Egy év a faluban

6. rész

Anna jó kedve visszatértével a hetek is felgyorsultak. Napközben segített otthon, esténként pedig újra járt mulatságokba.
- Anna! - kiáltott Katica, amikor meglátta hosszú idő után először a csárdában. - De jó újra itt látni téged - szaladt oda hozzá.
- Katica! - borult Anna barátnője nyakába. Hiányzott neki a lány. De nem csak Katica, Bori is, ahogy a tánc és a csárda, sőt még a húga és az édesanyja is. Hisz mindenkivel olyan rég beszélgetett utoljára.
Alighogy elengedte Katicát, már fel is kérte az egyik legény Annát táncolni. Hosszú idő után most először táncolt, énekelt, kiabált, forgott és érezte jól magát. Szólt a zene, ott voltak körülötte a barátai és táncolt. Megállás nélkül táncolt. Idáig nem is érezte, mennyire hiányzik neki a tánc, de most, hogy táncolt, rájött, hogy soha többé nem akar szomorú lenni egy szerető miatt sem. Nem akar többé ilyen sokáig távol maradni a muzsikától, a tánctól, a barátaitól. Ez kellett neki. Erre rá kellett jönnie, de segítség kellett neki, hogy eszébe jusson, nincs egyedül. Mert soha nincs egyedül. Ha nem Koppány vagy Misi van mellette, akkor Bori, Katica, Zalán, a húga vagy a szülei. De soha nincs egyedül.
Augusztus közeledtével Anna egyre izgatottabb lett. Ugyanis augusztus a leányvásárt jelentette. Mivel Annának nem akadt kérője, a lánynak össze kellett szednie minden kelengyéjét, felpakolni a szekérre, és anyjával együtt kimenni a leányvásárra.
Anna édesanyja már az előtte lévő napokban elkezdett készülődni, ahogy Anna is. Aznap reggel anyja idegesen intézte a házimunkát, egyszerre több dologra is figyelt és próbálta kézben tartani a dolgokat.
- Nyugodjon meg, édesanyám! - lépett be Anna a konyhába reggel, majd mikor látta, hogy anyja a vizeskancsóból próbálna magának tejet önteni, kivette a kezéből. - Inkább üljön le egy kicsit, majd én megcsinálom a reggelit - mosolygott rá, majd az asztal felé biccentett a fejével.
- Jaj, Anna, ne most! Annyi dolgom van még - rázta a fejét, majd kiszaladt a konyhából.
Anna nevetett, majd kenyeret vágott, tejet öntött a poharakba, megterített. Az asszony pár perccel később, mikor Anna épp ment volna szólni, hogy kész a reggeli, berontott a konyhába.
- Hát te meg mit csinálsz édes lányom! - kiáltott fel. - Már rég készülődnöd kéne a vásárba - rázta az asszony a kezét a lány irányába.
- Édesanyám, üljön le reggelizni, kérem! - nézett rá Anna aggódva. - Hisz édesanyám szokta mindig mondani, hogy reggeli nélkül nem lehet jó munkát végezni. Hát akkor miért pont a vásár napján hagyjuk ki a reggelit?
Az asszony megállt elgondolkodni, majd bólintott és leült az asztalhoz. Anna elmosolyodott, és már szaladt is hátra a pajtához hívni apját és húgát reggelizni. Az imádság és a reggeli után Anna anyja azonnal elkezdte hajtani idősebb lányát, hogy menjen el megfürödni. Később felöltöztette a legdíszesebb és leggyönyörűbb ruhájába, szorosan befonta a szőke tincseket és a legszebb piros szalagot kötötte a végére, amit talált a házban, felpakoltak a szekérre, majd Anna szülei, a húga és őmaga felültek és elindultak a leányvásárnak és búcsúnak helyet adó hatalmas rét felé.
- Anna? - nézett rá Csenge nővérére, aki érdeklődve fordult oda a mellette ülő lányhoz. - Ha te férjhez mész, akkor nekem is kell? - Csenge szemébe egyaránt keveredett félelem és izgatottság.
- Igen, de majd csak később - nyugtatta meg Anna húgát gyorsan.
