Némán feküdtem az ágyamon, de egy hangos puffanás magamhoz térített. Körbenéztem és láttam, hogy csak egy kupac könyv esett le a ládámról. Most elgondolkoztam az életemen. Amikor még nagyon kicsik voltunk, egy Voldemort nevű gonosz varázsló megpróbált végezni az egész családdal. Szerencsére én és apa Siriusnál voltunk, anyát, mivel nem volt hajlandó féreállni, elkábította Voldemort. Amikor Harryre szórta a gyilkos átkot, az visszapattant és Voldemort halt meg. Amikor apával hazaértünk, azt láttuk, hogy a fél emelet leomlott, anya ájultan fekszik a földön, Harry pedig egy villám alakú sebbel a homlokán sír. Ezután apa felkeltette anyát és visszacsinálták az emeletet. Voldemort testét még akkor éjjel elvitték a minisztériumba. Én ezekre nem emlékszem, de sokszor elmesélték már. Hirtelen kiszakadtam a gondoltaimból, mert Harry rontott be hozzám.
-Hol a köpenyem Emma? (írói megjegyzés: Emma Harry testvére és ő a mesélő)
- Fogalmam sincs, de köpenyünk! Közösen kaptuk!
- Jó mindegy. Kész vagy?
- Majdnem. -ezzel egy rúgással becsuktam a ládát és mellé tettem a seprűmet.
Ezután lementünk vacsorázni és végignéztük (vigyorogva) ,ahogy anya apát cseszteti, amiért engedte Siriust bent cigizni. Közben halkan átbeszéltük, hogy milyen szuper, harmadévesekként lemehetünk Roxmortsba. Aztán szó esett a többiekről is. Most úgy néz ki a baráti kör, hogy persze Harry, Ron és Hermione, plusz úgy néz ki Ginny is velük fog lógni. Utána ott van még Neville. Ez a griffendélesek csoportja. Utána ott vagyok én a mardekárból és Luna a hollóhátból. Mondjuk én még Pansy-vel is jóban vagyok, de hát őt annyira nem csípik. Ja igen, Mardekáros vagyok, a családom és Sirius legnagyobb bánatára. Tapmancs mindig azon poénkodik, hogy mi ketten összecseréltük a családunkat. Azért szerintem semmi baj nincs azzal, hogy a mardekár tagja vagyok. Hiszen, egyik fő jellemzőnk a ravaszság, és azért már kivágtam magam néhány bajból, ennek a képességemnek köszönhetően.. És hát ennyi. Mi heten tök jól elvagyunk... De azért van néhány olyan emberke, akikért nem rajongunk és azt hiszem, ez kölcsönös. Vacsi után visszamentem a szobámba és utoljára leellenőriztem, hogy mindenem megvan e. Ezután lefeküdtem aludni.
Na! Ez volt az első rész. Hamarosan hozom a folytatást. A többi rész hosszabb lesz.
YOU ARE READING
A másik Potter
FantasyEz Harry Potter testvéréről szól. Kicsit másképp alakulnak a dolgok. Voldemortnak nem voltak Horkruxai és egyből meghal. A Potter szülők viszont életben maradnak.