Rómeó és Rómeó | Vkook ff.

Düh és bánat

Taehyung szinte fel sem fogta mi történik körülötte, csak Jungkookot látta maga előtt. A mentősök keményen küzdöttek, hogy újra élesszék a fiút, miközben Taehyung folyamatosan imádkozott Jungkookhoz, hogy ne adja fel, ne hagyja most itt. A fiú egy jobb és boldogabb életet ígért neki, és ő ezt meg akarja neki adni. És akkor a szívmonitoron életjelek jelentek meg.

A mentősök gyorsan mozogtak, hordágyra rakták Jungkookot, és elszállítani készültek. A korábbi mentős, Suho, Taehyunghoz fordult, és karon ragadva vitte magával a fiút a mentő felé, aki még mindig nem fogta fel, hogy most mi is történik. A mentőbe elsőnek Jungkookot tolták be, majd Suho és Taehyung is beszálltak mellé. Suho egy maszkot tett Jungkookra, ami oxigént szállított a fiúnak, míg Taehyung szerelme kezéhez kapott, és szorosan zárta azt sajátjai közé. Szabad utat engedve könnyeinek, rettegve nézett Jungkookra. Életében most félt először attól, hogy valakit elveszít, pedig volt már pár családtagjának halál közeli élményben része.

-Hogy hívnak? - kérdezte hirtelen a mentős, Suho, miután a mentőautó elindult.

-Kim Taehyung. - felelte monoton a fiú, le sem véve szemét Jungkookról.

-Taehyung, jól figyelj rám! - kérésére a fiú csak bólintott. - Jungkooknak van családtagja, akit értesíthetünk?

-A-az anyja. Nem is, inkább a legjobb barátját! Ő épp vele van, és kettejük közül ő tud higgattabb lenni. - mondta Taehyung, miközben elő halászta a telefonját, és Suho kezébe adta. - A neve Eun Woo.

-Rendben. Emellett, tudsz e róla, hogy allergiás-e... - egyéb orvosi kérdések hangzottak el, amikre Taehyung vagy nem figyelt, vagy nem jutott el a kérdés hozzá.

A mentő nagyot fékezve, érkezett meg a kórházhoz, ahonnan egyszerre pattantak ki a kocsiból Taehyungék, és a sürgősségi bejáratához vették az irányt. A beszélgetésekre nem figyelve tovább fogta Taehyung Jungkook kezét, és egészen addig nem is engedte el, míg egy ápoló finoman el nem húzta a fiútól, amikor betolták a dupla szárnyú ajtón a műtőbe.

-Itt kint kell várnia, sajnálom! - mondta az ápoló, majd ő is követte a csapatot a műtőbe.

-Taehyung! - a fiú nevét hallva fordult hátra, megpillantva Eun Woot, Jungkook illetve a saját anyját, és Yoongit. Eun Woo közelebb lépett a könnyező fiúhoz, aki remegő lélegzetvételekkel borult barátja ölelésébe.

-Most vitték be...

-Mi történt vele? - kérdezte Jungkook anyja, akit Taehyungé tartott karjai között.

-Én nem... - mondta volna Taehyung, mikor is a mentős Suho lépett melléjük.

-Elnézést, a nevem Suho, és én hoztam be Jungkookot a társammal, és Taehyunggal. Jungkook baleset során esett a vonat sínekre, és beütötte a fejét, emellet a bal alkarja is eltört. A fejsérülés következtében sok vért vesztett, és majdnem elvesztettük a helyszínen, de sikeresen újra élesztettük! - mesélte nyersen, de viszonylag érthetően Suho az anyának. A hírre, mindenki megrendült, hogy Jungkookot újra kellett éleszteni.

-Mi lesz most a fiammal? - kérdezte kétségbe esetten Jungkook anyja.

-Sajnos azt én nem tudom megmondani! Innentől az orvosok vették át, és rajtuk illetve Jungkookon múlik minden! - ezzel Suho egy meghajlással távozott a társaságtól.

-Én úgy sajnálom! - Taehyung sírástól remegve állt Jungkook anyja elé, aki szintén sírva ölelte magához a fiút.

-Nem lesz semmi baj! Erősnek neveltem a fiam! Szeret téged a világon mindennél jobban, nem hagy téged csak így itt! - simogatta nyugtatón Tae hátát a nő, ahogy egymást ölelték szorosan.

A társaság a váróban foglalt helyet, a sürgősségi bejátat mellett. Taehyung nem tudott egy helyben meglenni, ezért fel alá járkált. Eun Jungkook anyja mellett ülve fogta a nő kezét, és együtt imádkoztak. Yoongi elment össze szedni Hoseokot, aki még mindig a kórházban volt ugyan, de már szabadon mozoghatott. Amint ők is megérkeztek, helyet foglaltak. Ezután Taehyung anyja is vissza tért, kezében kávés poharakkal, amiket szétosztott mindenki között. Aztán egy váratlan vendég toppant be.

