam, a rendőrök fegyvere az övékhez képest játékszernek tűnt én pedig már átkoztam magam, hogy ide mertem jönni. Loki hol a francba vagy? Miért keversz ilyenekbe bele? Miért kell ennyit szenvednem ebbe a kicseszett életbe? Amerika kapitány sorban ütötte ki a ronda lényeket én pedig elbújtam az egyik nagy konténer mögött, amíg ki nem tisztult a látóterem, Thor és Natasa is itt volt, sorszámra intézték el az ellenséget, Clint pedig az egyik ház tetejéről nyilazta őket. Szerencsére semelyikük nem vett észre, úgyhogy simán átszaladtam a szomszéd utcába és lekuporodtam a földre egy másik konténer mögé, de egy idegen pont erre jött. A tüdőmet majdnem kiköptem a futkosásban és most már annyi erőm nem volt, hogy a kislábujjam arrébb rakjam, vártam, hogy megöljön, de hirtelen sok dobókés repült az lény felé és meghalt, de az utolsó lövése elkapta a lábamat. Iszonyatosan fájt, egy hatalmas lyuk tátongott a lábamon, ami iszonyat ijesztő látvány volt és talán félig el is ájultam, de azt még láttam, hogy Loki szalad hozzám.
- Tényleg te vagy az, ugye nem képzelődőm? - kérdeztem önkívületi állapotban, ő pedig mondta folyamatosan, hogy most már itt van és soha többet nem megy el, de nem bírtam tovább és elvesztettem az eszméletem.
Mikor a kórházban magamhoz tértem Thor állt mellettem és rögtön szólt a nővérnek, hogy felébredtem. Még nem sok erőm volt, de rákérdeztem tőle, hogy mi történt.
- Akkora szerencséd van te lány, ha Loki nem szökik meg otthonról és ment meg téged, akkor azt hiszem most nem beszélgetnénk itt. – mondta teljesen felzaklatottan.
Talán erre gondolt, mikor mondta, hogy még elintézni valója van kinn, tudta, ha elszökik utána megyek és mivel biztos volt benne, hogy bajba kerülök eltervezte a megmentésem. A terve tökéletesen sikerült, viszont eltaláltak egy sugárvetővel, ami kilyukasztotta a combomat, de azonkívül egyben vagyok, semmi probléma. A Bosszúállók most hálálkodhatnak neki egy ideig és közben fogalmunk sincs róla, hogy mi a helyzet a Chitaurikkal, de ennek az elmagyarázását legközelebbre kell halasztanom, mivel annyi erőm nem volt, hogy felüljek.
Loki képét láttam kirajzolódni az ajtónál és nemsokára ő is bejött a kórterembe, leült mellém a székre én pedig elsírtam magam örömömben. Thor kettesben hagyott minket, szóval nyugodtan tudtunk beszélgetni a történtekről.
- Majdnem meghaltam miattad, azt hittem átvertél. – mondtam halkan és gyengén.
- Igazából az egész megint a Chitauri hibája, egészen addig azt hittem, hogy megöltelek, amíg meg nem láttalak a konténer mögött gubbasztva, meglőtt lábbal. – fogta meg szorosan a kezemet.
- Megmérgeztél? – próbáltam erőt venni, hogy elforduljak az irányába, de nagyon gyenge és bódult voltam a fájdalomcsillapítótól így csak kicsit tudtam megmoccanni.
- Valami olyasmi, de Odinnak hála jól vagy. – mosolygott rám kedvesen és puszit nyomott a kezemre.
- Csak engedjenek haza minél hamarabb, látnom kell az állatokat, még azt sem tudom, hogy Nati haza ért-e, remélem neki nem esett baja.
- Otthon van, semmi baja, már az istállóba vittem, amíg itt aludtál elintéztem őt, ne aggódj érte.
- Nem sejtenek semmit?  Mármint a többiek, Thor meg mindenki? – csuktam be a szemem miközben kérdezősködtem.
- Semmit az ég világon, mondtam, hogy nekem nem akadály egy kupola, a hologramom pedig teljesen élethű. – nevetett halkan.
- Találkoztam egy vadásszal az erdőben, azt mondta a hírekben az állt, hogy megszöktél, de mikor a városba értem a Bosszúállók nem tudtak rólad, hogy csináltad?
-Szerencsére sikerült időben magamhoz térnem és eljöttem a helyszínről, majd átváltoztam az erdőben és találkoztam veled, én voltam az öreg vadász. Annyira ijedt voltál, hogy nem is tűnt fel neked a szemem színe és igy nem jöttél rá ki vagyok. Annak ellenére, hogy hazaküldtelek, te a város fele indultál, én pedig egészen odáig követtelek, de sajnos elkéstem, ha jobban siettem volna most nem lennénk itt. Viszont sikerült a tervem és végre megmentettem egy embert a Bosszúállók előtt, de még ez sem lesz elég az univerzumnak, hogy feloldozzanak a bűneim alól. – mondta, majd elcsendesedett.
Én már csak mosolyogni tudtam, örültem, hogy nem vert át igazából, de aggódtam is miatta, mivel a Chitauri ezek szerint akkor befolyásolja, mikor akarja és az azt jelenti, hogy a tesseract nagyobb veszélyben van, mint hitte. A legjobb döntés az lesz, ha elmagyarázok majd mindent Thornak Lokival kapcsolatban, de nem most és nem ma. Egy ideig még laposakat pislogva próbáltam nyitva tartani a szemem Lokit nézve, aki pedig le sem vette rólam a tekintetét, de elnyomott a fájdalmas álom, ha akartam, ha nem.