Cukormáz | Pierre Gasly

4.

Francesca

Elképedve bámultam a telefonom képernyőjét. Liliana mögöttem csak halkan figyelt, ám egyszer csak elkezdett sikítozni.
- Te jóságos ég, visszaírt! - a lány iszonyatosan örült annak, hogy a nem éppen józan akciója ennyire sikeres volt.
- Istenem, Liliana! Borzasztóan érzem most magamat. - fejemet leszegve bámultam a telefonom elsötétült képernyőét.
Liliana átkarolt a vállamnál fogva, próbált lelket önteni belém.
- Hé, nyugi. Nézd a jó oldalát, megismerheted őt.

Felálltam a pult mellől és levetettem magamat a kanapéra. Ujjaim között forgattam a telefonomat és azon gondolkodtam, hogy mégis mit válaszoljak a fiúnak.
Kavarogtak a gondolataim, de csak borzasztóbbnál borzasztóbb ötletek jutottak eszembe.
Liliana követett és lehuppant mellém a nappaliban.
- Min gondolkodsz? - belenéztem a mélybarna íriszeibe, majd az ölébe ejtettem a telefonomat.
- Válaszolj neki, amit csak jól esik. - kezébe vette a telefonomat és megnyitotta rajta az Instagramot.

A képernyőről gúnyosan nézett vissza a fiúval váltott rövid beszélgetés. Hihetetlen, hogy ennyire berúgtam az este, hogy nem emlékszem a történtekre. Utoljára ilyen a gólyatáborban történt velem, napokig szégyelltem magamat miatta, a szüleimnek inkább nem is beszéltem róla.
Hüvelykujjammal köröztem a billentyűzet gombjai felett, végül egy nagy sóhaj után egy eléggé hosszú üzenetet sikerült a fiúnak elküldenem.
A barátnőm végig mellettem ült, néha-néha rápillantottam, kis megerősítésre vártam egy-egy leírt szó vagy mondat után.

francesca.romano
Ne haragudj, tegnap este a kelleténél kicsit jobban kirúgtam a hámból. Nem szerettelek volna kellemetlen helyzetbe hozni, pláne úgy, hogy a képek alapján barátnőd van. Aranyos, hogy válaszoltál, remélem nem vetted tolakodásnak.
Szép napot!

Lezártam a telefonomat és hátra vetettem a fejemet. Liliana átkarolta a vállamat, fejét az enyémre döntötte. Nagyon szégyelltem magamat, el se tudom képzelni, vajon mennyire kellemetlen helyzetbe hoztam a francia pilótát.
-Ne haragudj rám... - a lengyel lány halk hangja törte meg a köztünk beállt csendet. Ha nem ült volna eléggé közel hozzám, talán meg se hallottam volna a mondandóját.
-Nem haragszom..Csak rosszul érzem magamat azért, hogy sikerült annyira tacsra vágnom magamat ismét, hogy nem emlékszem semmire sem! - vörösödő arcomat két kezem közé fogtam.

Liliana finoman simogatta a hátamat, így próbálta tartani bennem a lelket. Egy nagy sóhaj után úgy döntöttem, elengedem a történeteket. Végtére is nem fogok a fiúval találkozni és örökké ismeretlenek maradunk egymás számára.
-Este menjünk el vacsorázni. - rápillantottam a lányra. Szemei szomorúan csillogtak, látszott rajta, hogy bántják őt a történtek.
-Ha mi enni megyünk, akkor ott alkohol is lesz bőven. - Liliana csak felnevetett, majd magához vette a telefonomat. Érdeklődve néztem rá, kíváncsi voltam a szándékára.
-Ne aggódj, nem fogok írni neki. Csak elteszem előled, hogy ne ess kísértésbe. Illetve, hogy legyen egy nagyon jó estéd.

Felnéztem a konyha falán lógó órára és már este öt is elmúlt. A lengyel lány ott hagyott a nappaliban, bezárkózott a szobájába, hogy keressen magának valami kényelmes, de elegáns ruhát a mai vacsorára.
Monacóban nem mehet csak úgy el az ember szórakozni, itt sajnos meg kell adni a módját a dolognak. A férfiak mindig ingben járnak, bárhova is mennek, a hölgyek pedig szebbnél szebb ruhákat hordanak.
Nagynehezen rávettem magamat, hogy megmozduljak, és befoglaltam a fürdőt, mielőtt a barátnőm megtette volna helyettem. Kettőnk közül ő az, aki több időt tölt el a zuhany alatt. Illetve majdnem minden mással is, ami kell a készülődéshez.