Az út Fred Weasleyhez vezet

19. Fejezet

Fred Weasley szemszögéből

Remélem, hogy Sarah mihamarabb jobban lesz mert fel kell készülnünk a harcra. Fel mentünk Dumbledore irodájához. Miután engedélyt adott be léptünk és akkor végig nézett rajtunk.

-Miss.Salmander?

-Azt mondta nem érzi jól magát így fel ment pihenni. - mondtam.

-Tehát már neki is látott.

-Minek? - kérdeztük többen is.

-Salmander kisasszony túlságosan is szereti magát ezért áldozatot hozott. Kérem mielőtt bármi őrültséget tenne várjon egy napot. Bízzon bennem!

-Most mégis miről beszél?

-Jobb lesz, ha most magukkal megyek a szobájába. - mondta és fel állt.

El indultunk a szoba felé. A szívem már vagy 1000x meg állt. Nem tudtam mégis mire számítsak. Hogy értette azt, hogy áldozatot hozott?

Be léptünk a szobába és akkor meg láttam őt. Ott feküdt az ágyon és nem vett levegőt. Azonnal oda futottam és keltegetni kezdtem, de semmi. Meg láttam a fiolát a kézben. Nem ez nem lehet!

-Fred! Hagyd! Nem él! - sírt Emmy.

Mindenki sírt. Nem tudtam fel fogni. Életem szerelme itt fekszik holtan. Ez nem lehet. Szükségem van rá. Ezért mondta azokat amiket. Már előre el tervezte.

-Ezt szerintem maguknak írta! - vett fel egy papírt Dumbledore.

El vettem és olvasni kezdtem. Úgy sírtam mint egy gyerek.

Az én utam is hozzá vezetett. Most mégis mihez kezdjek? Mihez kezdjek a sajnálattal? Én nem fogom ezt bírni. Nélküle nem!

Ha én mentem volna el más lenne az egész! Vagy lehet, hogy ő is így gondolta? Annyira utalom ezt!

Nem így kellett volna történnie! Már mindenki úgy sírt mint egy gyerek. Aztán meg érkezett a tanári kar többi tagja is.

-Maguk tudtak erről?

-Fred fiam, ez az ő döntése volt!

-Vagyis tudták igaz? Tudták, hogy ezt akarja tenni és mégsem tettek semmit! Egy ember meg halt mert nem akadályozták meg! Én szerettem őt! Nem lehet így! Még biztosan meg lehet valahogy menteni! - emeltem fel a hangom.

-Sajnálom Mr.Weasley, de Salmander kisasszony el jött hozzám és ő maga találta ki az egészet. El mondta, hogy kapott egy üzenetet amiben azt volt, hogy három napja van, hogy oda adja magát vagy mindenkit akit szeret előtte fognak meg ölni. Ő ezt választotta helyette. Tiszteletben kell tartania a döntését!

-Ezt, hogy tartsam tiszteletben? Azt akartam, hogy a feleségem legyen! A gyermekim anyja! Így mégis, hogy lesz az?

-Kérem nyugodjon meg! Várjon egy napot!

-Mégis miért hajtogatja folyton ezt?

-Majd meg látja!

Azzal el vitték a testét. Nem tudom fel fogni mégis, hogy történt ez az egész? Hogy tehette ezt?

A történtekre való tekintettel a héten nem lesz tanítás. El jött az iskolába az ő és az én családom is. Ahogy meg láttam anyát azonnal meg öleltem és újra sírni kezdtem, de ahogy láttam ők is mind sírtak. Meg Charlie is pedig ő még meg sem ismerhette.

-Tudom fiam, hogy nagyon fáj viszont mi itt leszünk és segítünk neked! - mondta anya.

Aztán meg láttam az össze tört családját azonnal oda mentem és mindenki meg ölelt.

Be mutattam egymásnak a két családot. Aztán meg kezdődött a megemlékezés. Angelina próbált rám mászni, de le ráztam. Eleve sincs kedvem ilyenekhez és hat meg is ígértem, hogy Angelina soha. Mondjuk mást sem akarok csak őt.

A megemlékezés szinte örökké valóságnak tűnt én meg már nem bírtam. Ott volt előttem a képe ahogy mosolyog, ahogy együtt vagyunk. Minden le pergett előttem az első pillanattól kezdve. Onnantól ahogy be lépett azon az ajtón egészen addig amíg tegnap ki ment rajta.

Tegnap nem tudtam aludni végig ezen az egészen agyaltam. Még mindig nem tudtam fel fogni, hogy mi történt.

-Gyerekek a tegnapi nap szörnyű volt! Őszinte részvétem a gyászoló családnak! Még annyit szeretnék hozzá fűzni a mai nap nagy csoda lesz! És kérem ne legyenek mérgesek!

Ezt nem értettem. Most ezt hogy érti? Mégis miről beszél? A többiek is értetlenül néztek. Össze néztünk, hogy mégis hogy mondhat ilyet? Csoda? Milyen csodáról beszél?

Mikor vége volt az egésznek a két család és a barátaink körében voltam mind történeteket meséltünk. Aztán oda jött Angelina.

-Freddy drága most, hogy ő már nincs a képben meg próbálhatnánk újra együtt. - ölelt át, de én el löktem magamtól.

-Soha nem leszek veled! Sőt senkivel! Számomra örökre ő marad az egyetlen! - sírtam ahogy mindenki.

-Az a ribanc nem érdemelt meg téged!

-Mit mondtál a húgomra?

-Azt, hogy ribanc!

-Most ki nyírlak!

-Hagyd csak nem ér annyit sem! - hallottam egy hangot a hátam mögött.

Oda fordultunk.

-Most halucinálok vagy tényleg ott van? - kérdeztem.

-Számomra is örökre te maradsz az egyetlen! És sajnálom amit tettem! Nem öltem volna meg magam tényleg csak egy napig tartott a szérum hatása.

-Nem vagy normális! - öleltem magamhoz.

Mindenki csatlakozott hozzánk.

-Miért tetted ezt? És miért nem szóltál? - kérdezte az anyukája.

-Így, hogy azt hiszik halott vagyok nem akarnak engem. Es ha szóltam volna nem lett volna valós a reakciótok. Tényleg sajnálom!

-Nem féltél, hogy utána történik valami? - kérdezte most Hermine.

-Ohh de még mennyire, hogy féltem! Viszont Dumbledore professzor azt mondta ő majd mindent kézben tart is így is lett. - mondta majd rám nézett. - Köszönöm amit Angelinának mondtál, jól esett!

-Nem tudnék másra úgy nézni mint rád! - csókoltam meg.

Annyira hiányzott. Igaz csak egy nap volt, de akkor is. Azt hittem örökre el veszitem. Most pedig újra itt tartom a kezeim között.

-Öcsi értem én, hogy vissza kaptad a szeretett lányt, de azért igazán be mutathatnál. - mondta Charlie

-Oh igen ő itt a bátyám Charlie, ő pedig életem szerelme Mrs.Weasley ohh vagyis Sarah.

-Látom már igen előre tervezel. - mondta nevetve Charlie amin mindnenki nevetni kezdett.

Kezet fogtak. Charlie furán nézett rá nem igazán tetszett ez nekem.

-Nagyon remélem, hogy soha többé nem csinálsz ilyen hülyeséget. - öleltem meg.

-Hidd el én sem akarom, hogy ilyet keljen csinálnom. - mondta és szorosan vissza ölelt.

Annyira boldog voltam. Vissza kaptam őt. Így már újra boldog lehetek. Újra teljes életet élhetek. A mindenem ez a lány!