Nyikhaj Istenke (Loki ff.)

Szeretni és szeretve lenni [+18]

Loki pov.

Leah majd egy hónapig kórházban volt a lövés miatt, engem meg folyton Thor kísérgetett hozzá, de így sem sokat láthattam, egy héten kétszer látogathattam meg egy órára. Már viszonylag jól berendezkedtem a házában, mindennek tudtam hol a helye, nagyjából belejöttem az állatok ellátásába is, bár nem röpdöstek az örömtől, mikor megláttak, de muszáj volt elviselniük engem, más választásuk nem nagyon volt, hiába vettem fel Leah alakját, megérezték. Nap, mint nap eszembe jutott az eset és gyötört a bűntudat, hogy miattam van most ilyen állapotban. Talán még sosem éreztem ennyire bűnösnek magam valamiben és nagyon aggódtam érte, hogy nem fog teljesen felépülni. Bár megmentettem az életét valószínűleg örök sebet ejtett rajta ez az egész és talán én sem fogom egykönnyen elfelejteni a hibámat. A Bosszúállók már kicsit másképp néztek rám, de még mindig láttam, hogy tartanak tőlem. Talán, ha megengednék, hogy segítsek nekik, nem lennének ennyire bizonytalanok velem kapcsolatban, viszont valamilyen szempontból megértem őket. Mivel a Chitaurik valamivel uralják az elmémet nem mindig vagyok beszámítható, sokszor nem tudom kizárni őket a fejemből és így olyan dolgokra kényszerítenek, amiket én sosem tennék meg bármilyen hihetetlen is.
A mai nap különleges volt, mivel reggel Leaht hazaengedték az utolsó kontroll után, mivel nem engedtek be vele a vizsgálatra idegesen vártam a vizsgáló előtt a többi beteggel, akik elég érdekesen néztek rám, biztos a fura kinézetem miatt. Pedig most viszonylag átlagos emberi ruha volt rajtam, fekete sportcipő, fekete farmer, fehér póló és fekete zipzáras felső, a kabátom meg szintén fekete csak zöld gallérral, valószínű azt hihették félig halott vagyok, olyan fehér az arcom. Mikor Leah végre kiballagott az orvosi szobából rögtön oda siettem hozzá és megöleltem, kicsit nyekkent olyan hirtelen érte, de látszólag nagyon örült neki és megsimogatta a hátam.
- Közel egy hónapja erre vártam. - suttogtam a haján keresztül a fülébe.
- Hát még én. Szerintem most legalább egy hónapig nem fogok feküdni, de lehet, hogy kettő. – nevetett fel.
Elsétáltunk a liftig és a földszintre mentünk, mivel még nem igazán tud önállóan menni, kapott két mankót, azokkal igyekezett összebarátkozni. Taxit rendelt, ami nemsokára meg is jött és haza vitt minket a tanyára, én eddig mindig Thorral repültem, nem gondoltam volna, hogy kocsival ilyen hosszú az út, majdnem el is aludtam mire hazaértünk.
- Hahooo. Megjöttünk. – csípte meg az arcomat mosolyogva Leah.
- Azt hittem már sosem érünk haza. – ásítottam egy nagyot.
Kiszálltunk az autóból, kifizette az utat, majd elindultunk be a házba.
- Egyébként hogy-hogy egyedül eljöhettél hozzám? – kérdezte útközben boci szemekkel.
- Thor engedett el, de kétlem, hogy nem figyelnek, annyira azért még nem bíznak bennem. – mondtam, miközben felsegítettem a lépcsőn.
Levettem a kabátját és a cipőjét, majd leültettem a kanapéra és csináltam neki egy teát, bekapcsoltam a rádiót, amit Thor nem rég hozott nekem, hogy ne érezzem magam egyedül. Jó kis masina, néhány zenét már meg is szerettem és simán dúdoltam magamban.
- Mióta szereted ezeket a zenéket? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel, miközben épp a Jackson 5-tól ment az I want you back.
- Két hete talán, amióta megvan, Thor hozta nekem azt mondta ettől majd nem érzem magam egyedül. Asgardba nincsennek ilyen zenedobozok, ott csak a rabok énekét, vagyis inkább ordítását lehet hallgatni, meg amit magadnak elképzelsz. – leültem mellé és a kezébe nyomtam a teát.
