A másik Potter

Pt 5

Amikor reggel kinéztem az ablakon, boldogan láttam, hogy méteres hó esett. Kiugrottam az ágyból és felöltöztem. Közben végig az járt a fejemben, hogy hogyan fogom megmagyarázni Harry-nek, hogy nem megyek haza. Na igen. Az elmúlt hetekben elkerültem Draco-t, koncentráltam a tanulásra, edzettem a csapattal, és Harryékkel lógtam. De hogy miért kerültem el annyira Dracot, amikor legszívesebben minden nap beszéltem volna vele? Egyszerű. Az álmom megijesztett, és féltem, hogy valósággá válik. Meg aztán...a családom, a barátaim...finoman szólva nem kedvelik a Malfoy családot. Viszont a múltkor meghallottam, hogy Pansy, azon sajnálkozik, hogy Draco nem megy haza a szünetre. Amikor ezt meghallottam, egyből eldöntöttem, hogy itt maradok. Vele. Egyrészt, mert így zavartalanul beszélgethetünk, ismerkedhetünk, másrészt úgy érzem, szüksége lehet valakire, aki meghallgatja és megérti. Korábbi beszélgetéseinkből kivettem, hogy nem nagyon törődtek vele kiskorában. Mármint, persze, mindent megkapott, de személyesen nem nagyon foglalkoztak vele. Inkább egy manóra bízták. Azt hiszem Dobby a neve. Ő volt Draco legjobb barátja, a Roxfort előtt. Gondolom, a szülei valami karácsonyi bált akarnak tartani, és Draco útban lenne nekik. Ilyennek írta le őket Draco. Nyilván kap majd egy csomó ajándékot, de az nem olyan, mintha otthon ülne, egy pohár forró kakaóval, a karácsonyfa mellett, azt nézve, ahogy az apja és annak a haverja romba döntik a házat, mert picit sok lett a tojáslikőr. Ebből maradok ki én. Egy olyan ember miatt, akit fél éve még kinyírtam volna. De hát, ilyen az élet. Miután a nagyterembe értem, megkerestem a többieket, és leültem közéjük. Már tegnap feliratkoztam a listára, azok mellé, akik nem tudnak, vagy nem akarnak hazamenni  a következő két hétre. Szóval nem lepődem meg, amikor egyszerre estek nekem. Na igen. Az ideges Harry, az értetlen Ron, a kérdezgető Hermione, és a kíméletlen Ginny. Egyszerre szegeztek nekem ezernyi kérdést, és nem segített, hogy Luna egy karácsonyi dalt dúdolt közben.

-Figyi srácok én..-kezdtem a magyarázkodást, és villámgyorsan pörgött az agyam, hogy most mit kéne hazudnom. Mert az igazat biztos, hogy nem árulom el.-én szeretnék nagyon sokat gyakorolni a meccsre, mert szeretnénk megnyerni idén a bajnokságot.-nyögtem be azt, ami legelőször az eszembe jutott. És nem is olyan nagy hazugság. Tényleg szeretnénk nyerni. De én ebben a szünetben biztos, hogy nem gyakorolni veszem elő a seprűt, de nem ám. Inkább körbe repülöm Dracoval a birtokot, meg ilyenek.

-Ja, az úgy mindjárt más.-bólintott Harry, láthatóan büszkén, és Ron is hevesen bólogatott. Máshogy nem tudta kinyílvánítani a tetszését, mert épp tele volt a szája. Ginny is elvigyorodott. Na igen. Ők hárman a "kviddics megszállotjai", velem együtt. Egyedül Mio nézett rám gyanakodva, majd egészen közel hajolt.-Még véletlenül sem Malfoy miatt maradsz jól mondom?- mondta olyan hangon, hogy a hideg kirázott tőle.-Még jó, hogy nem!-Sziszegtem dühösen.-Pedig láttm, hogy hogyan nézel rá.-Mio érdeklődő, de inkább kérdőre vonó szemekkel méregetett.-Biztos rossz a szemed, mert nem néztem rá sehogy.-kezdett elfogyni a türelmem.-És igazad van..részben..nem a kviddics miatt maradok. Találtam egy újabb érdekes receptet, és el is fogom készíteni. A lehető leghamarabb.-Hát jó.-kezdett enni Hermione, mintha nem történt volna semmi. Illetve ahogy láttam, megnyugodott egy kicsit.

