𝗣𝗿𝗼𝗺𝗶𝘀𝗲 𝗠𝗲 [Eren x Reader FF]

⑥.

Viszonylag még elég sok ideig ott ücsörögtünk. Ki lestem egy pillanatra az ablakon, mikor is feltűnt, hogy a nap már fél lábbal a hegyek mögött pihen.

Mély előre meredésemet az zavarta meg, hogy egy pár darab katona jön oda hozzánk. Meglepetésemre megfogták Erent, majd bilincset pakoltak a kezére, és szépen lassan elvezették. Nem igazán vártam sokat, rögtön utánuk siettem.

A fiút lehurcolták a cellákhoz, majd betessékelték egybe. Oda siettem, majd az őrök felé fordultam.

- Uraim, probléma lenne, ha azt kérném, hagy tartsam szemmel én a fiút? – pillantottam rájuk kínos vigyorral arcomon, mire azok csak egymásra néztek.

- Mégis miért szeretne ennyire figyelni erre itt? – bökött fejével a fiú felé – de ha nagyon ragaszkodik hozzá, szerintem nem probléma.

- Rendben, nagyon hálás vagyok uraim! – hajoltam meg, majd foglaltam helyet, és vártam, míg a két férfi elhúzza a csíkot.

- Nocsak, nemrég még utánam jöttél érdeklődni, most meg már te akarsz engem őrizetben tartani holnap reggelig? – húzta huncut vigyorra ajkait, mire én vérvörös fejjel hátat fordítottam neki.

- Nem értem, hogy mire akarsz ezzel kilyukadni! – fontam össze magam előtt karjaim, mire a cellában ücsörgő barna hajú csak kuncogott.

- Minden esetre, örülök, hogy itt leszel velem – mosolyodott el halványan.

Felé fordultam, majd mélyen smaragdzöld szemeibe pillantottam. Miközben a lemenő nap fényétől csillogó szempárjait fürkésztem, eszembe jutott egy fontos dolog, amit meg szerettem volna neki köszönni.

- Köszönöm – továbbra is csak a fiú íriszeit bámultam.

- Mit köszönsz? – nézett rám értetlenül, kissé oldalra döntött fejjel.

- Azt, hogy meg mentetted az életem. Bár tudom, hogy nem emlékszel rá, de ezzel a húzásoddal, most én tartozok neked – húztam mosolyra ajkaim.

- [T/N], remélem tudod, hogy azt a dolgot nem csak erre az egy alkalomra ígértem – vigyorodott el, mire én csak megszeppenve néztem rá – én, Eren Yeager, ezentúl kijelentem, hogy legyek bárhol, történjen bármi. Meg foglak védeni – állt fel, majd sétált a cella ajtóhoz.

Könnyes szemekkel felpillantottam rá, majd a rácsok között átnyúlva arcára helyeztem a tenyerem.

- Köszönöm, Eren - halvány mosolyra húztam ajkaim, amit a fiú csak viszonzott.

Visszahelyeztem a kezem magam mellé, majd hátat fordítva a rácsoknak leültem. Meglepetésemre a másik oldalon lévő fél is ugyan így tett.

- Nem vagy fáradt? – fordítottam kicsit hátra fejem.

- Nem igazán – döntötte neki fejét a közöttünk lévő rácsoknak – te?

Határozottan megráztam a fejem, mire a fiú nevetésbe kezdett.

- Csak nem félsz a sötétben? – pillantott hátra szórakozottan.

- Dehogy is! – csattantam fel, majd felfújt arccal fontam magam előtt össze a karjaim – Olyan hülyeségeket tudsz néha kérdezni.

- De hát ez nem hülyeség, igen is van, aki fél a sötétben!

- Például te? – böktem hátba huncut vigyorral az arcomon.