Kicsit nyúzottnak tűnt, annak ellenére, hogy 3 hete folyamatosan csak feküdt, kicsit le is fogyott, de nem vészesen. Hetente rehabilitációra kell mennie, hogy biztos teljesen fel tudjon épülni a lába, de az orvosa szerint jók a kilátások és fél év múlva már lehet emlékezni sem fog a fájdalomra, ami most még gyötri. Mikor megitta a teát, mellkasomra dőlt és kezeivel átkarolt én pedig a fejét simogattam, közben arra gondoltam, hogy létezik-e megoldás a Chitaurik ellen.
- Elmondtam Thornak az igazságot, hogy nem önszántadból teszel kárt az emberekben, hanem a Chitaurik bujtanak fel rá. – mondta a csendet megtörve. - tudnak segíteni neked.
- Ez csak félig igaz. Én tényleg ki akarom csinálni az emberiséget, az viszont igaz, hogy nem így. Túl nyilvánvaló azoknak a buta lényeknek az akciója, de nem hallgatnak rám. – mérgelődtem.
- Stark és Bruce most kísérleteznek az ellenszeren, ami hatásos lehet a Chitaurik ellen, aztán soha többet nem leszel a befolyásuk alatt. – mondta örvendezve.
- Én attól még ugyan az leszek, nem fognak változni az elveim. – húzódtam el tőle.
- Az lehet, de még az sem biztos, nem tudhatod mit hoz a holnap. – dőlt az ölembe és aranyos tekintettel nézett rám, amitől már nagyon furán éreztem magam.
- Ne legyél ilyen, tudom, hogy te is rendes életet akarsz és nem egy olyat, amiben mások mondják meg mit csinálj és ha többet nem bántod az embereket szabad lehetsz ebben a világban. – piszkálta meg az államat szomorú tekintettel.
Nem mondtam semmit, csak mosolyogtam, mintha minden oké lett volna, de semmi nem volt az jelen pillanatban. Féltem bármit is tenni, mert tartottam a következményektől, nem akartam bántani főleg úgy, hogy ilyen kiszolgáltatott helyzetben van. Viszont hetekig érlelődött bennem sok féle érzés, amiket még nem ismertem, hiányzott és aggódtam érte, mikor sok nap után először meglátogattam, majdnem kiugrott a szívem és boldog voltam, mikor haza kellett jönnöm nagyon szomorú lettem és sírtam életemben talán negyedszerre, aztán minden látogatás után előjöttek ugyan ezek az érzések. Talán nagyon hamar megkedveltem, de nem akartam ellene tenni, nem taszítottam el magamtól csak azért, mert midgardi, teljesen más volt, mint a többi ember és ez nagyon tetszett benne.
Mikor felült a kanapén egy puszit nyomott az arcomra és felállt, én viszont vissza rántottam és megcsókoltam, de ezúttal máshogy. Bizsergett minden porcikám, mikor nyelvünk egymáshoz ért, a szívem nagyon hevesen vert és éreztem, hogy ezúttal nem marad félbe a dolog, a szobájába cipeltem és teljesen átengedtük magunkat a forró vágynak, amit egymás iránt éreztünk. Vállától egészen nyakáig csókokkal illettem, mire az egész teste összerezzent és libabőrös lett. Szeme csukva volt, ajkai különválva, hevesen vette  a levegőt és a szíve is gyorsan vert, kezével hajamba túrt, erőteljesen magához húzott és megcsókolt, faltuk egymás száját, miközben ágyékom az övéhez érintettem és mozgatni kezdtem csípőmet fel és le. Egyik kezemmel támaszkodtam a másikkal nadrágjába nyúltam és fenekébe markoltam, mire csókunkba belenyögött. Férfiasságom már lüktetett a vágytól, miközben még mindig egymás száját térképeztük fel, mikor elváltunk egymástól, felsőit levettem, óvatosan a nadrágját és a fehérneműit is, aztán magamról is lerángattam a dolgokat és mikor az utolsó ruhadarabomat is a földre hajítottam, felé tornyosultam és mélyen a szemébe néztem. Kezeivel átkarolt én pedig a felsőtestét kezdtem puszilgatni, melleit a kezemben szorongattam, amitől felnyögött és karmolni kezdte a hátam, amivel még jobban felhergelt engem. Jobb kezemmel végig simítottam az oldalát és egészen a csiklójáig meg sem álltam, majd két ujjamat felhelyeztem neki, mire egy nagyot sóhajtott, jelezve, hogy kicsit kellemetlen a dolog.
