Nincs cím || Straykids

09_kilenc

Ha Changbinnek egyetlen dolgot kellene megneveznie, amit kifejezetten gyűlöl az egyetemben, az minden bizonnyal a késő délutáni és kora esti gyakorlatok lennének. Ugyan, kinek lenne kedve egy végtelennél is hosszabbnak tűnő nap után még fel és alá rohangálni az egyik alagsori, dohos edzőteremben?

- Lee szemináriumáról... hányszor hiányoztál már a félévben? – kérdezi Changbin idősebb barátját, miközben lustán bámul ki az előadó hatalmas ablakán. A terem elejében éppen egy fiatal tanársegéd magyaráz nekik a kosárlabda történetéről, amit kár tagadni, Changbin fele olyan érdekesnek sem tart, mint a rügyező fákat tépő, viharos tavaszi záport, mely közel háromnegyed órája tart már szüntelenül.

- Nem tudom – von vállat Minho fel sem nézve telefonjából. Napok óta próbál már meglépni egy szintet az új kedvenc játékában, de mintha valami lehetetlen feladattal nézne szembe, egyszerűen képtelen rájönni a megoldásra. – Miért?

- Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha nem mennénk ma be – mondja.

- Ez normál esetben tetszene, de most valahogy mégsem érzem úgy, hogy valami olyat tervezel, amit mindketten élvezni fogunk.

- Úgy tudom, ma a nagy könyvesboltban lesz a bemutató – jegyzi meg Changbin.

- Annyira tudtam, hogy nem csak véletlenül nézegetted reggel azt az eseményt a telefonodon – sóhajt fel az idősebb, végre abbahagyva a játékot.

- Ugye eljössz velem?

- Nem – tiltakozik rögtön. Eszében sincs ott megjelenni, pláne a múlt heti Channal való összeszólalkozása után. – Szerintem nem jó ötlet odamenni, de ha mégis vagy akkora idióta, akkor tedd meg magadban, de engem hagyj ki ebből.

- Nem tudom, emlékszel-e, hyung, de múlt hónap elejéről jössz nekem egy szívességgel, amikor beírtalak a katalógusba a boszorkány óráján – emlékezteti egyből, kihasználva a régóta, gondosan tartogatott lehetőséget.

- Ezt most nem mondod komolyan – csattan fel. – Nem kérhetsz egy ilyen piti dologért ekkorát – jelenti ki.

- Piti dologért? Ha rájött volna, simán keresztre feszít, ne viccelj – nevet fel hitetlenül a fiatalabb.

- Nem hiszem, hogy szükséged lenne még rám is ahhoz, hogy bolondot csinálj magadból...

- Éppen azért fontos a jelenléted, hogy ne csináljak – érvel, és tudja, hogy ezzel véget is ért a hirtelen kialakult vita, egészen biztosan meggyőzte a másikat.

- Nem hiszem el, hogy ebbe is képes vagy belerángatni – kezdi el dühösen dobálni az aznap egyáltalán nem használt tancuccait táskájába, amikor az előadást tartó tanársegéd végre útjára engedi a társaságot.

- Arról nem volt szó, hogy a szakadó esőben rángatsz el egészen eddig – morog Minho, amikor végre beesnek a könyvesbolt ajtaján, ahol már javában folyik az oda meghirdetett rendezvény. – Esernyő nélkül – teszi hozzá, miközben felakasztja egy fogasra átázott farmerdzsekijét.

- Ti? – A két fiatalnak még körülnézni sincs ideje rendesen, rögtön Chan áll eléjük arcán széles vigyorral. Bár sejtette, hogy Changbin végül fel fog bukkanni a fiatal író körül, mégsem gondolta, hogy ez éppen egy nyilvános eseményen fog megtörténni.

- Komoly munkát végezni még soha nem láttalak, szóval úgy gondoltuk, itt az ideje megnézni, hogy tényleg olyan jó munkaerő vagy-e, mint azt te állítod – mosolyodik el a fiatalabb, idegességét próbálja leplezni.

- Nehogy azt hidd, hogy önszántamból vagyok itt – motyogja Minho maga előtt összefont karral. Egy pillanatra sem néz az ausztrálra, a helyiségben összegyűlt, azonban tömegnek mégsem nevezhető embersereget kezdi pásztázni. – Ezeknek a kislányoknak nem iskolában lenne a helye? – kérdezi az egyik lánycsoport felé bökve fejével. – Hamarosan itt vannak a vizsgák.