Tudhatnád. 〈Hawks x Reader〉Befejezett

15.- Mi

Wow.. ledöbbenve néztem az előttem ülőkre, akik igaz csak a múlt emlék szüleményei, mégis mintha teljesen valós lenne.
Forró könnyek folytak arcomon, lélegzetem megakadt.. mintha sohase éltem volna.
Kiborultam, egy régi emlék fog vissza és hiányzik hogy sohasem ismerhettem meg korábban. Mintha eltüntem volna örökre a szellememmel együtt, szétválasztottak minket.

-Engedj el.. majd találkozunk újra..- suttogtam, majd hangos zokogásba kezdtem -

Ordítottam, sírtam mintha utoljára lennék karjai közt. Hajamba markoltam és csendesebben kezdtem korábbi cselekedetem. Újra.. újra akarom érezni hogy létezek. Fel kell kelnem. De hogyan is kelhetnék fel egy álomból, mivel eddig sose sikerült.
Hát akkor várunk..
Nem kellett sok idő, keltegetni kezdett valószinűsítem hogy Hawks.

-., n, /n, Y/n, Y/n jól vagy? - nézett rám rémült arccal -

Nem fogtam fel mi történt, csak feküdtem. Mintha az egész testem lebénült volna.

-Lehetsz az aki akarsz lenni..- kezdtem bele- még mindig lehetsz az aki akartál lenni. Viszont amikor találkoztam veled.. találkoztunk akkor - néztem rá majd a plafonra - mintha minden eddigi dolgot veled éltem volna át. Mindig is egyek voltunk nem-de? - kérdeztem sírva-

———-

-Miért kell élned? Minek vagy itt? Ha anyád nem szül meg minden rendben lett volna! - vágta apám megint a fejemhez-

Szó nélkül indultam meg a fürdőbe, ahol ajtót kulcsra zárva csúsztam le a földre. Önmarcangoló életem kezdtem folytatni, ami már régóta tartott, azonban ez nem volt elég. Apám antidepresszánsait szedtem be, az összeset valami hatást várva. Éreztem mintha valami amit nem látok megölelt volna. Nemtudom lehet csak beképzelem a gyógyszer miatt.

———-

-Mire voltak a gyógyszerek ha ugyanazt éreztem akkor mint előtte?- nevettem kicsit -
-Y/n miről beszélsz?
-Mintha a lelked mindig is velem lett volna.. éreztem, azonban nemtudom hogy minek a hatására, a gyógyszerek miatt vagy ténylegesen.  Bármilyen lehettem volna, azonban kaptam még egy esélyt amikor találkoztunk. Mintha a második esély te lettél volna az életemben. - néztem rá-

Hawks óvatosan felültetett, majd megölelt. Nyakába fúrtam a fejem, majd hátam kezdte simogatni nyugtatás képp.

-Semmi baj y/n már ittvagyok.
-Ordibálnak.
-Kik? -értetlenkedett Keigo-
-Itt valakik- mutattam a fejemre-
-Ne hallgass rájuk jó? - bólogattam -

Itt van Keigo mégis mintha egyedül lennék. Mintha elszakítanák tőlem Keigot, pedig tudom hogy nem. Fura olyan egyedül érzem magam. Vagy ezt csak a régi emlékeim sugallják nap mint nap? Lehet nem is így van, mégis az igazat súghatják. A lelkünk egy mi még is külön vagyunk. A lelkünk sose fog tudni érintkezni csak MI.

Mintha mindig is ő velem lett volna. Vigyáz rám mint ahogy senki sem tette, érdeklik az érzéseim, félt.
Olyan deja vu-m van pedig ez nem történt meg.
Biztonságba vagyok vele, pedig ilyet senkinél se mondtam. Senki se volt rám ilyen hatással. Sose tudtam merre, milyen utakon megyek és kikkel sodor össze a tenger amiben élek. De azthiszem megtaláltam a nyugalmas szigetem, messze a tomboló óceántól.
Sose hittem higy pont Keigo lesz ez a nyugalmas sziget, pont egy hős egy gyilkossal. Nem az a mondás hogy az ellentétek kiegészítik egymást? Mint a jing-jang.
Mindenkinek van egy fele, mindenki egy jing-jang és rajtad áll a döntés hogy a jin-gedet vagy jang-odat találod meg magad mellé. Azthiszem emiatt is szép ez az egész.
Mivel nekem ő a jang-om. Ő egészít ki annyira, mint ahogy senki más nem tenné.
Így lettem egész.
Vele lettem az.