Nyikhaj Istenke (Loki ff.)

A látszat néha csal

Mikor teljesen elült a füst, tisztán rajzolódott ki kecses alakja, sötét köpenye alatt fekete öltönyt viselt, aminek gallérja smaragdzöld volt éppúgy, mint a szemei, fekete öltönynadrág és fekete lakkcipő társult hozzá, kezében szorongatta kéken fénylő jogarát, ami fura hangot adott ki.
- Tudod, most meg kéne öljelek. – szólalt meg rideg, lekezelő hangján, de hangleejtése simogatta a dobhártyámat.
- Szóval tényleg te voltál az a ló, az a csodálatos paripa! Ez fantasztikus. – hüledeztem, de közben görcsbe rándult a gyomrom. Kifürkészhetetlen volt a tekintete, ami titkon még jobban megrémített, hogyan tudja ennyire rejteni a gondolatait?
Vele ellentétben szerintem az én arcom mindent elárult, mindig is nehezen lepleztem az érzéseim, szóval valószínűleg nyitott könyv voltam számára. Csalfa mosoly ült a szája szélére, mintha a fejembe látott volna és hallotta volna minden gondolatom. Szemeivel folyamatosan engem nézett, ami egy idő után eléggé kínos volt. Szeme hirtelen vörösre változott, az arca elkékült, én pedig úgy összehúztam magam félelmemben, ahogy csak tudtam.
- Ööö.... Ha már így alakult, kér egy kávét? – szólaltam meg csukott szemmel, remegő hanggal és elindultam a konyha felé hátat fordítva neki.
Mikor megfordultam, karomat erősen megragadta és magához rántott, szinte két centiméter sem volt közöttünk, rögtön elpirultam, mivel nem volt részem még ilyesmiben, fogalmam sem volt mitévő legyek, ezért mozdulatlanul vártam, hogy végre megszólaljon.
- Általában egy szó nélkül megölöm az összes midgardit, aki észrevesz, de nálad most kivételt tehetek. – közben engedett keze szorításából.
- Látom, hogy nincs senkid, akinek pletykálni tudnál, talán még hasznomra is válhatsz, szóval megkímélem az életed.
- Milyen Midgard? Miről beszél? Mi az, hogy meg kíméli az életem? Maga valami bérgyilkos? Milyen anyaggal drogozott be, hogy lónak láttam magát? Miért látom most kéknek? – kérdeztem összezavarodottan mindent összevissza, ami az eszembe jutott.
Kezdett nekem egy kicsit sok lenni a mai nap.
- Nem fontos. Tartsd a szád, különben kinyírlak téged is. – parancsolt rám, aztán kireteszelte az ajtót.
- Most meg hova megy? Csak, ha nem túl magán jellegű. Nem tudom mi folyik itt és mivel vádolnak, de esküszöm semmit sem csináltam!  - magyarázkodtam, de én sem tudtam, hogy miért.
- Legyen elég annyi, hogy valóság volt, amit láttál. A Földet, ahol most vagyunk ezt hívják felénk Midgardnak. Nem vagyok se titkos ügynök, se maffiózó. Loki vagyok, Jutunheim királya, a tűz és a jég Istene, mellesleg alakváltó is. – tekintett hátra egy pillanatra.
- A házad közelében maradok, amíg kedvem tartja, ha elmegyek tudni fogsz róla, ha visszatérek a tudtodra adom, bármilyen alakba is vagyok, felismersz. – ezzel a mondattal kilépett a házamból és eltűnt.
Hozzá foghatót még nem láttam, rideg tekintete egészen magával ragadó, beszéde tényleg úrias volt, viszont kemény is, kinézete elsőre ijesztő, de a felesleges hacukák nélkül elég jóképű lehet, de ez most sajnos nem derült ki. Minden porcikám vigyázba vágta magát, mikor beszélni kezdett, szinte ittam minden egyes szavát. Lehet hipnotizált, de lehet csak én vagyok ilyen gyenge a férfiakkal szemben. Mikor az arcát közvetlen közelről láthattam akkor lettem teljesen biztos benne, hogy nem csak badarságokat beszél, tényleg Isten vagy maga az Ördög tett látogatást nálam ember alakot felvéve.
A történtek után próbáltam úgy tenni, mintha ez a Loki itt sem jár volna. Éppen sötétedett, ezért elkezdtem beterelni a juhokat az éjjeli szállásra, a lovakat visszavittem a boxba, megfejtem a teheneket, összeszedtem a tojásokat és bezártam a tyúkokat, kacsákat, libákat. Miután a kinti feladataimat elvégeztem, bevittem a tüzelőt és ledobtam magam a kanapéra, hogy kicsit kipihenjem az elmúlt 3 órát. Hallottam, hogy a kazánban még pattog a pár órája bepakolt fa, ezért megnyugodtam, hogy most se kell gyújtogatós nénit játszanom az újságokkal. Mikor újra éreztem a vérkeringést a lábaimban, felálltam és bepakoltam az éjjelre elegendő fa mennyiséget, aztán a fürdőszoba felé menet lerugdostam magamról a piszkos ruhát, amit a szennyestartó mellé hajítottam. Mindig oda dobom megszokásból, aztán fürdés után eszembe jut, hogy még mindig nem ott van a helye, szóval bedobom a szennyestartóba, hogy megnyugodjon a lelkiismeretem.

