𝗣𝗿𝗼𝗺𝗶𝘀𝗲 𝗠𝗲 [Eren x Reader FF]

①⑥.

Mióta elpusztítottuk azt a dögöt, azóta egy időre sikerült nyugalomra lelnünk. Később, mint kiderült, Christa, vagyis most már inkább Historia a trónörökös, így szinte mindannyiunk izgatottan várta a koronázást. Ez idő alatt természetesen megosztottuk a többiekkel is, hogy én és Eren most már hivatalosan is kapcsolatban vagyunk.

Mai nap folyamán viszonylag korán keltem, képtelen voltam tovább aludni. Mint valami energiabomba, úgy ugrottam ki az ágyból. Boldog voltam, már csak azért is, mert ma ismét semmi szükség nem volt az egyenruhára.

Nagy vigyorral az arcomon léptem ki az ajtón, és cikáztam végig a szóbáktól hemzsegő folyosón. Az étkezőbe érve támadt egy furcsa ötletem. Mégpedig, hogy én ma bizony teát fogok inni. Mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen lehet annak az íze, amit a hadnagy szinte folyton iszik. Boldogan álltam neki az ital elkészítésének, teljes egymagam. Jó korán lehet, ha még senki nincsen rajtam kívül fent. Mikor kész lettem a finomnak tűnő löttyel, felbátorodtam, és úgy döntöttem, hogy akkor már tényleg meg is kóstolom. Számhoz emeltem a bögrét, majd óvatosan belekortyoltam. Jobban megízleltem a forró folyadékot, és ekkor tudatosult bennem, hogy ez borzalmas. Nem lehet ennél jobban szépíteni, szó szerint borzalmas. Undorodó arckifejezéssel helyeztem le az asztalra a szinte még teli bögrét.

Most mit kezdjek vele? Ki önteni nem akarom, az mégis csak pazarlás lenne. Talán, ha oda adnám a hadnagynak...De ha meg megtudja, hogy már bele ittam, szó szerint kitekeri a nyakam. Csavaros gondolatmenetemből Eren álmos hangja ragadott ki.

- Te mit csinálsz itt? Ráadásul ilyen korán. – ásította el mondata végét, majd kócos haját kezdte el igazgatni. Végül úgy döntött, helyet foglal, de komás állapotának hála a szék mellé ült. Saját szerencsétlenségét csak egy morgással díjazta, mire én halkan kuncogni kezdtem.

- Ne nevess, ez nem vicces. – tápászkodott fel nagy nehezen a földről és végre sikerült normálisan leülnie a székre.

- Pedig szerintem az. – húztam huncut mosolyra ajkaim, majd a fiú mellé ültem.

- Egyébként, mit kotyvasztottál te ide? – hajolt a bögre fölé, hogy jobban szemügyre vehesse a tartalmát. Értetlenül pillantott rám, mikor realizálta, hogy mégis mi is van a bögrében.

- Te minek csináltál teát? – fordult felém, tarkóját vakargatva.

- Gondoltam megkóstolom milyen, amit a hadnagy szokott inni, de ez valami kegyetlen. – nyújtottam ki undorodva nyelvem – És nem tudom, hogy oda adjam e a hadnagynak, de csak mert már bele ittam.

- Add neki oda, hátha felfordul tőle. – emelte magasba mutatóujját, mire válaszképpen csak homlokon vágtam saját magam.

- Nem meg mérgeztem, csak bele ittam – förmedtem rá a mellettem ülőre, ki csak bocsánat kérően átölelt.

Egy hosszú sóhajt eresztettem ki ajkaim közül, végül pedig az engem átölelő hátát kezdtem el simogatni. Idővel a még szintén félig kómás Armin lépett be a helyiségbe. Szemeit dörzsölgetve pillantott ránk, majd foglalt helyet velünk szemben.

- Ti már fent is vagytok? – kérdezte, feje tetejét vakargatva.

- Igen, de úgy látom, hogy te is. – pillantottam rá, mire a szőke csak halvány mosolyra húzta ajkait – Tényleg, Armin te tudod, hogy mikor koronázzák meg Christát? Vagyis, Historiát. – javítottam ki magam gyorsan.

- Időre pontosan nem tudom, de azt hiszem, hogy ma. – simogatta meg gondolkodóan állát.

- [T/N], és nekünk mikor lesz az esküvőnk? – fordult felém Eren, csillogó szemekkel.

