Egy év a faluban

2. rész

- Na? – kérdezte Anna anyja a konyhában, mikor Anna hazaért. – Mit szólt apád?
- Elengedett – mosolygott és segített anyjának krumplit szelni. – Azóta már a Katicánál meg a Borinál is jártam. Ők is jönnek este – mesélte.
- Miért olyan nagy dolog most ez a mulatság? – érdeklődte az anyja. – Hisz minden héten van valami mulatság abban a csárdában.
- Mert most a szomszéd falu zenekara fog muzsikálni – magyarázta Anna anyjának, aki egy pillanatra felnézett lányára, de tekintete szinte azonnal újra a krumplira és a kezében tartott késre siklott.
- A szomszéd falu? – nevetett fel. – Én is egy ilyen mulatságon ismertem meg az apádat – kezdte el mesélni lányának. A felszelt krumplik csak gyűltek a történet közben. – A szomszéd faluból jöttek a legények meg a lányok. Akkoriban még én voltam a legszebb a faluban.
- Most is édesanyám az – nyugtatta meg Anna mosolyogva anyját, mire az csak legyintett.
- Szebb voltam, mint most te. Minden legény velem akart táncolni, de én csak egy emberrel – mesélte tovább. Anna mosolyogva hallgatta anyja történetét.
- Édesapámmal? – kérdezte Anna izgatottan. Kezében megállt a kés, és csillogó szemmel nézett anyja felé.
- Dehogyis! – kiáltotta el magát az asszony nevetve. Anna meglepődve fordult vissza a burgonya szeléshez és várta a történet további részeit. – A legjobb barátjával. Egyszer táncoltunk, utána mutatott be édesapádnak. Utána már csak vele táncoltam – az asszony az emléken mosolyogni kezdett. Anna csodálva nézett anyjára. Remélte, egyszer majd ő is szeretni fog valakit annyira, mint édesanyja az édesapját. – Utána pár héttel kért el az édesapámtól. Nyugodjék békében!
- Nyugodjék békében! – mondta Anna is elhunyt nagyapját említve. Anna édesanyja most először mesélt róla, hogyan ismerkedett meg édesapjával. A történettől még izgatottabban várta az esti mulatságot.
- Egyébként nagyon szerettünk táncolni édesapáddal – mesélte tovább az asszony. – Minden mulatságban ott voltunk és megállás nélkül táncoltunk, amíg csak a lábunk bírta. – Az asszony kezébe vette a következő krumplit és mosolyogva kezdte el felszelni. – A legtöbb leány irigy volt rám, a legtöbb legény meg irigy volt édesapádra, amiért úgy táncoltunk.
- Édesanyámék nem jönnek a mulatságba? – kérdezte Anna felnézve és remélve, hogy anyja igent mond, így láthatja őket újra táncolni, hisz olyan régen látta már őket mulatságban. – Táncolhatnának megint.
- Jaj, Anna! – legyintett az asszony. – Inkább menj és mosakodj meg! – hessegette leányát. – Gyorsabban jön az este, mint gondolná az ember.
Anna anyjának igaza volt. A leánynak alig volt ideje mosakodni és felöltözni, máris kezdődött a mulatság. Csenge, Anna húga, fonta be haját. Végére pirosszalagot kötöttek. Felső, díszes szoknyája alá két alsószoknyát húzott. Kötényét szépen kivasalta, majd miután felhúzta kisimította magán, egy ránc sem volt rajta. Piros mellénye tökéletesen illett rá. Édesanyja és nagyanyja nagyon jó munkát végeztek, mikor megvarrták neki a ruhát. Édesanyja sokszor mesélte neki, hogy amíg áldott állapotban volt Annával, minden nap visszament édesanyjához és együtt varrták meg Anna ruháit. Aztán mikor kiderült, hogy Annának lesz egy húga, már ott ült édesanyja és keresztanyja mellett, amikor varrt.
- Kész – kiáltott fel Csenge, mikor megkötötte a szalagot. – Gyönyörű vagy, Anna! – dicsérte meg nővérét a leány. – Bárcsak én is ilyen szép lennék – sóhajtott mosolyogva Csenge, mikor Anna szembefordult vele.
