Egy év a faluban

5. rész

Következő héten Anna épp a pajtában dolgozott anyja helyett, akinek kenyeret kellett sütnie, amikor kiabálást hallott előröl. Bori húgának, Julcsinak hangja teljesen elnyomta a tyúkokat. Eleinte nem foglalkozott vele, de Julcsi kitartóan kiabált Csengéért. Végül előre ment Julcsihoz.
- Szia Anna! - köszönt neki a barna hajú, barna szemű lányka. - A Csenge nincs itthon? - kérdezte felhúzva magát a kerítésre, hogy belásson a tornácra.
- Nincs. A földön segít épp - mutatott a szántóföldek irányába. - Ha hazaért, megmondom neki, hogy kerested.
- Rendben, köszönöm - ugrott le a kerítésről, aztán már kezdett is szaladni.
Anna csak mosolygott a lány után, aki azonban megtorpant és visszasétált a kerítéshez.
- Anna! - kiabált be újra, majd mikor Anna ránézett kicsit szomorkásan folytatta. - A Bori ma keresni fog téged.
- Mondd meg neki, hogy segítek még itthon és átmegyek hozzátok - felelte Anna, mire Julcsi bólintott és újra elindult, de már nem szaladva meg szökdécselve.
Anna vállat vont a történtek felett, majd visszament az ólba befejezni a tyúkok etetését és a tojások összeszedését. Miután végzett még bement a házba megnézni, hogy édesanyjának kell-e segítség.
- Baj van, Anna? - kérdezte anyja, amikor Anna már a harmadik perce épphogy csak hozzá ért a kenyér tésztájához.
- Csak elgondolkodtam - rázta meg fejét Anna, és újra erősen kezdte gyúrni a tésztát.
- És min gondolkodtál el? - kérdezte anyja, miközben Anna egyik szoknyáját hajtotta össze a vasalás után. - Csak nem azon a Koppány legényen? - kérdezte mosolyogva. - Kedvesnek tűnik.
- Ugyan édesanyám! - nevetett fel Anna. - A Koppány már hetek óta nem is járt erre - rázta meg szomorúan a fejét.
- Hát akkor min gondolkodtál? - kérdezte meg újra.
- Ma itt járt a Julcsi - mesélte Anna.
- A Takács Julcsi? - emelte fel fejét gondolkodva. - Biztos a Csengét kereste - tévedt vissza tekintete újra a ruhákra.
- Igen - helyeselt. - Őt kereste, de utána olyan furcsa volt - vonta meg a vállát. - Mondta, hogy a Bori majd beszélni akar velem, aztán meg elszomorodott, pedig előtte szökdécselve indult haza.
- Talán csak a Katica lett beteg, és azt akarja mondani - nyugtatta meg lányát az asszony.
- Remélem, igaza van édesanyámnak - mosolyodott el Anna kissé megkönnyebbülve, aztán befejezte a kenyértészta gyúrását.
- Na menj a Borihoz, majd én befejezem - hessegette el Annát anyja. - Úgyis már csak ki kell sütni.
- Köszönöm édesanyám - mosolygott rá hálásan a leány, azzal megtörölte kezét a kötényébe, menetközben levette azt, a szobájában felkötött egy másikat, és már indult is Boriékhoz.
Annának szokásává vált sétálás közben is énekelni, így hát amint kilépett a kapun azonnal belekezdett a kedvenc dalába, amit egészen barátnője kapujáig énekelt.
- Katica! - kiáltott fel, mikor meglátta a lányt a tornácon ülni. Katica felnézett aztán mosolyogva odasétált a kerítéshez.
- Szia Anna! A Borihoz jöttél? - kérdezte azonnal. Anna csak bólintott. - Akkor szólok neki - azzal már hátat is fordított Annának és bement a házba. Bár kicsit szeretett volna Katicával is beszélgetni, nem haragudott meg rá, hisz biztos sok dolga van még. Elvégre már gazdasszony a barátnője.
- Anna! - köszönt neki Bori, aztán kijött a kapun, belekarolt barátnőjébe és elindult az utcán.
- A Julcsi mondta, hogy beszélni szeretnél - kezdte Anna.
- Igen, megüzente, hogy majd jössz - válaszolta Bori.
Annának azonnal feltűnt milyen szűkszavú a barátnője. Bori, aki szinte mindig beszél, most alig mond valamit.
- És miről szeretnél beszélni? - kérdezte a szőke, mire Bori egy mély levegőt vett.
- Ma itt járt a Zalán - kezdett bele nehézkesen. - Mesélte, hogy a hétvégén látogatóban volt a húgánál a szomszéd faluban.
- Az jó - vidult fel Anna. - És hogy van a húga? - kérdezte.
- Azt mondta jól, de most nem az a fontos - rázta meg a fejét. - Hanem az, hogy a húga mesélte neki, hogy lakodalom lesz a faluban.
