Fell once and ever since

4. fejezet

- A legnagyobb semmi, ám legyen. – hajolt közelebb Seb, mire én is ugyan ezt tettem, majd egyszer csak megszólalt. – Inkább leszek szingli örök életemben, mint hogy veled csókolózzak.

- Inkább halok meg, mint hogy hozzád érjen a szám! – vágtam vissza ugyanúgy. – Bocsi George, ellenállás miatt ez a kérés megvalósíthatatlan.

Mindenki jót nevetett.

Egy óra múlva fejeztük be a játékot. A teraszon levegőztem, és néztem a hold által megvilágított csodaszép kertet. Egyszer csak megjelent mellettem Seb.

- Nem tudom miért utálsz, mikor nem tettem semmit. – szólaltam meg halkan, nem válaszolt.

Követte őt kifelé a részeg, Nikita Mazepin.

- Mi van szépség, van kedved táncolni? – próbált felszedni.

- Ilyen emberekkel, mint te, nem.

- Jajj ugyan kérlek, mit adod itt magad. Mindenki odabent tudja, hogy egy ribanc vagy, akit bárki megkaphat egy körre amikor csak kedve szottyan.

- Haver! Tipli. – mordult rá Seb.

- Hagyd! – legyintettem.

- Nem, egy nővel így senki nem beszélhet. – rázta a fejét.

- Igen? Majd te fogsz engem kioktatni? Ahogy látom te is épp' egyedül vagy, szóval nagyon nem tehetett nagy hatást senkire se a szöveged. – állt belé Nikita, majd meglökte.

- Te, innen, el! – fogta meg Lando a pólójánál és rángatta el a teraszról.

Leültem az ott lévő székre és sóhajtottam egy nagyot, majd belekortyoltam az üdítőmbe.

- Jól vagy? – állt elém Sebastian.

- Persze. – vetettem egy hamis mosolyt. – Megszoktam ezt a fajta beszédet. Csak tudod, még ha lenne igazság alapja legalább... életemben két férfival voltam együtt, akik minddel komolyabb kapcsolatban voltam. Úgyhogy ... érted.

- Ja. – ennyit tudott kinyögni.

- Azt hiszem ideje hazamennem. – álltam fel és vettem elő a kocsikulcsot.

- Ilyen állapotban jobb ha nem vezetsz. – kapta ki a kezemből.

- Józan vagyok, nem ittam.

- Nem is erre gondoltam. Majd én visszaviszlek, úgyis ott lakom én is, ahol te. – fogta a karom és vezetett át a bulizók között. Egyenesen a bejárati ajtóig, ahol is ahogyan kiléptünk paparazzik ezrei fogadtak, és minden felé vakuk villogtak. Amilyen gyorsan lehet a kocsimhoz siettünk és bepattantunk.

- Honnan tudod én melyik hotelben vagyok? – érdeklődtem miközben elindultunk vissza.

- Ohh, Tomnak be sem állt a szája egész nap rólad.

Az út ezen kívül csendben telt. Hamar visszaértünk. Visszaadtam a hotelnek a kocsikulcsot, majd beszálltunk a liftbe.

- 9. emelet. – mondja Seb, ahogyan megakarom nyomni a gombot.

- Az enyém is. – néztem rá, majd ahogy kiszálltunk a folyosón csak jött és jött utánam. – Segíthetek még valamiben?

- Nem igazán, csak az én szobám itt van. – mutatott rá az enyémmel szemben lévőre.

- Mily' meglepő, hogy itt sem szabadulunk egymástól. – jegyeztem meg szarkasztikusan.

- Jóéjt! Köszönöm, hogy hazahoztál. – ahogyan kinyitottam az ajtót.

- Szép álmokat! – búcsúzott és becsukta maga mögött az ajtót. Ez volt az eddigi legkedvesebb mondata hozzám a nap folyamán.

Lemostam a sminkem, felvettem egy csinos apró kétrészes pizsamát, majd ágyba bújtam.

Reggel 9-kor arra keltem, hogy a telefonom nem hagyja abba az értesítések nyomatását. Az instagrammom és a twitter felrobbant. Az internetes cikkek mind rólam szóltak ... meg Sebastianról.