- Voltál már valakivel ilyen intim kapcsolatban? – kérdeztem suttogva.
- Nem volt alkalmam, nem kellettem senkinek. – válaszolta.
- De nekem nagyon kellesz, mindenhogy. – mondtam vágytól fűtve.
Egy ideig még ujjaimmal és számmal izgattam, hogy ne legyen neki kellemetlen az első alkalom, aztán mikor már elég tágnak bizonyult behatoltam teljes hosszommal és mindketten egyszerre szisszentünk egy nagyot. Csípőmet ritmusosan kezdtem fel le mozgatni, a nyakát gyengéden harapdáltam és szívtam, kezeit az enyémmel összekulcsoltam és az ágyhoz szorítottam teljes erőmmel. Folyamatos nyögése és az én morgáshoz hasonlító hangom töltötte be a szobát körülbelül fél órán keresztül. Kezeivel szabadulni akart, de én erősen fogtam és nem engedtem el, természetesen nem voltam túl durva vele a lába miatt. Tempómat folyamatosan gyorsítottam, a hangja kezdte elárulni, hogy közelítek gyönyör pontjához és alig két perc múlva egyszerre mentünk el.
Mellé feküdtem és a fejemet felé fordítottam, a takarót magunkra húztam és ő szorosan hozzám bújt.
- Ugye nem nyomtam meg a lábad? – kérdeztem aggódva.
- Kutya baja, már csak akkor fáj, ha rá nehezedek a teljes ötven kilómmal. – mondta mellkasomba bújva.
Még körülbelül húsz percig simogattam a fejét, utána felkelt és felöltözött, én is követtem a példáját, aztán lesegítettem a lépcsőn és a konyhába mentünk.
- Egyébként mit ettél amíg nem voltam itthon? – kérdezte fura tekintettel, miközben kipakolta az ebéd hozzávalóit a pultra.
- Thor hozott nekem hamburgert és pizzát. – válaszoltam, mire kinevetett.
- Gratulálok, sikerült kifognia a legegészségtelenebb kajákat a Földön, azokat etted három hétig? – vont kérdőre felháborodva.
- Igen, de kaptam hozzá salátát is, a saláta egészséges. – válaszoltam vállvonogatva.
- Hát hogyne, de már úgyis mindegy, most főzök rendes kaját, amitől nem hízunk el két hónap alatt. – mutogatott rám egy darab répával a kezében. – zöldséges rizs rántott csirkemellel és céklával.
Már a neve is jól hangzott és kíváncsi voltam az ízére is, ezért segítettem neki elkészíteni, hogy minél hamarabb asztalhoz ülhessünk. Nálunk az egyetlen kapirgáló állat a fácán, de biztos voltam benne, hogy a tyúknak teljesen más íze van, főleg ilyen bundában. Mikor megkóstoltam, első benyomásra nagyon ízlett és teljesen meg voltam elégedve Leah főző tudományával rendkívül jól használta a fűszereket és jól párosította a rizst ezekkel a zöldségekkel, az ecetes cékla pedig valami isteni volt, nem volt túl savanyú és túl édes sem.
Evés után bevállaltam a mosogatást, azután pedig kimentünk a kertbe és körbejártuk az állatokat, én próbáltam távol tartani magam tőlük, mert nem igazán kedveltek, de Leah ragaszkodott hozzá, hogy próbálják össze barátkozni legalább a lovakkal.
- Gyere, csak a nóziját simogasd meg, óvatosan. – neki simán engedték a dolgot, nekem viszont nem igazán ment.
- Érzik a lelkem sötétségét, így sose fog menni, érzékeny állatok. – sétáltam tovább a tyúkok irányába, ők legalább nem menekültek el, mikor megláttak.
- Az lehet, hogy nem könnyű esetek, de gondolom neked is volt lovad Asgardban, nem? – kérdezte, miközben a mankóval bicegett utánam.
- Volt, de ott minden más, nekem semmi nem ment egyszerűen, csak egy fogadott el engem a több száz közül és utólag kiderült, hogy ő sem Asgardból származik, úgyhogy jól egymásra találtunk, lelkitársak lettünk. – ültem le közben a kert végi kis padra.