-Kim Taehyung! Hogy merészeltél elmenni a kórházból? És miért van telefonod, ha fel sem veszed? - állt a fia elé, aki apja hangjára felkapta a fejét, és megállt a járkálásban. A váróban kísérteties, vészjósló csend lett, ahogy apa és fia farkasszemet nézett egymással. Aztán mielőtt Taehyung apja ismét megszólalhatott volna, a fiú öklét emelve ütötte meg apját.

-Te hogy merészelsz ide jönni, azok után, amiket tettél? Mered te aljas rohadék apának nevezni magad, ami nem vagy! - kiabálja Taehyung, és ha Eun Woo és Yoongi nem fogja le, neki ront az apjának. Az csak meglepetten pislogott Taehyungra, majd zavara dühbe fordult át.

-Te kezet mertél emelni rám?

-Ezek után még te vagy felháborodva? Nem szégyenled magad egy kicsit sem? - állt fel most már Taehyung anyja is.

-Hát persze, hogy te is itt vagy! - dünnyögte a férfi, miközben letörölte a szájáról a vért. - Már miért kéne szégyellnem magam?

-A fiam... - szólalt fel Jungkook anyja, de a hangja elfúlott.

-Jungkook miattad került veszélybe, és jelenleg az életéért küzd! - kiáltotta Taehyung, mikor is sikerült kiszabadulnia a fiúk szorításából. Egyenesen az apjához sétált, és a gallérjánál fogva rántotta közelebb magához a férfit. - Ha valami történik vele... téged teszlek felelőssé!

Taehyung apja ekkor realizálva a helyzetet, hátra lépett, döbbenten nézve a fiára, aki szín tiszta gyűlölettel nézett rá, ahogy az egész társaság. Ekkor távozóra véve a figurát, hátat fordított, és egy szó nélkül elment. Taehyung a nyelvével csettintve reagálta le apja tettét, majd leült, és a többiekkel együtt várták a híreket.

Órák is elteltek, amik alatt Taehyung úgy érezte megbolondul. Többször is amikor kijött valaki az ajtók mögül, ő oda szaladt, hogy megtudakolja, hogy van szerelme. De egyenlőre senki nem mondott semmit. Aztán öt óra várakozás után, már teljesen beesteledett, amikor a műtő orvos kijött, műtős sapkáját levéve fejéről, és a családhoz sétált. Taehyung egyből látta az arcán, hogy nincsenek jó hírei. Jungkook anyja mellett állva nézett az orvosra, aki csöndben tette meg a lépéseket a nőhöz.

-Jungkook hozzátartozói? - kérdezte az orvos, amire az anya csak bólintani tudott. - A jó hír, hogy túlélte, és sikeresen elvégeztük a műtétet! Azonban... - Taehyung fülében dobogott a szíve. Semmit nem hallott meg abból, amit az orvos mondott. Nem érdekelte más, csak az, hogy Jungkook túlélte a balesetet. Azonban az agya még nem fogta fel azt az információt, amit az orvos elmondott Jungkookról.

Amint lehetett, mindenki Jungkook szobájához csoportosult, és elsőnek az édesanyja ment be a fiához. Taehyung mindenkit előre engedett, aki látni akarta a fiút, mert tudta, hogy ő nem fogja elhagyni a kórházat Jungkook nélkül. Hetekre magára hagyta a fiút, de többé nem akart egy napot is nélküle tölteni. Amint Eun Woo is kilépett a szobából, Taehyung az ajtóhoz lépett, és lenyomva a kilincset ő is bement.

A levegő is benne rekedt Taehyung tüdejében, majd a mellkasa fájdalmasan szorult össze darabokra tört szíve körül. Könnyei azonnal hullani kezdtek, ahogy a hófehér kórházi ágyra pillantott, melyen szerelme feküdt, mozdulatlanul. Taehyung emlékezetébe vésődött a látványa, ahogy nem bírta levenni a szemét Jungkook valójáról. Testén mindenféle drótok voltak, infúzió és egyéb csövek álltak ki belőle, de ami a legjobban megrémítette Taet, az a hatalmas lélegeztető gép, és a cső, ami Jungkook száján át adta a fiúnak a tüdejébe az oxigént. Fején hatalmas kötés volt, ami eltakarta holló fekete haját. Emellett a fiú bal karja már gipszben pihent teste mellett. Taehyung lábai megadták magukat, és térdre borult az ajtóban ahol megállt. Felzokogott, és a földre borulva siratta szerelmét. Átkozta magát, amiért hagyta, hogy az apja irányítsa, és amiért nem volt Jungkook mellett, amikor kellett volna. A bűntudat, a bánat és a düh kavarogtak Taehyungban, szinte ették a lelkét, gyengítve valóját. De nem eshetett most össze. Jungkooknak szüksége van most rá, gondolta, majd nehezen felkászálódott a földről, és szerelme ágyához botorkálva megfogta annak szabad, ép kezét. Csókot lehelve kézfejére, megsimította a fiú hófehér sápadt arcát, miközben könnyes szembogarai mögül nézte a kómában fekvő Jungkookot.