Nem sokkal később megérkeztek a mezőre, lepakoltak, ahol tudtak, majd Anna édesanyja úgy sürgött-forgott a lány körül, ahogy csak tudott, kisimította a lány díszes kötényét, leporolta a szoknyáját, megigazította a fonatát, újra megkötötte a szalagját. Anna gyönyörű volt.
- Bárcsak én is ilyen szép lennék! - nézett Csenge ámuldozva nővérére. - Ma biztos megkéri valaki a kezed, Anna - vigyorgott rá a leány.
- Ne légy láb alatt, Csenge! - szólt rá az asszony a lányára, mielőtt Anna megköszönhette volna húgának a bókokat. - Inkább keresd meg a Boriékat. Eredj! - Csengének nem kellett kétszer szólni. Szökdécselve indult el legjobb barátnője és annak nővérének keresésére. - Na, kész vagy - állt meg az asszony Anna előtt. - Gyönyörű vagy, lányom - mosolyodott el, ahogy végig nézett eladó lányán. Büszke volt rá, ez látszott a szemén, és Anna észre is vette. - Csak ne felejts el mosolyogni! - szólt rá szigorúan, mire Anna egy csodálatos, megnyerő mosolyt villantott. Anyja mosolyogva bólintott.
- Hát itt vannak a Csikósék is - kiáltott fel egy férfi, oldalán Tóth Misivel. - Micsoda nagyszerű hír - vigyorgott az öreg, majd fiára nézett.
Misi láttán Anna arcáról azonnal leolvadt a mosoly. A legény láthatóan nem akart a Csikós család közelében lenni, Annát pedig ez a tudat teljesen elszomorította. Lehajtott fejjel, komor tekintettel fürkészte a földet, míg anyja kedélyesen mosolygott a legényre és az apjára, akinek minden bizonnyal szándékában állt házassági ajánlatot tenni.
- Misi, miért nem kéred fel az Annát táncolni? - kérdezte a legény apja, majd mikor Misi ránézett, biccentett a fejével a táncoló tömeg irányába.
Anna anyja még nagyobb mosolyra húzta a száját. Pontosan jól tudta, hogy a két fiatal mit érez egymás iránt, remélte, hogy ezt Misi apja is tudja, és imádkozott azért, hogy meg tudjanak egyezni.
Misi kinyújtotta a kezét Anna felé, akinek nem volt más választása, mint elfogadni azt. Biztos volt benne, hogy az anyja meg fog egyezni Misi apjával. Ha ez a tánc rosszul sikerül, akkor hatalmas kiabálások és több napnyi sírás után tudná csak rávenni édesanyját, hogy gondolja át újra az eljegyzést. És ha össze kell házasodnia Misivel, úgy, hogy a legény nem akarja, akkor éveken át tartó szenvedést okozna mindkettőjüknek.
Anna megfogta Misi kezét, aki a táncolók felé kezdte vezetni. Ahogy odaértek, Misi azonnal megpörgette Annát, maga elé húzta, megfogta a hátát és elkezdtek táncolni és énekelni.
- Jaj, de bajos egy párnára feküdni, aki egymást nem igazán szereti. A párnának a két széle elszakad, a közepe tiszta újan megmarad - énekelte Anna a tömeggel együtt a népdalt, majd elgondolkodott a sorokon.
Mennyire igaz is volt az a versszak. Anna tele lett tőle félelemmel és szomorúsággal. Félt, hogy Misi talán már sosem fogja újra szeretni őt, hogy úgy fog kelleni leélniük egy teljes életet, hogy a legény soha nem bocsát meg neki és örökké haragudni fog rá. Félt, hogy sosem fogja tudni boldoggá tenni.
- Titkon nyílik, titkon hervad a rózsa, bárcsak soha se szerettelek volna. Hagytál volna békét a szerelemnek, jobb lett volna szegény árva szívemnek - énekelt Misi egy versszakot.
A legény is elgondolkodott a dalon. Vajon boldogabb lett volna, ha soha nem szeret bele Annába, vagy ha még azelőtt megkéri, hogy Anna Molnár Koppánnyal találkozik? Vajon Anna kiheverte már a csalódást, amit Koppány okozott neki? Tudta, hogy Anna mindig életvidám és mindig énekel, látta, milyen volt miután Koppány elvett mást, és ez fájt a fiúnak. Fájt neki látni, hogy Anna mennyire maga alatt van, mennyi szomorúsággal tölti el az, ami történt. Remélte, hogy Anna egyszer újra boldog lesz.
