Felöltöztem majd közelebb léptem Jacobhoz.
-Jacob akkor most?.-nézek le a földre.
-Mit szívem?.-néz rám.
-Tudod amit mondtam amikor jöttünk haza fele.-nézek a szemébe. Pimaszul rám mosolyog és csak azután szólal meg.
-Én már kitaláltam mindent.-kacsint majd a fülem mögé tűri a hajamat.
-De..-már kezdtem volna hisztizni amikor az ujjával betapasztotta a számat.
-Nem szívem, nem. A buliba lesz egy meglepetés ne kezdj hisztizni.-veszi el az ujját majd megölel. Nem mondtam semmit csak mosolyogtam. A bátyám elment itthonról valamiért, azt mondta ő most máshol készülődik. Madison pedig most nem jött át mert azt mondta nem tud. Mindegy majd a buliba találkozok vele is. Jacob kézen fogott majd elindultunk kifelé. Noah holnap ünnepli a szülinapját szóval buliból buliba. Odaértünk a buliba majd Jacob a kezembe nyomott egy felest. Lassacskán elkezdtünk berugni. Találkoztunk Madisonnal és Noahval is. Egyébként Madisonnak már rég elmondtam, hogy együtt vagyok Jacobbal. Nagyon örült neki szerencsére. Mikor már egy órája szórakoztam velük megpillantottam Luke-ot de gyorsan elkaptam a tekintetemet. Jacob észrevette.
-Hallod baby gyere utánam.-áll fel a székről. Amire én is szintén felállok. Megragadja a kezem majd elkezd az emelet felé húzni. Észrevettem, hogy Luke rám pillant majd integet, gyorsan visszaintettem de emiatt majdnem leestem a lépcsőről. Na mindegy is, Jacob behúzott az egyik szobába majd elkezdett matatni valamit a zsebébe. Ott ültem az ágyon és néztem ahogy szerencsétlenkedik. Nagy nehezen előhúzott egy kotonos zacskót amin meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy itt akarja velem először.
-Meglepetés.-néz rám egy ördögi vigyorral. Közelebb jött hozzám, eltűrte lassan a hajamat a fülem mögé. Majd lágyan megcsókolt, vad csókok közepette voltunk amikor valaki megfogta a hajamat és Jacobét majd széthúzta úgy a fejünket.
-Szia szerelmem, lejárt ez a hét és megbeszéltük, hogy idáig nem jössz el.-néz Jacob szemébe Riley ördögin mosolyogva. Azt sem tudtam miről van szó.
-Oh Riley.-kezd bele Jacob.
-Na gyere szivem hagyjuk már őt.-fogja meg a barátom kezét és kezdi el húzni.
-Most ez mi Jacob?.-kérdezem a könnyeimmel küszködve.
-O, hogy mi drágám? Csak meg akartunk szívatni téged, ez az egész egy kamu volt.-kacsint rám Riley.
-Igen?? És miért szívattatok meg?.-nézek rá egy flegma mosollyal és értetlenül könnyezve.
-Mert már azt hittem beléd van zúgva a barátom érted? Tök gáz, de mostmár remélem utálod.-ismétli az ördögi mosolyát. A könnyeimmel megharcoltam mert erősnek kellett lennem most.
-Ide figyelj te, én szóltam neked, hogy miket írogat és mondogat a kis pasid. A te oldaladon álltam te idióta, nem érdemeltem ezt. Gratulálok jól megcsináltad.-kezdek el tapsolni egyesen a szemébe nézve aztán ránézek Jacobra, viszont ő végig a földet bámulta. Riley szóra nyitotta a száját de közbe szóltam.
-A-a-aaa.-mutogatok az ujjamal, hogy fogja be.
-Tudod mit Riley.-nézek a szemébe egy öntelt mosollyal.
-Épp most akart a barátod megfektetni. Ja és azt tudtad, hogy már egy hete járunk? Meg a szex benne volt a tervbe?.-nézek boci szemekkel.
-Ha most nem jössz be váratlanul a szobába már rég lefeküdtünk volna,nézd meg a zsebét ha szeretnéd.-folytatom. Riley szeméből már folytak a könnyek de nem éreztem bűntudatot mert úgy gondolom semmivel nem érdemeltem ki ezt. Ezek után megérdemelte, hogy tehet valaki ilyet?
