Nyikhaj Istenke (Loki ff.)

Isteni csapás

Pohárral a kezében leült a kanapéra és mereven nézett maga elé, miközben néha-néha beleszürcsölt a kávéba. Fogalmam sem volt, hogy ez normális-e náluk, de gondoltam a biztonság kedvéért rákérdezek mi nyomja a szívét, nehogy a következő pillanatban ez legyen a probléma.
- Látom, hogy van valami baj, nekem elmondhatod. - közeledtem felé lassú léptekkel.
- Senkiben se bízok! Az összes midgardi ugyan olyan önző féreg egytől egyig. Csak a saját érdekeik fontosak, kiaknázzák a másikat aztán mennek Isten hírével. - Förmedt rám a kanapéról felpattanva.
- Ezért is lenne helyes elpusztítani ezt a világot, hogy megszűnjön egymás kihasználása, a legtöbb magadfajta csak az érdekeik miatt barátkozik, miután elérte, amit akar eltűnik, mint a kámfor. Csak hát ezt nem mindenki látja rossznak. - mutogatott a levegőbe és vissza huppant a kanapéra.
Óvatosan közelebb léptem és leültem mellé, megragadta a torkomat, amit én nyugodtan viseltem, mikor már nehezebben kaptam levegőt kicsordult egy könnycsepp a szememből és vártam, hogy megfulladjak, de ekkor elengedett. Zavarodottan kapdosta a tekintetét ide-oda, néha rám is pillantott, mintha még nem látott volna embert sírni.
- Sajnálom. - hangzott el szájából ez a szó, amin eléggé meglepődtem, hisz nem úgy néz ki, mint akit nagyon érdekel az emberek sorsa.
- Nem gond, az életben néha sokkal nehezebb dolgokon mentem keresztül, ez már csak hab a tortán. - nevettem el magam zavartan és a nyakamhoz kaptam, amit még nemrég ő szorongatott.
- Lehet Odinnak tényleg igaza van és te tényleg más vagy, mint a többi midgardi. - kulcsolta össze ujjait maga előtt és ráhajtotta a fejét.
- Ki az az Odin? - kérdeztem vissza tudatlanul, hisz még szinte semmit nem tudtam a világáról.
- Asgard királya, Thor apja és az én fogadott atyám, akit 28 éven keresztül sajátomnak hittem, de kiderült, hogy mind hazugság volt és igazából csak örökbefogadott, mikor újszülöttként rám talált a Jégóriások földjén. Az ő jóvoltából lettem én is Isten, na meg fogadott anyám meleg szíve miatt, aki a sajátjaként szeretett engem egészen addig, míg el nem hunyt. Minden erőmmel azon voltam, hogy megbosszuljam halálát, de Thor, Odin és az többi Áz Isten mindig megállított benne. Ezért vagyok most is itt. - tetézte hosszasan. - Csak idő kérdése mikor jönnek megint utánam és zárnak be a sötét zárkába.
- Szóval előlük menekültél ide?
- A szó nem teljesen fedi az igazságot, de igen, előlük. Elmenekülni, elbujdosni lehetetlen, Heimdal a mindent látó-halló asgardi kapuőrző mindenhol megtalál és akkor, ha még ez nem lenne elég, ott vannak azok az idegesítő Bosszúállók, akik a világodat őrzik. Szóval inkább csak megpihenni jöttem ide, hidd el nem szívesen, utálom a fajtádat. - beszélt lekezelően.
- Én befogadtalak, szóval legyél inkább hálás és idd már meg végre a kávét, mert kiborítom! - nyúltam a pohara felé, de megelőzött és hirtelen elhúzta a kezem elől, csoda, hogy nem löttyent ki.
- Amúgy kik azok a Bosszúállók? Istenemre sosem hallottam róluk. - vakartam meg halántékomat és fura fejet vágtam.
Fejéhez kapott és rázni kezdte.
- Biztos, hogy midgardi vagy? Mert már kezdek kételkedni benne. - kérdezte az arcomba bújva mérges tekintettel szemeimet bámulva.
- Mi más lennék? - nevettem el magam kínomba és kezemmel távolabb toltam magamtól, mert tisztára kivörösödtem már megint miatta.
- Ezt ne csináld többször, kérlek. - mosolyodtam rá, de csak óvatosan, nehogy félreértse.
Még csak körülbelül egy napja ismerem, de több érzést váltott ki eddig belőlem, mint bárki más valaha. Nem tudom mit tett velem, de lassan kezdek teljesen a rabja lenni és úgy érzem nem fog egykönnyen elengedni. Benne van a pakliban, hogy csak azért kellek neki, hogy pajzsként megvédjem a világomban és visszaverjem a felé irányuló támadásokat, szóval kihasznál, majd eltűnik.
- Majd meglátod kik azok a Bosszúállók, ha szerencsém van két nap múlva itt lesznek, rosszabbik esetben már holnap, úgyhogy nem kell sokáig várnod. Most pedig, ha megbocsájtasz, egyedüllétre van szükségem. Ne keress vagy megbánod, midgardi. - állt fel a kanapéról és sebesen kihajtatott az ajtón, szerencsére becsukta és nem kellett utána mennem.
Nem egy egyszerű személyiség az már biztos, de, ha az ég rám bízta, próbálok megbirkózni a feladattal és vigyázok rá a világomban.
Neki kezdtem napi feladataimnak az állatoknál, Lokinak nyoma sem volt, se a fekete lónak a karámban, fogalmam sincs hova ment, de nagyon ajánlom, hogy legyen óvatos vagy picsán rúgom akár mennyire is Isten. Ma ismét megpróbálkoztam a talajforgatással végre sikeresen és annyira belejöttem, hogy mind a 30 hektárt felszántottam. Olyan fáradt voltam, hogy szerencsétlenül léptem lefele és szó szerint kiestem az ajtón, hogyha nem tompította volna valami a zuhanást tuti agyrázkódást kapok.
- Köszönöm. - mondtam a levegőbe csak úgy, nem tudtam Loki hallja-e, de tudtam, hogy az ő keze van benne.