- Régi babám, ha meguntál szeretni, szabad néked más szeretőt keresni, adjon Isten szebbet, jobbat nálamnál, de énnekem csak olyat, mint te voltál - Anna felnézett a legényre, majd elmosolyodott, amikor látta, hogy Misi is énekel. A legény arcára is kiült egy homályos vigyor, amint a lányra nézett, majd megpörgette.
A zene felgyorsult, ahogy a fiatalok elkezdtek feloldódni egymás mellett. Misi elkezdett csapni, Anna forogni, majd újra összekapaszkodtak, együtt forogtak egy darabig. Anna ettől hangosan nevetni kezdett, a legény pedig mosolyogva nézte, ahogy a lány arca kivirul, haja és benne a gyönyörű pirosszalag kering körülöttük, szoknyája fellibben, végül még gyorsabban kezdtek forogni. Aztán az első hegedűs lehúzta a muzsikát. Misi utoljára megpörgette Annát, majd átkarolta a derekát és egy kicsit elemelte a földről.
- Köszönöm a táncot, Virágszálam! - súgta neki, miközben a lányt tartotta.
- Én is köszönöm! - mosolyodott el Anna.
Olyan régen hallotta már, ahogy Misi így szólítja, és olyan nagyon hiányzott már neki. Nem is tudta, mennyire, amíg meg nem hallotta. Végül Misi visszakísérte Annát anyjához és a kelengyéihez.
Másnap reggel Anna mosollyal az arcán ébredt. Tegnap, miután hazaértek a vásárból, anyja közölte Annával, hogy sikerült megállapodnia Misi apjával, és ma délután Misiék jönnek elkérni Anna kezét.
- Eredj Csengével a szobából! - hessegette ki délután lányait az asszony. Nem Anna volt az egyetlen, aki izgatottan várta Misit és annak keresztapját. Anna anyja pár percenként kinézett az ablakon, és mikor meglátta, hogy a legény, oldalán keresztapjával közeledik, azonnal elküldte lányait.
- Ne hallgatózz, Csenge! - szólt rá húgára Anna, mikor már a csukott ajtó mögött álltak és várták, hogy Annát kihívják.
- Ugyan, Anna! - fordult hátra a lány és az ágyon ülő nővérére nézett mosolyogva. - Tudom, hogy téged is érdekel, hogy mit beszélnek.
Anna szúrós tekintettel nézett Csengére. Húgának igaza volt, mindennél jobban hallani szerette volna, hogy a szülei mit beszélnek Misivel, de tudta, hogy gyerekes és illetlen lenne hallgatózni.
Éppen felállt és odalépett volna az ajtóhoz, mikor meghallotta anyja lépteit. Azonnal visszaült az ágyra, Csenge pedig fél pillanat alatt mellette termett. Ő is tudta, hogy nem szabad hallgatózni.
- Anna! - nyitott be a szobába a gazdasszony. - Gyere ki kérlek.
Anna izgatottan állt fel az ágyról, kisimította a szoknyáját és a kötényét, megigazította a fonatát, valamint a végére kötött szalagot, vett egy mély levegőt, aztán kilépett.
Misi szíve nagyot dobbant, mikor meglátta Annát. Ruhája tökéletesen és gyönyörűn állt a lányon, haja csodaszép fonatba volt fogva, végén pirosszalag, arca sugárzott az örömtől, látszott rajta, hogy alig bírja visszatartani a mosolyát. A legény annyira zavarba jött Anna látványától, hogy hirtelen el is felejtette, miért jött.
- Kérdezni szeretnél valamit Annától, igaz Misi? - segítette ki keresztapja a fiút, aki erre észbe kapott és megtalálta zavarában elvesztett hangját.
- Igaz. - bólintott, majd mosolyogva belekezdett és megkérte Virágszálának kezét.
