Fallin' for a Libero (Nishinoya Yuu ff.)

5. rész

Ma egy picit szótlan voltam edzésen, de csak gondolkoztam. Vajon tényleg szerelmes volnék Tsukishimába? Természetesen Yuunak feltűnt, hogy szótlan vagyok ezért hazafele menet elmeséltem neki mindent, de ő nem volt annyira segítőkész, mint Kiyoko-senpai. Noya csak azt hangoztatta, hogy Tsukishima mennyire bunkó és seggfej. Pedig én hiszek benne, hogy van egy érzelmes oldala is, csak senki se ismeri. De én meg szeretném ismerni. Miután Noya hazament és már én is a szobám padlóján ültem a matek füzetemmel a kezemben, úgy döntöttem hallgatok egy kis zenét. A matekot úgyse fogom tudni megcsinálni ezért inkább telefonozgatok egy picit. Az instagramot pörgettem a képekkel és videókkal nem is törődve és az éppen szóló szám pár sorát énekelgettem. "These broken words, fall of my lips, bounce of my hand, and fingertips" (azoknak, akik nem tudnak angolul: "Ezek a törött szavak, lehullanak az ajkaimról, lepattannak a kezemről és az ujjhegyeimről"). Teljesen belemerültem a gondolataimba és azt vettem észre, hogy legalább tíz perce csak bámulom a képernyőn Tsukishima képét. De mégis miért csinálom ezt? Nem vagyok én elég érett még ahhoz, hogy legyen kapcsolatom. Főleg nem egy csapattaggal. Tsukishima amúgy is fiatalabb nálam egy évvel. De mégis.... Annyira kedves és... annyira más. Én tényleg szerelmes vagyok Tsukishimába? Vagy csak tetszik? Vagy csak barátok vagyunk? Ő biztos csak barátként tekint rám. Hiszen alig ismerjük egymást. Basszus nála van a gyűrű. Huhh jött egy üzenetem. Ki mástól, ha nem tőle.

-Hey Keiko! Találkozzunk valahol. Ismered azt a parkot a közelben?

-Szia Tsukishima. Igen ismerem és okés. Mikor találkozzunk?

-Most.

-De szerda este fél nyolc van.

-Nem baj. Gyere!

-Nem fog elengedni anyám.

-Kérlek.

-Huhh oké. Megoldom.

A telefonomat elraktam a zsebembe, kikiabáltam egy jóéjtot anyámnak majd pár párnát betömtem a takaró alá. A jóéjszakát kiabálásom után általába már nem jön be a szobámba, de fő a biztonság. Kinyitottam az ablakomat és kimásztam rajta óvatosan. A kapu nagyon hangosan nyikorog ezért inkább átmásztam a kerítésen. Természetesen kicsit megkarcolta a karomat, ami vérzett is de kb fél perc alatt elállt. Ez után elindultam a park felé, ahol tegnap beszélgettünk Suga-sannal. Mit meg nem teszek ezért a fiúért. Amikor oda értem, a sötétségben csak egy szőke kobakot pillantottam meg ami fel alá járkált.

-Hey Tsukishima! Itt vagyok. Miért akartál ilyenkor találkozni? - mentem oda a fiúhoz. Megláttam a kezében a gyűrűmet, amit mostmár vissza akartam kapni. Meglátta, hogy a kezében lévő gyűrűt bámulom.

-Vissza fogod kapni, de kérnék cserébe valamit. - a fiú nem igazán mutatott érzelmeket, de valahogy mégis. Mintha el lenne pirulva, de a lámpa halvány fényében nem biztos, hogy jól látom.

-Rendben. Mit kérsz érte? Nagyon fontos nekem az a gyűrű.

-Gyere el velem egy randira szombaton. Tudom, hogy fiatalabb vagyok. Tudom, hogy seggfej vagyok. Tudom, hogy arrogáns vagyok. Tudom, hogy nem vagyok a legjobb. De azt is tudom, hogy bármit megadnék neked. Szóval kérlek. Gyere el velem egy randira, hidd el, hogy nem fogod megbánni. Ha nem tetszik utána nem kérek semmit. - a fiú össze fogta a két kezemet az övével. A hatalmas tenyereiben eltűnt mind a kettő kezem. Csillogtak a szemei. Sír? Vagy csak egy picit elkönnyezte magát? Hogy lehet ilyen aranyos?

-Tsukki! Még jó, hogy elmegyek. Mit terveztél? És mikor? - hatalmas volt a mosolyom. Azt hiszem tényleg bele szerettem.

-Té... Tényleg eljössz? - szemei kikerekedtek.