Rómeó és Rómeó | Vkook ff.

Utolsó esély

Jungkook fejében minden este megfordult az öngyilkosság gondolata az elmúlt egy hétben. Az iskolai bántalmazások, olyan nagyon elfajultak, hogy abba a fiú lelke majd bele roppant. Minden nap sírva rohant haza, ha épp nem az orvosiból vagy az igazgatóiból küldték haza. Az anyja hiába maradt vele, és próbált segíteni a fián, ahogy csak tudott, semmi sem bizonyult elegendőnek, hogy a fiú lekle megkönnyebbüljön. Már ott tartott az édesanya, hogy pszichológushoz küldi a fiát, vagy esetleg vissza iratja a régi iskolájába, ahol végre elfelejtheti a múlt fájdalmait. De ez nem volt ilyen egyszerű. Jungkook keményen küzdött a depresszióval, de nem csak az iskolában való történtek miatt. Első sorban magát hibáztatta a történtek miatt, és még szerelmét se láthatta, aki jelenleg kórházban volt. A történtek okozták Taehyung és Hoseok sérülését, illetve Jimin halálát. A legjobban Jimin miatt fájt a szíve. Minden este látta Jimint, és ő minden alkalommal a szeme láttára végzett magával. 

Aznap, mikor a baleset történt, a szekrényébe kapott egy kis DVD-t, ami mellett egy rövid üzenet állt. "Nézz meg!" Jungkook tudta, hogy ez is olyas valami, amivel bántani akarják, és a józan esze hiába üvöltötte neki, hogy ne nézze meg. Ő akkor is a számítástechika terembe menve, berakta az egyik gépbe, és elindította a rajta lévő videó filet. Meglepetésére egy videó válogatás volt, Jiminről és Joról. Egy két közös kép volt Jungkookkal is, illetve, olyanokkal, akiket a fiú, csak látásból ismert. Tudta, hogy ki készítette a videót, és a szíve össze szorult a fájdalomtól, ahogy végig nézte a közös emlékeket, hármukról. Pár hónapos ismerettség után, olyan szorosan álltak közel egymáshoz, hogy az könnyeket csalt Jungkook szemébe, ahogy néhány poénos videó is megjelent. De ami a kést a sívében nemhogy megforgatta, de meg is ölte egy kicsit belül Jungkookot, az az ezt követő felvétel volt, melyet gondosan a legvégére tartogattak számára. Mielőtt, elindult volna, egy felirat jelent meg fekete képernyőn, arcába vágva Jungkooknak, hogy mi is fog most következni. "Te tetted ezt velem!" - írta a szöveg, majd ismerős jelenet tárult Jungkook szemei elé. Heves, szinte pánikszerű légzéssel nézte végig élete legrosszabb élményét, egy másik szemszögből. Valaki a tömegben, akkor sikerült videót készítenie, mikor Jimin Jungkook előtt állva vetett véget az életének. A jelenet darabokra tépte Jungkookot.

Aznap olyan mélyen depresszióba esett, hogy amikor Taehyung apja megjelent, és az arcába vágott hideget-meleget, Jungkooknál az a bizonyos pohár valósággal túlcsordult. Ezért futott el otthonról, és ment egy olyan helyre, ahová sok bánatos ember járt, de volt, aki nem ment onnan haza. Jungkook se tervezett mást. Elege volt a sok fájdalomból, a bűntudatból, és a szenvedésből. Csak azt akarta, hogy mindennek vége legyen, semmi mást. Azonban volt valami, ami megvilágította neki a fényt annak a bizonyos alagútnak a végén. Egy angyali kéz, mely lenyúlt érte, hogy felhúzhassa a szakadék széléről. Taehyung.

Jungkook érezte, ahogy a feje lüktet, és a teste gyenge, alig mozog, de szemeit kinyitotta. Különös módon, nem zavarta, a világos fény, nem érzett szagokat, a fertőtlenítőn kívül, így egyből felismerte, hogy hol van. Kórházban. A jellegzetes fehér falak, és szürkés bútorok megerősítették gyanúját, hogy ő bizony egy kórházban fekszik jelenleg. De hogy került ide? - gondolta magában.

-Baleseted volt. - szólalt meg Jungkook számára egy ismerős hang, amitől a hideg is futkosni kezdett a hátán. Hirtelen verte le a víz, hogy újra álmodik, amikor az egyik szürke fotelben meglátta Jimin úgy üldögélni, mintha mi sem történt volna. Kedvesen mosolygott Jungkookra, amitől a fiú egy pillanatra majdnem elhitte, hogy minden rendben van, de tudta jól, hogy ez nem igaz. A fiúnak nem kéne itt lennie.

-Te... hogy...? - kérdezte Jungkook szinte száraz torokkal. Aztán eszébe ötlött a legvalószínűbb magyarázat. - Meghaltam?

-Dehogy! Élsz ugyan, de nem igazán virulsz. - mondta ugyan olyan mosollyal Jimin. Jungkook szemei elkerekedtek, ahogy emlékeibe vissza tértek a történtek. 