- És emiatt te szomorú vagy? - kérdezte. - Hisz nem a Zalán lakodalma lesz. Akkor miért aggódsz? - nézett rá furcsán Anna.
- Hát azért aggódom, mert a Molnár Koppány lakodalma lesz - bökte ki végül Bori.
Anna megállt. A lába nem akart mozdulni. Nem akarta elhinni, amit barátnője mond. Nem tudta elképzelni, hogy Molnár Koppánynak lakodalma lesz. Megrázta a fejét, aztán újra belekarolt Boriba és tovább indultak.
- A Zalán sógorának a húgát kérte meg - magyarázta Bori. - Vasárnap lesz a második bejelentés. - Bori ezután hallgatott, ahogy Anna is. - Jól vagy, Anna? - kérdezte meg kisebb szünet után.
- Egyébként sem szerettem volna elmenni a faluból - vonta meg Anna a vállát.
Nem akarta, hogy Bori tudja, hogy egy szerető miatt, egy Molnár Koppány miatt szomorú. Pedig nagyon is az volt. Megszakadt a szíve.
- Sajnálom Anna - simította meg Bori barátnője karját.
- Ne sajnáld! - rázta meg a fejét szomorkásan Anna. - Hisz nem a te hibád. És édesanyám mindig azt mondja, hogy a hírnökre nem szabad haragudni. Sosem a hírnők hibája az, ami történt - magyarázta.
Kicsit még sétálgattak, de csak csendben telt az útjuk. Bori azon gondolkodott, vajon hogyan tudná felvidítani Annát, Anna pedig azon, vajon meddig lesz szomorú Koppány miatt.
Végül visszaértek Boriékhoz. Anna illedelmesen elköszönt Boritól, intett Katicának, aki még mindig a tornácon üldögélt és dolgozott, majd elindult haza. Otthon biztosan talál majd valami munkát, ami eltereli a gondolatait.
Anyját a pajtában találta meg. Épp a tyúkok alól vett el pár tojást. Mikor meghallotta Annát a pajta ajtajában, azonnal felkapta a fejét.
- Anna. Etesd meg a tyúkokat! - szólt oda neki, majd folytatta a tojásszedést. Anna bólintott, majd felemelte a kukoricás vödröt és elkezdett kiszórni egy marékkal. Ahogy hátra felé ment, véletlenül belerúgott a másik vödörbe, ami nagy zörgéssel kiborult, tartalma pedig szétszóródott a pajta talaján. - Anna! - kiáltott fel édesanyja. - Mi van veled? - kérdezte. Hangjából Anna tudta, hogy anyja most bizony ideges lett. Megértette, hisz segítség helyett, csak még több munkát csinált. - Nem tudom, mit mondott neked a Bori, de eredj innen! - intett a kezével. - Akkor gyere vissza, ha már tudsz figyelni a munkára, és segítség leszel, nem pedig teher.
- Sajnálom édesanyám - tette le a vödröt Anna. Mielőtt elment volna fel akart seperni. Már kezében volt a seprű, amikor anyja rászólt.
- Tedd le azt a seprűt! Még a végén a másik vödröt is felborítod. - Anna szomorúan tette vissza a helyére az eszközt, majd lehajtott fejjel lépett ki a pajtából.
Mikor kilépett a kapun, azonnal szaladni kezdett. Végig futott a falun, egészen addig le sem lassított, amíg el nem hagyta azt. Az sem érdekelte, hogy Boriék háza mellett elhaladva Katica utána kiabált.
A falu melletti mezőig futott. Fonatából néhány szőke tincs kiszökött, szalagja majdnem kiesett a hajából, arca kipirosodott a futástól és a sírástól, szoknyája szegélye felgyűrődött, köténye pedig olyan ráncosan terült szét rajta, mintha évekig nem lett volna kivasalva.
A tisztás szélénél megállt, majd miután kifújta magát, elindult a mező közepe felé. Mikor könnyei már nem patakokban folytak, elkezdett énekelni.
- Jaj, de sokat jártam fáradtan, mikor házasodni akartam. Nem találtam kedvemre valót, csak az a szeretőm, aki volt. - Az utolsó két sort megismételte. Lassan énekelt, de hangosan, hangja teljesen betöltötte a mezőt. Tett pár lépést, vett egy mély levegőt, majd folytatta. - Erre gyere, erre nincsen sár. Az ajtómon nincsen semmi zár. Az ajtómon van egy fakilincs, jaj, Istenem még szeretőm sincs. - Az utolsó két sort most is megismételte, majd kezdte a következő versszakot. - Téged látlak minden álmomban, álmom után minden dolgomban. Ha sóhajtok érted a panasz, ha örülök érted vagyon az. - Az ismétlés végére elérte a tisztás melletti erdőt. Meg sem állt, azonnal indult az erdő mélye felé, ahogy folytatta az éneklést. - Akkor szép az erdő, mikor zöld, mikor a vadgalamb benne költ. Olyan a vadgalamb, mint a lány, sírva sétál a párja után.