A fáradtságtól szinte 1 perc alatt elaludtam, de olyan rosszat álmodtam, hogy hajnal 3-kor szinte kiszaladtam a szobámból. Loki jelent meg az álmaimban, de most anélkül a fura fejfedője és a palástja nélkül. Kinn volt a kertbe és azzal a jogarral megölte az összes állatomat és azt kiabálta, hogy áruló vagyok, ezért megfogok fizetni, de nem öl meg, mert Odin nem engedi meg. Ki az az Odin? És mi a fene volt ez az álom?
Már a gondolataimba is belemászott Loki, azt se tudtam, hogy mi valóság, meg mi nem, hirtelen azt se hittem el, hogy a vízforralómban víz volt, szóval inkább kiborítottam és forraltam másik vizet a teámnak. Miután megittam egy egész bögrével, csak utána vettem észre, hogy bizony nem vagyok egyedül a házban. Csörömpölést hallottam a tárolóból, ami egyértelműen olyan volt, mintha valaki nekiment volna a polcnak és leverte volna az összes üveget. Ó, jesszusom, a befőttek! – kiáltottam fel. Úgy szaladtam a tároló fele, ahogy még ember nem szaladt keresztül nappalin. Amikor benyitottam láttam, hogy egy macska ül a polc tetején, ha nem történt volna tegnap az, ami, talán meglepődtem volna ezen, de így csak a fejemre csaptam.
- Loki, basszameg, az az eperlekvárom volt! Tudom, hogy te vagy az és nem félek tőled! – kiáltottam rá mérgesen, ő pedig kiugrott az ablakon.
- Hé, gyere vissza! Mesélj nekem magadról, mert így nem tudom ártani akarsz-e nekem, tudod nem vagyok valami bizalmas az emberekkel, meg izé, a királyokkal sem, nem is ismerek egy királyt se. – úgy néz ki csak a falnak beszéltem.
- Mit is hittem, láttam rajtad, hogy gonosz vagy! Az álmomban is láttam, hogy csak pusztítani tudsz, de engem kérlek ne bánts! – könyörögtem neki.
- És a lekvárjaimat is kíméld meg, elég drágák! – tettem hozzá mormogva.

Becsuktam az ablakot, próbáltam erősebben elfordítani a kilincset, hogy ne nyitódjon ki, aztán lekapcsoltam a villanyt és bezártam a kamrát. Lehet nem is ő volt az, csak már annyira képzelődőm, hogy mindenben őt látom, hiszen ő bármi lehet. Amikor a nappali közepére értem akkor láttam, hogy a lépcső közepén áll ő és épp a festményeket nézegeti. Ruhája most teljesen más volt, látszólag kígyóbőrből volt az egész szerkója, ami feszesen rá simult a teste minden szegletére. Hazudtam volna, ha nem lennék irigy a fenekére, amit ez a ruha tökéletesen kiemelt és az izmos karjaira, amikkel övét fogta. Amikor észrevett, elfordultam és a mosogatóhoz mentem, hogy elmossam a poharamat, hallottam lassú lépteit, egy szót sem szólt, csak lépdelt lassan felém.
-Nem fogok megijedni, előre mondom. – lőttem le előle a poént.
Még mindig egy szót sem szólt, ami nagyon kezdett idegesíteni, ezért megfordultam és hirtelen meg akartam ütni, hogy ő ijedjen meg. A karomat elkapta és olyan erősen megszorította, hogy azt hittem ott pisilek be a konyha közepén.
-Jó, elég lesz, felfogtam, nem szórakozok többet, csak engedj el. – könyörögtem ismét és ő elengedte a kezem. Szóval érti.
- Itt a Földön szokás kommunikálni egymással, hangosan, mert én nem tudok a gondolatodban olvasni! – szólítottam fel.
Mindezek ellenére továbbra sem szólalt meg, csak nézelődött minden fele. Na dejó, egy bolond Istennel áldott meg az ég, aki csak akkor beszél, ha nagyon muszáj és rá kell ijeszteni valakire. Le főztem egy adag erős kávét és elosztottam két felé, kicsi tejet raktam mindkettőbe és 2 teáskanál cukrot, az egyiket a kezébe nyomtam a másikat elkezdtem meginni, gondoltam megfigyeli mit csinálok vele és utánoz. Így is lett, miután megittam az egész bögre kávémat, ő is elkezdte kortyolgatni és egy nagyon érdekes ábrázatot vett fel arca, de nem köpte ki.
-Ez keserű! – szólalt meg végre én pedig nagyot nevettem rajta, amit morcos tekintettel figyelt, de most még ez is vicces volt.