Fell once and ever since

6. fejezet

- Tudod, el is mehettél volna mellettem, mint két idegen?! – ajánlottam neki, mire megvonta a vállát. – Hát ki ez a cukiság? – guggoltam le egy szürke bundás pitbull terriernek kinéző kutyushoz.

- Marcus. Egy órája érkezett a menedzseremmel. Gondoltam sétálunk egy nagyot, elmegyünk a Serpentine tóhoz a Hyde Parkba. Van kedved csatlakozni? – kérdezte kedvesen.

- Nem tudom mi, de most kedvesebb vagy és ez fura. – jegyeztem meg és bekaptam az utolsó falatot. – Szívesen, még úgysem jártam ott.

- Mesélj kicsit magadról. Hátha több meglepetést is tudsz még tartani, mint a ma reggeli. – kérte.

- Bukarestben születtem. Innen ered a román nyelv. Majd a szüleim 3 éves koromban elváltak, és én anyuval mentem New Yorkba.

- Mintha magamat hallanám. – mosolygott. – Eddig minden stimmel. Tiszta lelkitársak.

- Haha. – forgattam meg a szemem. – Apával szinte sose találkozom, max egy évben kétszer, de imádom őt. Anya most épp a már harmadik férjével van, és az 5 éves kistesómmal. Én 18 évesen kirepültem otthonról, azóta egyedül élek az apartmanomban, elmentem egyetemre és közben rájöttem, hogy ezt csak mind miattuk csinálom. Hiszen mindketten ügyvédek. Nekem nem volt kedvem hozzá. Közben kezdtem modellkedni, mikor Hilfiger, Burberry márkák felkértek. És úgy megtetszett, azért maradtam ebben. Úgyhogy bármit is hiszel rólam, én is megdolgoztam azért amim van most, nem csak úgy a kezembe estek. A divathetek pedig belém ütötték azt, hogy a ruhatervezés az, amiben még jó is lennék.

- Tudsz rajzolni ezek szerint? – érdeklődött. Átnyújtottam neki a telefont a képekkel a rajzaimról. – Ez nem semmi. – ámult el. – Még a végén egy általad tervezett öltönyben megyek a vörösszőnyegre.

- Részemről a megtiszteltetés. Na és te? Mi több van benned Sebastian Stan azontúl, hogy harcolsz a képernyőn? – fordultam felé.

- A gyerekkor szinte ugyanaz, mint a tied csak én 12 éves koromban érkeztem az államokba, addig Európában minden felé jártam. Ezután színművészeti egyetemre jártam és ott is diplomáztam, közben pedig egy évet itt töltöttem Londonban, a Shakespear-i Globe Theatre színházban gyakorlaton.

- Wáó, nem kis lehetőség ez azt hiszem.

- Nem bizony. – mosolygott büszkén. – És onnantól ahogy visszaértem, sorban jöttek a jobb és kevésbé jobb szerepek. Egyértelmű, hogy mi hozta meg a sikert.

- Mert megjelensz a képernyőn, mint a Tél katonája és a kislányok máris olvadoznak tőled. – nevettem.

- Hmm, utánam kutattál az interneten? – vonta fel a szemöldökét, mire inkább nem válaszoltam. – Amúgy meg az, hogy kinézet ... van egy fajta röhej benne, hogy még így is én, Chris Evans, mindenki olyan szexualizált tárgy lett. Tudod mennyi body shaminget kaptam az évek alatt?

- Ne is mondd. Azt hinné mindenki a modellek csak salátát esznek, vízzel. Mi vagyok én kecske?! Egészségesen étkezem, de ...

- Aha látni. Palacsinta. – röhögött ki, emlékeztetve az előbb befalt hatalmas desszertemre.

- Éppen erről beszélek. Mi izgalmas kis titkod van még? Oszd meg kérlek.

- Hát képzeld nem az, hogy hány x színásznő barátnőm volt. – utalt a reggeli cikkekre. – Egy sem volt, aki nagy szerelmem lett volna. Futó kalandok. Mi az amit te mint nő titok imádnál... - gondolkodott. – Tudod ki Anastasia Soare?

- Igen, a szépségmárka alapító. Imádom a munkáját! – ragyogott fel a szemem.

- Ő a keresztanyám.

- Naneeee! – ámultam el.

És ilyen ehhez hasonló kis beszélgetéssel telt az út, amíg a tóhoz értünk. Természetesen többen voltak a jóidő ellenére. Marcust szabadon engedtük és nagyon élvezte azt a sok játékot, és figyelmet amit kapott tőlünk. Egyszer csak a bot a vízbe esett ő pedig nagy csobbanással utána ugrott.

- Gyere te is! – álltam fel és nyújtottam a kezem Seb felé.

- Ahh ne már.

- Meleg van. Egy kis víz senkinek se árt. – győzködtem. – Hát jó ... - indultam el magamban a kutyus után. Majd visszafordulva lefröcsköltem ott és jól kinevettem.

- Hú, ezt most megbánod. – szedte fel magát ő is a földről és gonosz mosollyal utánam eredt. Próbáltam elfutni előle, de ahogy a bokám a vizet érte, hátulról felkapott és megpörgetett.

- Tegyél le! – erősködtem nevetve. – Nem is lettél olyan vizes!

- Majd te leszel helyettem is! – tett le és fröcskölt tovább.

- Jó-jó! Elég! – próbáltam lefogni a kezeit, amíg egyszer csak 2 centire nem lett tőle az egész testem és arcom. Belenéztem a szürkés kék szemeibe és azon kaptam magam, hogy közeledik, megakar csókolni.