- Mivan?! Nem rég jöttünk össze, te bolond vagy??? – csattantam fel zavaromban, enyhén vöröses pírral arcomon.

- Jaj, nyugi, nem gondoltam komolyan – emelte fel maga elé két kezét, védekezés gyanánt. Felfújt arccal fogtam meg fülét és húzogattam meg.

Unalmas percek következtek, miközben vártunk arra, hogy mindenki felkeljen. Kénytelenek voltunk órákat elbeszélgetni konkrétan a semmiről. Meglepetésemre közbe jött egy olyan téma, amiről eszembe jutott, hogy vajon mi is lehet Reinerrel és a kis haverjával. Elvégre ők még mindig szabadlábon vannak, csak a falakon kívül. Érdekes gondolatmenetemet végül megosztottam a fiúkkal is, kik mind a ketten csak elgondolkodó pillantásokkal díjaztak.

- Szerintem ők lesznek a következők, akik ismét nagyobb problémát fognak jelenteni... - sütötte le tekintetét a talajra. Idővel pedig rám csúsztatta tengerkék íriszeit – De ha esetleg álmodsz ezzel kapcsolatban valamit, [T/N], azonnal szólj. – folytatta, mire én csak bólintottam egyet.

- Tényleg, azóta voltak álmaid? – hajolt közelebb hozzám Eren felvont szemöldökkel.

- Nem igazán... – ráztam meg fejemet – De szerintem hamarosan, a koronázást követően megint elfognak kezdődni azok a kegyetlen rémálmok.

- Miből gondolod? – pillantott rám Armin, mire csak hanyagul megvontam vállaim.

- Megérzés.

- Akkor majd velem alszol. Mit szólsz hozzá? – húzta huncut vigyorra ajkait a mellettem ülő.

- Perverz állat. – boxoltam vállába szórakozottan, mire a fiú csak kiakadt tekintettel nézett rám.

- De én ezt most nem is azért mondtam. – biggyesztette le ajkait.

- Jólvan na, értem én. – böktem oldalba, majd ismét néma csönd telepedett körénk. Lassacskán a témánk is kezdett elfogyni, így már csak csöndben vártuk, hogy végre megébredjen a nép is.

Szerencsénkre, lassacskán el kezdtek ébredezni a többiek is. Egy páran megfordultak itt is, illetve Mikasa is csatlakozott hozzánk. Mihelyst megjelent a kapitány, sikerült megitatnom vele a teát, és hála isten ezt az akciót is túl éltem.

Percek múlva Hange csörtetett oda hozzánk.

- Eren, mivel ma is ilyen nyugis napnak nézünk elébe, ezért mit szólnál, ha kísérleteznénk egy kicsit? – húzta fel helyéről a fiút, csillogó szemekkel. Eren válaszképpen csak sóhajtott egyet, majd halvány mosollyal arcán, rábólintott a nő kérésére. A pápaszemes vidáman húzta Erent az ajtó felé, én pedig Mikasaval és Arminnal az oldalamon indultunk utánuk.

Az istálló felé véve az irányt, mindannyian felnyergeltük magunknak egy lovat, végül pedig útnak indultunk. Utunk vége egy gyönyörű, zöld tisztáson következett el. Békésen szálltam le lovamról, majd kötöttem ki egy számomra megfelelő fához.

Boldogan dobtam el magam a zöld pázsiton, a fa árnyékában. Nem sokkal később Armin és Mikasa is csatlakozott hozzám, immáron mindhárman békésen ücsörögtünk a fa alatt.

- Izé, Hange-san, nem kellett volna esetleg még több embert magunkkal hozni, ha netán nem menne minden a terv szerint? – tette szóvá Armin.

- Ugyan, nem lesz semmi baj. – mosolyodott el vidáman a pápaszemes, majd Eren felé fordult – Készen állsz a kísérletekre? – nézett szemeibe, csillogó szemekkel.

Békésen néztük, ahogyan próbálkoznak minél több mindennel kísérletezni. A pápaszemesnek jó megérzései voltak, hiszen az ég világon semmi nem történt, minden a tervek szerint ment. Idő közben Armin bealudt, Mikasa a fűszálakat kezdte el piszkálni, én pedig néma csöndben kémleltem az égen végig haladó, különféle formájú felhőket.

Mindeközben néha-néha oda pillantottam Hangera és Erenre, de ezen kívül semmi érdemlegeset nem csináltam.

A mai napunk valóban eléggé békésnek tűnik, rég tapasztalhattunk már ilyet.