Egy év a faluban

1. rész

- Édesanyám! – Anna szinte feltépte a kertkaput. Egy pillanatra megcsúszott lába a porban, de nem foglalkozott vele. Olyan izgatott volt, hogy még az sem érdekelte, hogy szoknyája szegélye felgyűrődött. – Édesanyám! – térdelte le a tornácon ülő édesanyja elé Anna.
- Mi történt, Anna? – nézett rá leányára miközben épp egy tyúkot kopasztott.
- Mulatság lesz ma este a csárdában. Ugye elmehetek? – kérdezte izgatottan.
- De hát ott mindig mulatság van – nevetett fel az asszony.
- Édesanyám – nézett rá a lány kérlelően. – Kérem. Olyan régen voltam már mulatságban.
- Édesapád mit mondott? – tekintete újra a tyúkra tévedt.
- Még nem beszéltem vele – hajtotta le Anna a fejét. – Gondoltam előbb anyámat kérdezem meg.
- Ha apád elenged, hát menj – mosolyodott el Anna szomorú arcát látva.
Anna felkapta fejét, ő is elmosolyodott és már futott is apjához a pajtába. A port felkavarta maga mögött, szőke, fonott hajából pedig pár tincs kiszökött a nagy sietségben.
- Édesapám! – állt meg a pajta ajtajában. Apja épp a disznókat etette.
- Anna! – nézett fel rá a férfi. – Gyere, segíts! Hajtsd ki a tyúkokat! – Anna azonnal felvette a kukoricával telt vödröt, majd kinyitotta a tyúkól ajtaját.
- Ma mulatság lesz a csárdában – újságolta Anna miközben kiszórt egy marék kukoricát.
- Anyád nem mondta? – kérdezte nevetve. Keze egy pillanatra sem állt meg a munkában. – Ott mindig mulatság van.
- Tudom, de ez más lesz – fordult apja felé. – A szomszéd faluból jön a zenekar. És ha jön a zenekar, akkor jönnek az emberek is.
- A szomszéd faluból? – kérdezett vissza. – Hát akkor mi a kérdés? Eredj abba a mulatságba, hátha jön valami derék legény – hessegette kezével a lányát.
- Köszönöm! – Anna vigyorogva tette le a vödröt és kezdett el megint szaladni.
Egészen a pár házzal arrébb lakó Katicáig meg sem állt.
- Katica! – állt meg a kapu előtt. – Katica! – kiáltotta még egyszer, mire a barna hajú lány előjött végre a ház mögül. – Elengedtek – újságolta barátnőjének a lány.
- Engem nem – hajtotta le fejét Katica szomorúan, miközben a kerítés felé tartott, mikor pedig odaért, megkapaszkodott a kerítésben, fejét pedig a tetején támasztotta.
- Hogy mi? – képedt el Anna. – De hát miért? – kérdezte szomorúan.
- Anyám csak akkor enged, ha a Bori is jön a szomszédból – biccentett a fejével a szomszéd ház felé.
- Hát akkor beszéljünk a Borival – vidult fel Anna a remény egy kis szikrájától és azonnal hátrébb lépett, hogy kiengedje Katicát.
- Most segítenem kell itthon, de menj, kérdezd meg, aztán meséld el! – intett a kapu túl oldaláról Katica. Anna bólintott és már arrébb is ment egy házzal.
- Szép napot! – köszönt Anna hangosan a tornácon ülő asszonynak. – A Bori itthon van? – kérdezte Bori anyját.
- Adj Isten! – köszönt vissza. – Persze. Bori! – kiáltott be a házba, aztán visszafordult Anna felé. – Hát és édesanyád jól van, Annám? – kérdezte, miközben keze alatt egy pillanatra sem állt meg a tű.
- Igen, jól meg van, mikor eljöttem épp a vacsorát készítette elő – csevegett Anna, amíg barátnője ki nem jött. – Bori! – integetett a lánynak, amikor az kilépett az ajtón.
- Szia Anna! – lépett a kapuhoz a másik lány.
- Te jössz este a mulatságba? – kérdezte Anna. – A Katica csak akkor jöhet, ha téged elengednek.
- Persze, hogy megyek! – kiáltott fel vidáman. – Édesanyám még csak azt sem engedi, hogy a húgom fonja be a hajam. Ő maga akarja – folytatta halkabban és mosolyogva. – Egyébként meg mondd meg a Katicának, hogy mondja meg az anyjának, hogy még a Levente is jön. Akkor biztos elengedi – nevetett fel a lány.
- Miért engedné el akkor? – kérdezte Anna értetlenül.
- Hát azért - kezdte halkabban, közelebb hajolva barátnőjéhez –, mert anyám hallotta, hogy a Katica anyja meg a Katica apja azt beszélték, hogy a Leventéből milyen jó férj lenne.
- A Leventéből? – kérdezte hangosan felnevetve, mire Bori csak lepisszegte miközben hátrapillantott anyjára, aki egy pillanatra rájuk sandított, majd mosolyogva folytatta a munkáját. Végül Anna halkabb hangon szólalt meg. – A bátyád Leventéből?
- Hát én se értettem – nevetett fel Bori is. – De anyám nagyon örült neki.
- El tudsz most jönni? – nézett át Anna Bori válla fölött, a leány anyjára. – Beszéljünk a Katicával!
- Édesanyám – fordult hátra Bori. Amikor az asszony felnézett, folytatta. – Mindjárt jövök, át megyek a Katicához.
Bori anyja bólintott, majd miután a leány kilépett a kapun nevetve indultak át a szomszédba.
- Katica! – kiáltották egyszerre, majd addig kiabáltak, míg a lány ki nem jött.
- Mit óbégattok már? Elsőre is hallottam – csapott kendőjével barátnői felé, miközben behúzta maga után a ház ajtaját.
- Jó hírt hoztunk – mondták egyszerre, majd Anna folytatta. – A Bori is jön este – mosolygott rá a barnára a szőke.
- Sőt! – kiáltott fel Bori, egy rövid pillantást vetett a jobbján álló Annára, majd mosolyogva Katica felé fordult. – Még a Levente is jön.
- A Levente? – Katica arca elsápadt. – Tényleg? – kérdezte, majd fejét lehatva elkezdte a kendője szélét piszkálni és a halványan elmosolyodott.
- Igen, tényleg! – kiáltotta egyszerre Bori és Anna, majd felnevettek, mikor Katica halvány mosolya fölött elpirult a lány.
- Akkor megyek, szólok anyámnak – lökte el magát Katica a kerítéstől. -Este találkozunk! – köszönt még vissza, majd boldogan, szinte szökdécselve futott vissza a házba. Barna hajából kilógó szalagok csak lobogtak utána.
- Tetszik neki! – kiáltottak fel nevetve, majd elindultak vissza.
Bori a házuknál levált Annától, ezért Anna egyedül folytatta útját haza felé. Út közben fonata végéből kilógó piros szalaggal játszott és hangosan énekelte kedvenc dalát.