A vonatpályaudvar, ahol a távoli sínekhez sétált, de hívást kapott Taehyungtól. A beszélgetés azonnal lenyugtatta Jungkookot, és végre elhitte, hogy számára lehet remény, amikor a vele szembejövő tömegből, egyszer csak neki nem ment valakinek, aki úgy fellökte, hogy Jungkook a sínekre esett. 

-Én ezt nem értem... ha nem vagyok halott, akkor miért látlak? Miért beszélek veled? Csak ide képzellek? - kérdezte zavarodottan Jungkook, ahogyan felült az ágyában, és a térdeit mellkasához húzva magához ölelte lábait. 

-Kómában vagy Junkgook. Nem vagy halott, de szinte nem is élsz. Ezért látsz most te engem. - feleli a fiú, miközben ültében egy kicsit előrébb dől. - Érdekes egy helyzet, nem gondolod? Mindkettőnket az őrület szélére hajszoltak minket, és be is löktek minket abba a bizonyos szakadékba. Erre itt vagyunk, és beszélgetünk! - mosolyodott el Jimin még szélesebben.

-Mit akarsz tőlem, ha? - csattant föl hirtelen Jungkook. Jimin arcáról leolvadt a vigyor, helyette szomorú mosolyt mutatott Jungkook felé.

-Nem véletlen vagyok most itt Jungkook! El kell mondanom neked valamit, ami minkettőnknek szükséges, ahhoz hogy tovább lépjünk! - Jimin felállt, és Jungkookhoz sétálva helyet foglalt a fiú ágyán. - Első sorban, bocsánattal tartozom! 

-Miért? - kérdezte Jungkook, félbe szakítva Jimint, aki ezt egy rosszalló pillantással díjazta.

-Hallgass végig kérlek, ugyanis nincs sok időm! - Jungkook egy bólintással jelezte, hogy megértette, így Jimin folytatta modnani valóját. - Ezért nem is kertelek, kerek perec kimondom! Szerelmes voltam beléd, Jeon Jungkook. Sőt, most is az vagyok! A halál nem múlaszt el egy érzést sem, és ezért is van jelenleg mélységes bűntudatom. - Jimin lehajtva fejét, sóhajtott, mielőtt ismét felnézett volna Jungkookra. - Téged szerettelek a világon a legjobban, és én okoztam neked a legnagyobb szenvedést, és fájdalmat, amit ember elviselhet ezen a földön! Nem tudom szavakba önteni, mennyire sajnálom, hogy akkor, olyat mondtam neked, és hogy utána...

-Kérlek ne elevenítsd fel, még most is látom a nyakad, ahogy... - Jungkook szavai elakadtak, ahogy gombóc nőtt a torkába.

-Bocsáss meg nekem Jungkook! Olyan hibát vétettem, amit már nem hozhatok helyre, így csak a megbocsátásodat tudom kérni. Bár, meg nem történtté tehetném mindezt! - Jimin Jungkook egyik szabad kezére simított, és erősen megszorította azt.

-Nekem is bocsánatot kell kérnem tőled! - Jungkook lehajott fejjel szólalt meg halkan. - Nem mondhattam el neked, hogy mennyire sajnlálok mindent! Első sorban, miattam jutottál oda, ahol vagy most, és sokat hazudtam neked, illetve be is csaptalak Taehyunggal kapcsolatban. Talán, ha őszinte lettem volna veled, nem fajulnak el a dolgok idáig! 

-Jungkookie! - Jimin kezével Jungkook arcára simított, ezzel kényszerítve, hogy mosolygós ám szomorú arcára nézzen. - Nem a te hibád a történtek! Én előbb utóbb ide jutottam volna, mivel magam sem ismertem be, de problémáim voltak. Mi Taehyungot illeti, pszichés rögeszmémmé vált, és paranoiás is lettem, ami miatt mindenért őt okoltam. Még a legkisebb záporok miatt is! - kis humort csempészve, a két fiú elnevette magát. - Tégy meg nekem valamit Jungkookie! 

-Persze! - felelte Jungkook szinte azonnal, felnézve barátjára, aki csak kedvesen mosolygott rá. 

-Bocsáss meg magadnak! Lépj túl a történteken, és élj boldogan, mert te még megteheted! Taehyungnak nagyon hiányzol, szüksége van rád, és vár téged! Vele boldog lehetsz, mert mindent megadhat neked, amit én amúgy se tudtam volna megadni neked! - Jimin szemei közül könnyek szöktek ki, ahogy Jungkookéból is. A két fiú szoros ölelésbe vonta egymást, szorosan lehúnyva szemeiket. Jimin megkönnyebbülve sóhajtott fel, amit Jungkook is követett, amint kellemes meleg érzés járta át. 

-Megbocsátok! - suttogta Jungkook, ahogy érezte, lelkét testébe vissza térni, ahogy kellemesen zuhan, szellő lágyan simogatva bőrét, majd hamarosan tudatára ébredt.