Leült mellém és együtt bámultuk a kertet, ami a hideg miatt még elég sivár volt, az elmúlt hetekben elég sok időt töltöttem itt kinn és elgondolkoztam rajta, hogy végre nemet mondok a Chitaurinak, de akárhányszor próbálkoztam, kudarcot vallottam ellenük. Thanos túl erős, nem tudok túljárni az eszén és jelenleg elég erős se vagyok ahhoz, hogy kitörjek az ereje alól, úgyhogy muszáj elfogadnom a Bosszúállók segítségét, de laborpatkánynak nem állok be az egyszer biztos.
- Szerinted tényleg meg tudják csinálni azt az ellenszert? – kérdeztem tőle és komor tekintettel néztem rá.
- Reméljük nemsokára Stark és Bruce végez a kísérletekkel, nem engedem, hogy tönkre tegyenek azok a ronda izék, segítünk neked, hogy többet ne manipuláljanak. – megfogta a kezem és megsimogatta.
Elkezdett szállingózni a hó, ezért felmentünk a teraszra és onnan néztük, ahogy szépen lassan fehér lepel fedi be az egész kertet, márciushoz képest nagyon hideg volt, legtöbbször ilyenkor már rég 5 fok felett van a hőmérséklet és maximum az eső esik, de az is csak néhány helyen. Mióta először a Földön jártam, talán a mostani tél volt a legdurvább és ennek gondolom sok köze lehet a globális felmelegedéshez, aminek az okozója a rengeteg gyár, telep, jármű károsanyag kibocsájtása. Mi Asgardban igaz sokan közlekednek repülővel, de nincsennek autók, nem építünk gyárakat és nem robotokkal végeztetjük a munkát, hanem a két kezünkkel és a szerszámainkkal építjük meg a dolgokat. Kiskorunkban Thorral közösen elmentünk egy patkoló kovácshoz, aki megtanított minket erős acélpatkót készíteni a lovakra, hogy ne kopjon el olyan gyorsan az utakon, megpróbálkoztunk egyszer egy űrhajó építésével is, de az még nagy falatnak bizonyult nekünk akkor, úgyhogy félbe maradt és azóta is az asgardi palota hátsó részében porosodik, senki nem mert hozzá érni eddig, mert kitudja mikor esik széjjel.
- Egyébként mi lett a két feleségeddel, akiket Thor említett? – rázott vissza Leah kérdése a jelenbe.
- Csak papíron azok, az egyikkel még mindig házasságban élünk, de sosem szerettük egymást, ahogyan az előzővel sem. Kényszerből mentünk egymáshoz, hogy apámnak unokái szülessenek, de az első nőről kiderült, hogy meddő, szóval keresett egy másikat, akitől 2 gyerekem született, egy fiú és egy lány, most azt hiszem húsz-huszonöt évesek.
-Szent Isten, ha ők ilyen nagyok, akkor te mennyi idős vagy? – kérdezte meghökkenve.
-Bocsánat, ez most egy kicsit durva kérdés volt.
- Már több, mint ezer, nálunk máshogy telik az idő, ezért tűnik neked ilyen soknak. – tátva maradt a szája és egy jó pár perc kellett neki, mire felfogta amit mondtam.
- Odin nem lesz dühös, ha megtudja, hogy mi ketten…? – kérdezte aggódva.
- Szerintem sejtette, hogy ez lesz, de nem tudom mit szól hozzá. A házasságom csak formalitás, szabadon tehetek bármit bárkivel, csak nem gondoltam volna, hogy pont egy midgardi… - nem engedte befejezni a mondatomat.
- Tudom, nem hitted volna, hogy egy emberbe leszel szerelmes. – mondta miközben végig a szemembe nézett.
- Pontosan.
- Én sem hittem, hogy egy magadfajtába szeretek bele, miközben körülbelül két hónapja még azt sem tudtam, hogy léteztek. – sóhajtott egy nagyot.
Felé fordultam, majd megsimogattam az arcát és puszit nyomtam a homlokára, ez volt az a pont az életemben, mikor még, ha minimálisan is, de megváltozott az ideológiai álláspontom. Elkezdtem hinni benne, hogy nem csak rossz emberek élnek a Földön, hanem vannak jók is, mint Leah és én alig vártam, hogy még többet tárjon fel a saját világából. Kész voltam rá, hogy végre valami jót is tegyek az univerzumért és nagyon remélem, hogy senki nem akadályoz meg benne.