Ebéd után, odaléptem a ládáját vonszoló testvéremhez, és egy borítékot nyomtam a kezébe.-Ezt kérlek add oda anyáéknak!-a boríték egy levelet tartalmazott, amiben az állt, hogy miért nem megyek haza (természetesen a kviddicses verzió), illetve az, hogy hova rejtettem el az ajándékaikat. Ezt az ajándék ügyet, Perselus segített elintézni. Amikor a múltkor meglátogatta anyát, volt olyan kedves, és az ajándékokat is elhelyezte a kijelölt helyen.-Biztos jól meggondoltad?-nézett rám Harry a zöld szemeivel.-Igen-mosolyogtam-egészen biztos. 

Miután minden hazautazó, vagyis szinte mindenki elhagyta a kastélyt, én visszaszaladtam a szobánkba és elővettem a seprűmet. Ezután kiléptem a folyosóra, a lábam közé vettem, és elrugaszkodtam a padlóról. Ezt mondjuk még mindig tilos, de most a kastély üres. Nem fogok ártani senkinek. Ezután Draco keresésére indultam. Sajnos a térképet Harry elvitte, pedig most jól jött volna. Így is viszonylag hamar rátaláltam. A nagyteremben ült, és valami könyvet lapozgatott. 

-Szia!-dobtam le magam Draco mellé. -Hát te?-nézett értetlenül-Neked nem a vonaton kéne lenned? -De igen. Viszont van itt egy barátom, akit nem szeretnék egyedül hagyni, pont karácsonykor.-mosolyogtam. -És ki ő?-nézett rám tettetett unalommal. -Hát te!-nevettem el magam. -Én? Ahhoz képest, jól elkerültél. -A testvérem miatt.-vallottam be neki.-De a lényeg, hogy most itt ülök veled. Nem?-kérdeztem, egy picit tartva a választól. De-mosolygott rám.-És köszönöm. -Kimegyünk sétálni?-dobtam be az egyetlen ötletemet. Tíz perccel később kinnt álltunk a kastély parkjában. Hirtelen támadt egy ötletem. Lehajoltam, majd néhány pillanattal később Draco arcában csattant az első hógolyó! -Hé! Kiáltott rám, de én meg sem hallva, beugrottam egy bokor mögé, és villámgyorsan kezdtem gyúrni a "lövedékeket". Amikor kész lett tíz, kinéztem a bokor mögül, készen arra, hogy ellenfelemre zúdtsam őket. De amikor kinéztem, egy hatalmas hóágyú meredt felém, mellette pedig Draco vigyorgott.-Meglepetés röhögte el magát, majd meghúzott valami kart, és egy hatalmas hógolyót lőtt ki. Egyenesen nekem. Néhány pillanattall később köhögve ástam ki magam, a hókupacból, ami beterített. -Ezt meg hogy csináltad?- Meredtem rá értetlenül. -Egyszerű mondta, majd elkezdte tanítgatni a varázslatot. -Ez elképesztő, kitől tanultad? -Apámtól.-jött a rövid válasz. Ezután elindultunk az erdő irányába, majd annak mentén hosszú sétát tettünk. Amikor kezdett sötétedni, visszaindultunk. Az előtérben McGalagony ácsorgott. -Potter, hogy néz ki?-kiáltotta el magát, amint meglátott. Végignéztem magamon, és rájöttem, hogy mi zavarta. Annyi hó volt rajtam, hogy hóembernek is lehetett volna nevezni. Az az ágyú tudott valamit.-Azonnal cseréljen ruhát-mondta attól tartva, hogy a végén még megfázok. Így is tettem. Lesiettem a szobámba, vettem egy gyors, forró zuhanyt és felrohantam vacsorázni. Amikor felértem, épp Draco nézett ki a nagyteremből. Amikor beléptem a terembe, szembesültem vele, hányan is maradtak itt. A tanárok, néhány heted és hatodéves, egy másodéves griffendéles és mi. Az alacsony létszám miatt, össze lett tolva két asztal,  A többit a terem falához tolták. Vacsoránál mindenki beszélgetett mindenkivel, és mindenki evett mindent. Senki nem kérdezte, hogy én miért maradtam itt, és Harry miért ment haza, de amikor végeztünk, Perselus félrehívott, és rákérdezett. Én pedig őszíntén feleltem neki, mert egyrészt ő szinte a második apukám, másrészt, ha akarna, simán csak belenézne a fejembe. Vacsora után felmentem aludni. Hamar elnyomott az álom.