Miután Anna szerényen elfogadta az ajánlatot, Misi keresztapja összecsapta kezét, közölte Anna szüleivel, hogy szombat este jönnek megbeszélni a részleteket, majd kiterelte Misit a házból és hazaindultak. Anna arcára ezután levakarhatatlan mosoly ült ki.
Péntek délután Misi megint átment Annáékhoz, de most csak Annát hívta ki beszélgetni, ahogy azt a szokás tartotta. A kapunál álltak ketten és csak beszélgettek és beszélgettek.
- Örülök, hogy édesapám odament hozzátok a vásárban - hozta fel Misi a két nappal ezelőtti leányvásárt.
- Én is örülök. - Anna arca teljesen kivörösödött, ezért fejét lehajtva, mosolyogva válaszolt Misinek. - Azt hittem, hogy egy örökkévalóságra megutáltál engem - nézett fel kis idővel később Anna.
- Ugyan Virágszálam! - nevetett fel Misi a lány képtelen gondolatán. - Nem tudok én olyat tenni veled. Még akkor se, ha a Molnár Koppány téged kér meg. De azért örülök, hogy nem látta be, hogy te vagy a legszebb leány kerek e világon - mosolygott rá Annára, aki szégyenében újra lefelé pillantott. - Na mennem kell Virágszálam, de hamarosan találkozunk.
Szombat este Anna keresztszülei még Misi családja előtt átjöttek, hogy Anna keresztanyja tudjon segíteni Anna anyjának vacsorát csinálni. Később Anna anyja elküldte Csengét otthonról, majd nem sokkal ezután megérkezett Misi a szüleivel és keresztszüleivel. Elfogyasztották a vacsorát, majd megegyeztek az esküvő részleteiről, a hozományról, az örökségelosztásáról.
Még éppen beszélgettek, amikor az utcára néző ablak alatt kiabálás hallatszott, majd Misi felismerte Zalán hangját.
- Na akkor, egy, kettő, három! - kiáltotta Zalán, aztán pár legény társaságában szerenádot adtak a párnak, jószerencsét és boldogságot kívánva nekik.
Vasárnap templomba mentek, ahol megtörtént az első bejelentés. A második bejelentés napján Annának és Misinek elkellett mennie minden rokonhoz, ismerőshöz, mindenkihez, akit szerettek volna, hogy ott legyen a lakodalmon, és személyesen meghívták őket. Anna és Misi ugyanannyi embert hívtak meg, mindig az beszélt, akinek a vendégénél voltak. Ezen a napon kérték fel vőfélynek Misi egyik unokafivérét, Boldizsárt, illetve nyoszolyólánynak Anna nagynénjének a lányát, Pankát. A nap végére Misi már alig állt a lábán, hisz mindenki beinvitálta őket egy italra.
Az esküvő előtti napokban Annáék háza teljesen felfordult. Anna anyja, a rokonság gazdasszonyai és a közelebbi barátok asszonyai segítettek a sütés-főzésben egy szakácsnőnek. Anna örült a felfordulásnak, élvezte, hogy folyton történik valami, arról nem is beszélve, hogy Katica is asszony volt már, ezért ő is átjött, egyik nap pedig még Bori is segített.
- Anna! - ölelte meg Bori aznap barátnőjét. - Mondtam én, hogy a Misi szerelmes beléd. A szerelem pedig nem múlik el egy Molnár Koppány miatt - nevetett Bori.
- Na de Bori - lépett melléjük Katica. - Nem te voltál az egyetlen, aki ezt mondta - nézett rá rosszallóan.
- Hát, igazatok volt - mosolyodott el a szőke, miközben arca színe halványvörösre váltott. - De hát Katica! - kiáltott fel Anna, majd az említett barna lány felé fordult. - Hogy van a kismama? - kérdezte a gyermekre utalva, akit Katica a szíve alatt hordott.
- Fáradtan - sóhajtott nagyot Katica, hangot adva válaszának.
Az egyetlen ok, amiért Katicát és Borit nem fogta vissza a szakácsnő munkára, az Anna volt. Az arának az esküvő előtti napokban nem kell segíteni, hisz most minden róla és Misiről szól, így Katica és Bori nyugodtan nevetgélhettek és beszélgethettek a menyasszonnyal.