-Köszöntem.-nézek a szemükbe majd kivonulok az ajtón. Nagynak éreztem magam de belül összetörtem. Én tényleg beleszerettem Jacobba. Lefutottam a lépcsőn és kirohantam a ház ajtaján. Elkezdtem valamerre sétálni, azt sem tudtam hol vagyok mert a könnyektől nem annyira láttam. Egyszer csak egy meleg ölelést éreztem. Nem láttam ki volt az de nem löktem el, hanem csak hagytam, hogy magához szorítson. A karjaiban még jobban kezdtem zokogni, nem érdekelt ki lehet az, mert nem bírtam visszafogni a könnyeimet. Mikor már rendesen tudtam venni a levegőt kibújtam az ölelésből majd felnézem rá.
-Ashley, mi történt?.-néz rám Luke majd elkezdi simogatni a hátam. Meglepődtem, hogy ő állt előttem viszont jobbat nem is kívánhattam volna.
-Gyere.-szipogok majd mutatok neki az utcánk irányába.
-Haza jössz velem?.-nézek a szemébe reménykedve.
-Persze de csak ha elmeséled mi a baj.-néz a szemembe.
-Rendben de előbb felhívom Madisonékat, hogy hazamegyünk.-veszem elő a telefont. Felhívtam a barátnőmet és megígértem neki, hogy mindenről beszámolok holnap. Útközben elmeséltem Lukenak mindent az elejétől. Azt is amikor ráírtam Rileyra, hogy szakítottak, mi összejöttünk, de ők mégsem szakítottak és engem palira vettek. Fájt a szívem ahogy kimondtam ezeket a sorokat. Anyáék odasiettek hozzám ahogy látják a kisírt szemem.
-Ki ez a fiú Ash?.-kérdezi kedvesen anya.
-Ő az egyik barátom, hazakísért.-törölgetem a szememet.
-Örvednek a szerencsének, köszönöm, hogy hazakísérted a lányomat.-ráz vele kezet apa.
-Nem kell köszönni ez alap.-villant egy mosolyt Luke a szüleim felé.
-Nem akarsz maradni...hogy is hívnak bocsánat?.-makog anya.
-Luke Miller.-ismét mosolyog.
-De, szívesen maradok.-mondja.
-Szupi, főzök valamit akkor, addig menjetek fel Ash szobájába.-mutat a szobám felé.
-Ja és te kisasszony, mindent elmesélsz az asztalnál.-mutat rám.
-Okéé.-sóhajtok. Felmentünk a szobámba de még mindig könnyes volt a szemem. Luke közelebb ült hozzám és újra megölelt.
-Nézünk valami filmet?.-kapcsolja be a tv-t.
-Aha.-dőlök hátra az ágyamon. Hallottam, hogy jött egy üzenet ezért nyúltam a telefonomért.Jacob Warn
Én beléd szerettem eközben törpe... Riley kényszerített rá. De én szerelmes lettem beléd, kérlek találkozzunkNem válaszoltam az üzenetre de majdnem megint sírni kezdtem volna. De Luke szúrós szemmel rám nézett. Közelebb ült az ágyon hozzám. Bekapcsolta a Mutánt.
-Jajj neee Jacobbal is ezt néztem.-mondom durcásan sóhajtva.
-Ahj Ash jólvan akkor keresek valami mást. Bekapcsolta a Harry Potter 5. részét. Ezután rátettem a fejemet a mellkasára. Nemsokára lementünk vacsorázni de nem meséltem el mindent. Jacob nevét fel sem hoztam, nem mertem. Lukenak indulnia kellett haza. Őszintén szólva örültem volna ha marad még, egyedül maradtam a gondolataimmal, nem volt aki vigasztalni tudott.***********************************************
Sziasztok! Ha tetszett vote😝írjatok véleményt vagy, hogy ti minek örülnétek a sztoriban, hogy mi történne.:)
YOU ARE READING
A suli új sráca
RomanceEgy gimis lány életéről szól akinek hiányzik a szerelem az életéből. Ám betoppan az iskolába egy új fiú aki végül a bátyjának a legjobb barátja lesz. Érdemes elolvasni, a könyvet még mindig írom de minden nap várható rész.:)