- Te is ilyen gyönyörű leszel, miután befontam a tiédet – állt fel Anna a székből és leültette testvérét. Csenge még csak tizenkettő volt, de máris olyan szép, mint Anna. Az idősebbik testvér mosolyogva fonta be a szőke tincseket, majd kötötte rá a fehér szalagot. – Eddig is gyönyörű voltál, Csenge, de most még szebb vagy – simította meg húga vállát Anna, mikor elkészült. – De azért nekem is hagyj legényt, akivel táncolhatok, rendben? – nevetett Anna, mire Csenge is elmosolyodott.
- Rendben. Köszönöm, hogy befontad a hajam – pattant fel Csenge izgatottan. – A csárdában találkozunk – és már futott is ki az ajtón. Anna megesküdött volna rá, hogy fogadóig futni fog.
- Édesanyám – nézett be a konyhába, mielőtt elment. – Akkor jönnek majd édesapámmal? – kérdezte. Édesanyja már épp leintette volna leányát, amikor Anna édesapja, aki az asztalnál ült felkiáltott.
- Persze, hogy megyünk – nézett rá feleségére. – Milyen okos lányunk van nekünk, Anna – bökött a lánya felé. – Eszembe nem jutott volna, hogy megyek, de ez egy nagyon is jó ötlet.
- Ne szórakozz Sándor! – fordult férje felé az asszony. – Persze, hogy okos lányunk van. Biztos, hogy az anyjától örökölte, ugyanis nekem eszembe jutott, hogy menjünk – mondta, majd rámosolygott Annára. – Na de menj. Táncolj minél többet!
- Anna! – hallotta Bori és Katica hangját, pont, mikor anyja elküldte. – Anna! – kiáltották újra. Majd újra és újra miközben hangosan kacarásztak valamin.
- Érezd jól magad! – intett apja. Anna már szaladt is, mikor édesanyja utána kiáltott.
- A kendőd, lányom! – Anna visszasietett, felkapta az asztalról a keszkenőt, pirulva elmosolyodott, aztán újra szaladni kezdett.
- Anna! – kiabálták nevetve a kapu előtt álló leányok. – Na végre! Azt hittük már nem is vagy itthon – ingatta fejét Katica.
- Már kezdtem azt hinni, elmentél nélkülünk – mondta Bori igazat adva Katicának.
- Hát tennék én olyat? – kérdezte szívére szorított kézzel Anna. – Menjünk – nyitotta ki a kaput Anna, majd összekarolva elindultak a csárda felé.
Útközben nevetgéltek, énekeltek és beszélgettek. A fogadó utcájába fordulva szinte a fél faluval találkoztak, a zene pedig már hangosan szűrődött ki az épületből. A három leány izgatottan mentek előre, mikor Levente, Bori bátyja, és annak barátai elrohantak mellettük.
- Szép Virágszálam! – fordult hátra egyikőjük. – Anna, ugye az első táncot nekem adod ma este? – kérdezte hátrafelé lépdelve a legény.
- Kérj fel Misi, te elsőnek és akkor talán igen – válaszolta pimaszul mosolyogva a leány. Misi elnevette magát, majd visszafordult és futott tovább.
Bori és Katica visszafojtott vigyorral néztek a fiúk után, majd mikor biztosak voltak benne, hogy már nem hallják őket, hangosan felnevettek.
- Ne nevessetek már! – szólt rájuk Anna pironkodva. – Még az ablakból is titeket néz mindenki – pillantott körbe.
- Hát nézzenek csak! – komolyodott el Katica arca és Annára nézett.
- Pontosan – hajolt előrébb Bori, hogy ő is Annát nézhesse. – Legalább látják, hogy a Tóth Misi szerelmes! – kiáltotta, majd Katicával újra nevetni kezdtek.
- Jaj, hagyjátok már abba! – csapott Anna a kendőjével feléjük. – A Misi nem szerelmes, csak szeret velem táncolni.
- A legények csak azokkal szeretnek táncolni, akikbe szerelmesek – emelte fel ujját Katica komoly arccal.
- Akkor a Levente biztos csak veled fog táncolni – vigyorodott el Anna. Most pedig rajta és Borin volt a hangos kacaj sora, Katicán pedig a piruló mosoly.
- És akkor a Borival ki fog táncolni? – kérdezte Katica. Erre mindhárman elhallgattak és tanakodni kezdtek, majd mintha egyszerre mindnyájan megvilágosodtak volna, elmosolyodtak és felkiáltottak:
- Hát a Kovács Zalán! – nevetve indultak tovább.