Miután megismételte az utolsó sorokat, neki dőlt egy fának. Énekelt volna tovább, de torka elszorult, tekintete újra fátyolos lett. Ahogy könnye folyt végig arcán, úgy csúszott le a fatövébe ő is. Lábait átkarolta, fejét a térdére hajtotta és csak ült. Hallgatta a madarakat, a szél zúgását, a tücskök ciripelését. Egészen sötétedésig ott maradt.
Mikor már lement a nap, úgy döntött ideje hazamenni. Felállt, megigazította szoknyáját és kötényét, leporolta magát, majd elindult ki az erdőből, ki a mezőről, a falu felé. Út közben nem énekelt, nem piszkálta szalagját, nem futott, nem szökdécselt. Csak csöndben, gépiesen haladt előre, egészen hazáig.
- Mit mondott a Bori, Anna? - kérdezte édesanyja, amikor a lány hazaért. Bement a konyhába a családjához.
- Gyere ide! - nyújtotta ki karját Anna édesapja. Anna odalépett, mire apja az ölébe ültette és átkarolta. A lánynak erre volt szüksége, az édesapja közelségére, védelmére és vigaszára.
- Mi a baj, Anna? - kérdezte újra az asszony. Anna lehajtott fejjel ült, majd miután egy újabb könnycsepp hagyta el szemét, válaszolt.
- A Molnár Koppány - felelte.
- Menj lefeküdni! Holnap jobban leszel - mondta Anna édesanyja. Hangja nem tűrt ellenmondást, ezért Anna csak felállt és elment aludni.
Édesanyjának most az egyszer nem volt igaza. Anna nem lett jobban másnap, se harmadnap, se következő héten.
A tavasz elteltével a nyár is lassan telt. Anna nem szívesen ment mulatságokba, így Bori legtöbbször csak egyedül ment, hacsak nem Katica és Levente is vele mentek. Annának csöndben teltek a napjai. Szótlanul segített otthon, se édesanyjával, se Csengével, se Boriékkal nem beszélgetett, vagy csak alig.
Ha ki is ment a házból, csak Boriékig jutott. Odafelé menet bárkivel futott össze, nem állt meg beszélgetni. Talán csak egy emberrel lett volna szívesen, de Misi szinte tudomást sem vett Annáról. Elment mellette, amikor az úton épp összetalálkoztak volna.
Egyik nap Anna Katicához és Borihoz tartott, amikor Zalán jött vele szembe. A legény nagy mosollyal az arcán nézett rá a lányra.
- Szia Anna! - köszönt neki, mikor egymás mellé értek. - Milyen régen láttalak. Nem jársz mostanában mulatságokba - nevetett. Anna csak megrázta a fejét. - Csak nem szomorkodsz még mindig a Molnár Koppány miatt? - kérdezte elkomorodva. Mikor Anna nem válaszolt, Zalán tudta, hogy eltalálta. - A Boriékhoz mész? - a lány bólintott, mire Zalán menetirányt váltott és elindult Anna mellett a szerelme irányába. - Tudod Anna - kezdett bele a legény pár lépés után, a lány pedig érdeklődve emelte rá a pillantását -, a Misi meg én nagyon sok mindenben különbözünk, de három dologban hasonlítunk. Az első, hogy mindkettőnknek van szeretője. Az enyém a Bori, a Misié pedig az ő kis Virágszála. - Anna erre elmosolyodott és lehajtotta a fejét. - A második, hogy mindketten meg akartuk kérni az említett leányokat. És a harmadik, hogy mindketten pórul jártunk.
- De hát hogy? - kapta fel Anna a fejét a nála egy fejjel magasabb legényre. - Te elkérted a Bori kezét? - tátotta el a száját a lány. Hangja furán csengett a fülében, hisz olyan régen beszélt, hogy már el is felejtette hogyan hagnzik.
Anna fejében most fordult meg, hogy mennyi mindenről nem hallott, amíg senkivel sem beszélt. Borit elkérték, Katica várandós, és a húgának, Csengének is új legény tetszett meg.
- Ne lelkesedj, Csikós Anna! - legyintett a kezével Zalán. - Az anyja elküldött - hajtotta le a fejét. Anna is követte a példát, majd pár lépés után felnézett Zalánra, elmosolyodott, belekarolt, majd beszélni kezdett.
- Hát Kovács Zalán. Ez a mi szerencsénk - vonta meg a vállát. - De legalább még jó sokáig azzal táncolunk, akivel csak akarunk - vigyorodott el. Őszintén.
- Nocsak, nocsak! - állt meg Zalán Anna mosolyát látva. - Valaki újra vidám. És táncról és mulatságról beszél - nevetett fel Zalán is, majd a lány után ment, és tovább mentek Boriék irányába. - Mi történt, édes Anna, hogy ilyen jó kedved lett hirtelen?
- Hát kedves Zalán, csak eszembe juttatta egy jó barát, hogy nem vagyok egyedül - mosolygott még jobban a lány.