Egy év a faluban

Epilógus

Napokkal később Anna a tornácon ült és varrt, amikor Bori odaért a kapuhoz.
- Anna! - kiáltott oda neki a lány, mire a szőke felnézett, elmosolyodott, letette a munkáját és odament barátnőjéhez.
- Bori! De jó látni téged - lépett ki a kapun. - Mi a baj, Bori? - nézett aggódva a barna szemekbe.
- Otthonról jövök - kezdett bele -, muszáj volt eljönnöm. Katica nincs otthon, de nem tudok mit tenni.
- Bori, mi történt? - kérdezte értetlenül Anna, mikor meglátta Bori szemében gyűlő könnyeket.
- Nem rég ment el tőlünk, de Anna, én nem tehetem - nézett fel Bori Annára, aki még mindig értetlenül állt vele szemben. - Nem mehetek hozzá.
- Kihez nem mehetsz hozzá? - próbálta beszédre bírni a lányt
- Hát a Szabó Elődhöz! - kiáltott fel Bori, majd letérdelt a porban és zokogni kezdett.
Anna leguggolt barátnője mellé, és hátát simogatva próbálta megnyugtatni.
- Én kérleltem édesanyámat - nézett fel Bori még mindig sírva. - Könyörögtem neki és édesapámnak, hogy gondolják át újra. De nem hajlandóak. Eldöntötték, és nem érdekli őket, hogy mennyire sírok, hogy mennyit könyörgök, hogy mennyire nem akarok hozzá menni, hogy nem szeretem őt. Nem fogják meggondolni magukat - rázta a fejét. Barna fonatából a kiszökött tincsek vizes arcára tapadtak, a szalagja majdnem kiesett a hajából, arca kipirosodott. Anna felismerte ezt a tekintetet, mert egyszer már átélte. A reménytelenség, a kétségbeesés és mérhetetlen mennyiségű szomorúság tekintete. - Anna, segíts nekem! Kérlek. Könyörögve kérlek Anna, tégy valamit.
- Sajnálom Bori! - ingatta meg a fejét a szőke lány. Nem tehetett semmit.
- Kérlek Anna! - könyörgött tovább, mire Anna megfogta a könyökét és felhúzta, hogy újra álljanak.
- Gyere, sétáljunk egyet - karolt bele a lányba, majd elindult a falu vége felé.
Bori egy szót sem szólt, így Anna, hogy enyhítse a csendet és talán kicsit Bori fájdalmát is, énekelni kezdett.
- Nézd, ott van Katica - kiáltott fel Anna, mire Bori a harmadik barátnőjük felé kapta a fejét. Katica épp feléjük tartott, majd mikor odaért, belekarolt Bori másik kezébe, és tovább indult velük.
Mikor kiértek a faluból a rét felé indultak. Időközben sikerült Borival elfeledtetni bánatát, így mikor elérték a mezőt, az három gyönyörű, fiatal, hangosan kacarászó és éneklő leánnyal találkozott.
Jó darabig kint voltak és beszélgettek, mikor pedig visszaértek a faluba, minden házból kinéztek a három hangos barátnőre.
Pár héttel később Anna és Misi vacsora után még kiültek a tornácra beszélgetni. Az idő hamar lehűlt, így a férj már épp felállt és indult be, mikor még visszanézett a feleségére.
- Meg fogsz fázni, Virágszálam - mondta kedvesen. - Nem jössz be inkább? - kérdezte aggódva.
- Lassan itt a tél - súgta magának halkan Anna.
Gondolataiban végigjárta újra az elmúlt egy évet, minden élményt, minden emléket felidézett magában. A mulatságot, ahol megismerte Molnár Koppányt, élete első nagy bánatát, Katica lakodalmát, a húsvéti tojásfestést és locsolást, a magányos nyarat, a napot, amikor Zalánnak sikerült visszahoznia Anna boldogságát, a leányvásárt, ahol Misivel újra megismerték egymást, élete legfontosabb napját, és a napot, mikor egy csodás fél év után Bori újra ráébresztette, hogy az ember nem mindig kaphat meg mindent. Végül egy hideg fuvallat borzongatta meg.
- Gyere, Virágszálam! - guggolt le Misi szerelme elé, majd megfogta a lány könyökét és felsegítette. - Menjünk be!